Natália
-3 °C
7 °C

Miért van elegünk szeptember 11-ből?

2002.09.09. 08:22
Egy év telt el azóta, hogy magukat az iszlám szent harcosainak nevező terroristák repülőgépeket vezettek a New York-i Világkereskedelmi Központba és a washingtoni Pentagonba. A támadás, amelyben csaknem háromezer ember, sok-sok különböző állam polgára halt meg, mindenkit megdöbbentett. Egyúttal szimpátiát váltott ki az Egyesült Államok iránt: nemcsak Amerika szövetségesei siettek együttérzésüket nyilvánítani és támogatást ígérni azonnal, de még olyan régi ellenségek is, mint a Kadhafi vezette Líbia, vagy a Washington által szintén "terrorista államnak" bélyegzett Szíria.

A szimpátiából és együttérzésből mára nem sok maradt. Gyanítom, hogy sokakat kicsit idegesít is az évforduló körüli felhajtás.

Hogy valódi volt-e a szimpátia, őszinte-e az együttérzés, vagy inkább csak az ijedtség motiválta (ki tudja, hova csap haragjában a felbőszített óriás), azt nem tudom, de talán mindegy is. Úgy tűnt, hogy a világ nagyobb része valóban sajnálja Amerikát - még cinikus, többnyire inkább csak magával törődő kis országunkban is fel lehetett fedezni az együttérzést az emberekben.

Nos, ebből a szimpátiából és együttérzésből mára nem sok maradt. A fő ok alighanem teljesen mindennapi: a legtöbben már rég elfelejtették az összedőlő ikertornyok látványát. Gyanítom, hogy sokakat kicsit idegesít is az évforduló körüli felhajtás. De ez érthető: 9/11 régen volt, volt azóta esemény más elég. És persze másokkal történt, nem velünk. (Sőt: nem egyszerűen másokkal, de "arrogáns amerikaiakkal", akik talán egy kicsit meg is érdemelték - hallani sokfelől ezt a gusztustalanságot, nem is olyan halkan.)

Persze az amerikai kormány is sokat tett azért, hogy elherdálja a szimpátiát: George W. Bush, noha eleinte meglepő visszafogottsággal és meggondoltsággal irányította az al-Kaida elleni háborút, az elmúlt év folyamán számos olyan lépést tett, amivel felidegesítette szövetségeseit. Bush meglehetősen egyoldalúan kezeli az izraeli-palesztin konfliktust, ami a legtöbb ember szemében az Amerika-ellenes terrorizmus legfőbb forrása. Hangos, ostobának tűnő kijelentéseket tesz ellenségeiről, Irakról, Iránról, Észak-Koreáról, a "gonoszság tengelyéről". Látványosan tojik olyan, sokat hype-olt környezetvédelmi megállapodásokra, mint a kiotói egyezmény. Még csak el sem megy az egész világsajtóban világmegváltó konferenciaként, a szegények és a "megnyomorított" és "kihasznált" Föld legeslegutolsó esélyeként nyomatott johannesburgi csúcsra. Látszólag semmilyen nemzetközi kötelezettségnek, szerződésnek, szervezetnek nem hajlandó országát alárendelni. Háborút hirdet Irak ellen, anélkül, hogy igazán értelmesen elmagyarázná, miért van erre feltétlenül szükség, és miért éppen most. Az ellenkezést félresöpri, méghozzá kicsit sértetten és értetlenül, azzal a vicces nyugat-texasi akcentusával: "de hát Szaddám gonosz, tényleg nem értitek?"

Ha nagyon akarjuk, az adminisztráció szinte minden lépéséből kinézhetjük az ostobaságot és arroganciát. Azt, hogy még a barátok és szövetségesek érdekei sem mozgatják túlságosan, csak a lassacskán "unalmassá" váló "háború a terror ellen". Persze egyáltalán nem biztos, hogy ez így van, mint ahogy az sem, hogy az elnök külföldön népszerűtlen politikái valóban rosszak. De az elismerésre méltó erkölcsi határozottsággal és magabiztossággal mozgó Bush-ról, ha mást nem, azt biztosan el lehet mondani, hogy imidzse külföldön igen rossz, még ha ez látványosan hidegen is hagyja.

