Judit
3 °C
6 °C

Névshowr

2005.02.28. 08:11
Estére elcsitul a gúnykacaj, amit Juhász Előd és Szegvári Katalin nevének puszta felmerülése okozott, illetve a helyzetkomikum, hogy ezek a nevek véresen komoly ügyben kerültek elő, mintha Rózsa György eltérített volna egy repülőt. Marad a lista és a gondolkodás.

az ügynökök és főügynökök közül kimaradt számos ismert hős, olyan is, aki később miniszterelnök lett
Tudni lehetett, hogy ez bekövetkezik, és azt is tudni lehet, hogy ez nem az utolsó eset volt. Lesznek még adalékok és hamisítványok is, ha ez nem az. 1999-ben egy Richard Tomlinson nevű volt brit titkosszolga feldobta az internetre az összes általa ismert MI6-ügynök nevét, meg köretnek a szolgálat titkos bérleményeinek címét is. Volt sírás-rívás és fogaknak csikorgatása, de a lista közkincs maradt: az internetről semmit nem lehet eltüntetni, amire igény van. A brit listát ráadásul nem is követelte előzőleg évekig az angol közvélemény és sajtó, mivel az a titkosszolgálat nem egy diktatúra nyúlványa volt.

Kaptunk egy hiányos listát, rágcsálhatjuk pár napig. Csak a mennyiség változott: most egyszerre bukott le néhány tucat. (És újabb arcait ismerhettük meg az ártatlan, sőt a jóindulatú ügynöknek.) A módszer ugyanaz: féligazságok, félinformációk kiszivárogtatása. Az anonim lista hiányossága szembeötlő, a pártok közül valahogy kimaradt az MSZP vagy az MSZMP, az ügynökök és főügynökök közül kimaradt számos ismert hős, olyan is, aki később miniszterelnök lett. (Hogy hány ilyen volt? Majd az is kiderül egyszer.) A lista, mint mondják róla, egy pillanatfelvétel darabja a rendszerváltás idejéből, azokról szól, akik akkor a felszínen nyüzsögtek. Akik éppen nem merültek alá, illetve akiket a listát állítólag összerakó Németh Miklós bevett a csapatba. Az újabb lista nem megoldja, hanem csak tovább bonyolítja az amúgy is nyálkás ügynökügyet. (Már a szó is milyen mocsarasan bugyborékol: ügynökügy. Mint egy félelmetes... béka!)

Miféle hatalom került akkor Németh kezébe? Évtizedekre előre meghatározhatta emberek sorsát, reformkommunista Zeuszként celluxozta be a neveket az albumba. Ennek a listának éppenséggel Németh Miklós a kulcsembere. Én tudom, hogy meg van ránk sértődve, amiért nem hívta vissza őt az ország éhségsztrájkkal, de most az a helyzet állt elő, hogy a nemzetnek van hozzá egy kérdése: hogy mit tud még, és kik azok, akiket személyesen ő hagyott le a listáról. Erre válaszolnia illik, vagy ha az illem nem elég motiváció, akkor emlékezzünk az ügynökre, akit - mások közt - helyette választott miniszterelnökké az ország. Bezzeg, ha tudtuk volna róla... nos, lehet, hogy akkor is megválasztják.

azok komcsiznak, akiket eddig komcsiztunk
Balos ügynökre mindig Dalos ügynök a válasz, úgy tűnik, a spiclik és persze a jóindulatú ügynökök eloszlása végül is egyenletes volt a rendszerváltás robbanásában. De még amikor egy-egy az állás, akkor is a polgári ügynök koppan nagyobbat; hát még amikor a kommunista főtisztek direkt kimaradnak. Mert a komcsiról úgyis eleve tudjuk, hogy benne volt az előző buliban, míg a jobboldalra ilyenkor visszaüt a sok évig tartó komcsizás. Nekik ez plusz egy hazugság. A legvastagabb szopogatnivaló az egyházaknak jutott, püspök, rabbi, vatikáni nagykövet együtt gubbaszt a dróton. Na de az eddig se volt titok, hogy mit is takar az "egyházi belügy" kezdetű góbévicc. És az valószínűtlen, hogy a klérus új generációja, a Krisztus Crew próbálna helyet csinálni magának a főméltóságok lejáratásával. Kiknek lehetett egyáltalán lehetőségük lemásolni ezt a papírt? Csak a rendszerváltás előtti és utáni politikai elitnek. És az elit melyik csoportja nincs a listán? Ha eddig - tizenöt évig - nem került elő, akkor most ugyan honnan, hogyan? Cui prodest, feleim szümtükkel?

Ez vagy egy csúnya véletlen, vagy fordult a kocka, és tényleg azok komcsiznak, akiket eddig komcsiztunk. (A komcsizók meg követelik vissza a szocializmust.) Beindult a listabiznisz. A tudásalapú társadalom! Konkrét üzletként pedig az a Political Capital indította be, amely ugyebár egyáltalán nem mentes a politikai tőkétől, sőt, abból él.

Legalábbis első blikkre nyilván annak az erőnek használ az ilyen lista, amely nem szerepel rajta. Másodikra viszont annak árt a legtöbbet. A lyuk ugyanis jól látszik, és nem vagyunk hülyék. Van tehát ennyi SZDSZ-es ügynökünk, ennyi fideszes és emennyi kisgazda, no meg a papok... és nem tudjuk még, hogy a kifelejtett szektorban hány maradt, de most majd úgy nézünk mindegyikre, hogy feltételezzük róla. Ahogy ez a lista megjelent, annak alapján akár azt is, hogy még vannak köztük aktív ügynökök.