Miklós
-7 °C
2 °C

Sztrájkra magyar!

2003.01.05. 08:19
Szakszervezetisnek lenni jó, mert őt nem lehet kirúgni.

Ezt hitte egyik korábbi munkahelyem szakszervezeti bizalmija - ha van egyáltalán ilyen titulus -, szóval az az arc, akit a vezetőség egy évben egyszer felkéretett magához, és aláíratta vele az új bérekről szóló okmányt. Nehéz volt nála simulékonyabb, behízelgőbb, alkalmazkodóbb alakot elképzelni az egész kerültben. Az a legenda járta, hogy egyszer felállt az üzemi bizottság ülésén, és közölte a főnökökkel, hogy szerinte kik a lógósok. Amúgy néha meghívott magához, és olyankor nagyon jókat sörözgettünk.

Egy ilyen alkalommal mesélte, hogy három gyermeke miatt vállalta ezt a felelősségteljes funkciót. Az ő korában vigyázni kell a munkahelyre, hol talál a képzettségével és negyvenkilenc évével még egy ilyen állást.

Alig telt el néhány hét, és kirúgták állásából.

A szociológusok azt mondják, hogy Magyarországon azért ilyen korcs a szakszervezeti mozgalom, mert képviselőik kimaradtak a rendszerváltásból, nem vettek részt a privatizációs alkukban, az új hatalmi berendezkedésről szóló tárgyalásokon. Erre persze mondhatjuk, hogy Nagy Sándornak milyen jól állt volna a nyolcvankilences kerekasztal tárgyalásokon, ahogy Fejti György barátjával szemben kőkeményen kiáll a magyar munkavállalókért.

Erős szakszervezetre pedig szükség van, mert a magyar munkavállalók helyzete katasztrofális. Hogy mást ne mondjunk, egy óra alatt Athénban öt dollárt, Berlinben 8,6 dollárt, Bécsben kilenc dollárt keres az átlag, míg Budapesten valamivel több mint egy dollárt. És most ki-ki kedve szerint felteheti az EU-csatlakozásról szóló régi, karcos lemezt.

A magánszférában - jellemző módon - nem volt még sztrájk az 1989-ben megalkotott, különben igen jó sztrájktörvény óta, az állami szféra kevés munkabeszüntetése pedig a legritkább esetben járt a kívánt eredménnyel. A sikertelenség egyik oka a közvélemény sztrájkolókat kísérő ellenszenve volt, emlékezzünk csak a mozdonyvezetőkre. "Én is keveset keresek, mégsem sztrájkolok", "sztrájkolhatna az egész ország", "ha nem akarnak dolgozni, akkor rúgják ki őket".

A szegedi Délmagyarországban olvastam egy buszvezető nyilatkozatát. Azt mondta, hogy hétezer forintot keresett és két forintba került a buszjegy, amikor tizenhét évvel ezelőtt beállt a Volánhoz. A buszjegy Szegeden most 105 forint, a fizetése nettó 68 ezer. Vagyis most 357 ezret kellene keresnie. De megelégszik a szakszervezete által követelt 29 ezer 500 forintos emeléssel is, amellyel majd' 100 ezer forintot utalna át havonta számlájára a Tisza Volán. A tulajdonos ÁPV Rt. viszont - a cég nehéz helyzetére való tekintettel - bruttó háromezernégyszáz forintot emelne a sorőr fizetésén.

Ezért sztrájkoltak a buszvezetők hétfő hajnalban. És egy kicsit azért is, hogy ne csak azért legyen jó szakszervezetisnek lenni, mert őt nem lehet kirúgni.