Ha akarjuk, Bush szinte minden lépéséből kinézhetjük az ostobaságot és arroganciát.

De lehet, hogy sok mindent rosszul, vagy egyáltalán nem értünk itt. Nehéz elképzelni, különösen Európában, mit jelent egy olyan országnak egy ilyen merénylet - szeptember 11-e -, amelyet kétszáz éves történelme folyamán egyetlen igazi támadás sem ért saját területén. Az amerikai sebezhetetlenség mítosza lehet, hogy közhely, de nehezen átérezhető közhely. Könnyű elfelejteni, hogy a saját portáján először megsebzett Amerika valóban fél, és valóban fenyegetve érzi magát - különösen, ha úgy tűnik neki, hogy állítólagos szövetségesei és barátai, főként az európaiak, akik egyébként annyival tartoznak neki, csak óvatoskodnak és kifogásokat keresnek.

De nem csak erről van szó. Az amerikai újságokban és tévéműsorokban az elmúlt évben leggyakrabban elhangzó kérdés nem is annyira ijedtségről, mint inkább értetlenségről árulkodott: miért gyűlölnek minket ennyire? Hiszen - és az amerikaiak nagy része tényleg így gondolja - Amerika a legjobb. Az ország a legjobb rendszerrel, a legtöbb szabadsággal és a legnagyobb lehetőségekkel. Egy, a londoni Economist által idézett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak patriotizmusa, hite hazájában és az ottani rendszerben sokkal nagyobb, mint ami a többi fejlett országot jellemzi. Sőt: minden második amerikai hiszi - vallásosságban is élenjárnak a fejlett világban -, hogy hazája isteni védelem alatt áll.

Nagy részük határozottan úgy gondolja, hogy az amerikai demokrácia és kapitalizmus a legjobb rendszer, amit a világon eddig kitaláltak. Máskülönben mitől lehetne ilyen magas az életszínvonal, stabil a politika? Mitől volna ilyen magas a bevándorlás (durván egymillió ember évente), mitől jönnének ide olyan rengetegen tanulni, miért törekszik annyi ország arra, hogy az amerikai példa szerint formálja gazdaságát, politikáját, sőt, kultúráját? És persze az Egyesült Államok a leggazdagabb és legerősebb állam a Földön, a gazdag nagybácsi, akihez szinte mindenki fordul, ha baj van, ha háború van, ha aszály van vagy vízözön. Aki elviszi a balhét. Mindez valóban így van. Aligha csoda, hogy megkérdezik: hogy lehet hát, hogy vannak, akik ennyire gyűlölnek minket?

Az amerikaiak hite saját országukban és rendszerükben megmagyarázhatja a határozottságot és elszántságot, amivel a háborút intézik.

Az amerikaiak optimizmusa és hite, amivel egyedinek és mindenkiénél jobbnak gondolt országukat és rendszerüket szemlélik, nem csak a támadás miatti ijedtségüket és értetlenségüket, de azt a szilárd és nem egykönnyen letörhető határozottságot és elszántságot is megmagyarázza, amivel a terroristák elleni háborút intézni próbálják. Elvégre ők felépítették a szabad "várost a hegyen", az utópiát a romlott világban, és ezt most támadás érte. Meg fogják védeni, ha lehet, akkor szövetségesekkel, ha nem lehet - ám legyen. Ebben a tekintetben Amerika "elnökére talált" a látszólag igen egyszerű erkölcsi sémákban gondolkodó George W. Bush-ban.

Persze a világ odakinn nem ilyen egyszerű, és nem ilyen fekete és fehér elemekből áll. A jó Amerika és a gonosz Oszama bin Laden (vagy Szaddám Husszein) szembeállítása csak ideig-óráig működhet (még ha a két férfi esetében megkérdőjelezhetetlen is a jelző). A világ biztosan nem osztja Amerika egyszerű és talán naiv világszemléletét, akármennyi igazság van benne. Viszont megpróbálhatja megérteni. Különben még egy év múlva már nem csak unalommal és enyhe irritációval figyelik majd sokan a szeptember 11-i megemlékezést.