Csalót csináltak Schumacherből

2006.05.28. 01:13
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher nem angyal, de nem is őrült, hogy keresztbe álljon a pályán kocsijával. A monacói időmérő után videóról büntették meg, ami nonszensz, ráadásul a súlyos ítéletet a rivális csapatok lobbija könnyedén befolyásolhatta. Vigyázat: a továbbiakban kicsúszni csak rendesen, kavicságyba vagy autót törve szabad!
Michael Schumacher 240 nagydíj és 300-nál is több időmérő teljesítése után szombat délután Monacóban úgy döntött, egy kis izgalmat visz a sokat szidott kvalifikációba, és leparkol a pályán.

Úgyis az időlista élén állt, meg mivel már csak fél perc volt hátra a hivatalos edzésből, tudta, a Rascasse-kanyar előzni tilos jelzése miatt senki nem javíthatja meg az idejét. Gondolta, megállítja épp a versenyvonal mellett Ferrariját, ne legyen túl nagy a balhé, ne alakuljon ki mögötte dugó: hagy tíz centit, hogy riválisai elférjenek, de ne tudjanak túl gyorsan menni.

Konkrétan nem írja le, de ezeket állítja a monacói versenybíróság szombat késő este kiadott közleményében. A kommüniké kinyilvánítja: Michael Schumacher szándékosan állította le gépét az aszfalton, hogy ebből előnyt szerezve az első rajtkockáról kezdhesse a futamot.

Néhány nagy tudású, nagy tekintélyű ember még azt sem röstelli leírni, hogy a hétszeres világbajnok túl nagyot fékezett, megmagyarázhatatlanul nagyot. Észrevették ők ezt az íróasztal mögül, a videót oda-vissza pörgetve, meg a Ferraritól kapott számhalmazt elemezgetve.

Videóról büntették meg a hétszeres világbajnokot. Ők jobban tudják, mekkorát kellett volna fékezni, hogyan kellett volna kormányozni a Ferrarit, hiszen az simán befordult volna, mivel nem ment gyorsabban, mint az előtte lévő körökben a pálya ugyanazon pontján. A légkondis luxushotel foteljából állítják, nem így kellett volna csinálni. A bajnok ezt jól kitervelte, direkt veszélybe sodorta kilenc társát, csak azért, hogy övé lehessen a Monacóban oly fontos első rajtkocka.

Nem tudni biztosan, ki adta alájuk a lovat, mi ösztönözte őket erre az abszurd határozatra. Nem tudni, honnét tudják, hogy Schumachernek ott, abban az adott pillanatban, ami nem fordul elő többé, és előtte még sosem fordult elő, mekkorát kellett volna fékeznie.

Ráadásul a lényeg kiveri a szemüket, mégse veszik észre: Schumacher a jobbkanyart teljesen elrontotta, hamar fordult az ívre, vissza kellett rántania a kormányt balra, hogy ne ütközzön a pálya belső szalagkorlátjának. A felvételeken jól látható, a jobb első kerék ekkor füstöl, azaz blokkol, leáll, csúszik egy kicsit, a kocsi az ívről lesodródik. Schumachernek két választása volt: blokkoló kerékkel csúszni és remélni, hogy a gép megáll a szalagkorláttal szinte tökéletesen szemközt, vagy felengedni a féket, abban bízva, hogy a gumi újra tapadni fog, és a kocsi elkanyarodik a külső íven.

A bajnok az utóbbit választotta, de pechjére az első szárny nem fért el, letört volna, ha elkanyarodik, és az ütközést elkerülendő, megállt az aszfalton.

Miért nem tolatott vissza? Tolatott volna ő, de szerencsére nem tette, hiszen a beláthatatlan Rascasse-ban 99 százalék, hogy valamelyik ellenfele telibe kapta volna hátulról. Állt, várt, a kocsi a várakozásban lefulladt, az idő lepergett, ő az időlista élén maradt.

Schumacher hibázott, hiszen nem tudott bevenni egy kanyart. Kétségtelen, hogy emiatt a többiek nem javíthatták meg az idejét, valamint, hogy ezzel az ölébe hullott az első rajtkocka. Kétségtelen viszont az is, hogy nem szándékosan tette. Kétségtelen, hogy az irodakukacok - reméljük, legalábbis - nem maguktól okoskodták ki, hogyan kellett volna kanyarodni.

Michael Schumachert koholt vádak alapján megfosztották attól, hogy esélye legyen a futamgyőzelemre, de ami sokkal rosszabb - és ez a lényeg - megalázták: az ítéletből következően csalt, szándékosan veszélyeztette társait.

Schumacher nem szent. Kilökte 1994-ben Hillt, és világbajnok lett. Kilökte 1997-ben Villeneuve-öt, ám ő maga vesztette el a vb-címet. Szombat délután Monacóban egyszerűen hibázott, nem tudott bevenni egy kanyart, ám ezért csalónak nyilvánították, kitalált bizonyítékok alapján ítélték el.

Mindehhez csak tudálékos, befolyásolható bírák kellettek, és tekintélyes riválisok, akiknek lobbija elég erős ahhoz, hogy megbélyegezzenek egy hétszeres világbajnokot.

A továbbiakban kicsúszni csak rendesen, kavicságyba vagy autót törve szabad!