És ma, talán hitchcocki fordulattal, félek a felhőtlen, csodálatos őszi napoktól. Félek a pazar napsütéstől, a sokszor megcsodált acélosan villanó repülőktől. És félek a tizedik házassági évfordulónktól, mert az is egy felhőtlen, tengerparti napra emlékeztet - Frank Sinatra, Autumn in New York, és éppen szeptember 11.
Félek a pazar napsütéstől, a sokszor megcsodált repülőktől |
És percek múlva a város visszabillent egyensúlyába, elindultak a tűzoltók, a mentők, az újságírók a tornyok felé. Ez Amerika, ez New York, és ami megtörtént, attól már nem fél az ember. És tartott ez a tudat, a rend, a fegyelem a második repülő ütközéséig, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem baleset, hogy ez a helyzet hirtelen végzetes és átláthatatlan.
A szirénák kétségbeesetten bömbölnek. Mindenki rohan. A rendőrök még mindig engedik az embereket a tornyok felé de a gépjárműforgalom már le van zárva. A West-Broadway és Canal sarkán lassitok a biciklivel, amikor a déli torony megremeg és ledől. A kristálytiszta tudat teljes súlya - sokkal nagyobb nálunk, érthetetlen, irgalmatlan. Imádkozunk magunkban, hogy gyors és fájdalommentes legyen a romokban a halál.
Ez New York, és ami megtörtént attól már nem fél az ember |
És egy pár nap, mindent elmosó vihar hajnalban, gyűrűző füst, a vonaton feketében az emberek hetekig. Feloldhatatlan, legyőzhetetlen félelmek.
Féltünk aludni, mert a lehunyt szem alatt újra és újra peregtek a torony összecsuklásának fullasztó képei. És ha elaludtunk, felébredtünk óráról-órára ahogy éreztük a bénító tehetetlenség görcseit.
S ahogy végre kilábaltunk a pusztításból és a hosszú télből, és megszoktuk a félelem megszokhatatlan gesztusait - a magukba merülő emberek hirtelen rezzenéseit, a betonkorlátokat, a motozásokat, az állandó katonai jelenlétet, megmaradt a bizonytalanság, talán a legfájóbb és elviselhetetlenebb rémálom, hogy ennek a háborúnak közel sincs vége. Hogy ez a háború talán még el sem kezdődött igazán.
Ez a háború talán még el sem kezdődött igazán |
Félünk a jóhiszeműen békepárti Európától, az emerektől akik megunták a szabadságot, a szabad életet, és kényelemből, vagy éppen a ma divatos politikából nem hajlandók már áldozatra.
És félünk, ahogy Európa-szerte a sok fontoskodó radikális arab ma otthonoson ünnepelhet, szónokolhat, tüntethet és uszíthat.
És félünk, mert a polgári társadalmak a jólét közepette valahogy eltávolodtak a közös szellemtől. a közös érdektől, és szemet hunynak egy újfajta fasizmus ilyen méretű felemelkedése fölött.
És félünk önmagunk nyitottságától, ahogyan félünk a közel-kelet ezeréves zártságától. És félünk, mert lehet, hogy Amerika ezer lábon áll, ezer módon sebezhető is - mert bizalomra, nyitottságra és polgári gondolkodásra épült.
Félünk, mert ez volt az első támadás az új világ ellen, első és irgalmatlan. Mert félünk, ha Amerika nem lesz a szabadság örzője - akkor ki lesz?