Topikbotrány Gödöllőn

2002.10.14. 12:10
Úgy éreztük magunkat, mint a PISA-féle olvasási teszten éppen elhasaló magyar átlagdiák. Ültünk a papír - a gödöllői Helyi Választási Bizottság határozata - előtt, és próbáltuk értelmezni a szavak egymásutánját, de nem ment. Akkor feladtuk, de pár napra rá jött egy újabb, nem lehetett annyiban hagyni.

Az előzményekről röviden: Az Index politikafórumán 2000 nyara óta zajlik egy beszélgetés, ahol Gödöllő közélete a téma. Bár a Gödöllő-topik a szokottnál szolidabban kezdett, a polfórum azért általában - köztudott - nem kisasszonysport, így hát rövidesen gödöllői látogatóink beírásaira sem a Medgyessy-féle árokbetemetés jegyei lettek jellemzőek (vagy tán épp azok, nem kívánt rész ízlés szerint törlendő).

Tudni kell még, hogy Gödöllőn gyakorlatilag mindenfajta választást emberemlékezet óta a polgári oldalt erősítő Gémesi György, az M3-as autópálya hőse szokott nyerni (utalunk itt a Horn Gyulával szemben autópályadíj-ügyben lefolytatott eredményes akcióira). Az ellenfél - lássunk csodát - most már nagyon szeretné ezt a hagyományt megtörni, és ahogyan a tavaszi kampány, úgy ez a mostani is szép lassan beköltözött a polfórum vonatkozó topikjába.

A kampány tehát a Gödöllő-topikban is durvult, serény munkára kényszerítve a moderátorokat; a hagyományos eszközök - a jelölt szexuális élete, köztörvényes bűncselekmények vádjai ésatöbbi - mellett néhány valóban kreatív, internetes megoldással is találkozhattunk, például a polgármester és néhány közvetlen kollégája egy nap saját neveik picit elváltoztatott verzióival találkozhattak szembe - regisztrált indexes nick-ként. (pl: Gémesi György -> Gyimessi György)

A jó ég tudja, miért, de ez verte ki a biztosítékot a Helyi Választási Bizottságnál (ez az a hatóság, amelybe a helyben induló pártok delegálnak egy-egy személyt, és amely felelős a helyi választás adminisztratív lebonyolításáért). Bizottságunk gondolt egyet, és október elején határozatban szólította fel az Index.hu Részvénytársaságot, hogy nevezett nickek hozzászólási jogát azonnal vonja meg.

Egy alapvetően önszabályozó alapon működő rendszerbe még mindig bele szeretnének kézivezérelni a pártházak
Jogszabályi hivatkozás híján nem tudtuk meg, hogy Bizottságunk milyen felhatalmazás birtokában kíván beszállni fórumaink moderálásába, bár Modus Moderandinkat (azaz moderálási alapelveinket) sűrűn emlegették. Kicsi hiba azonban, hogy ez az írásmű nem jogszabály, értelmezésének joga pedig a moderálással megbízott testületnél található fel jelenleg - amilyen megtisztelő hát, hogy házi dokumentumunk hatósági jogértelmezés forrásává válhat, ugyanannyira kényelmetlen, mi több: kínos is, hogy egy alapvetően önszabályozó alapon működő rendszerbe még mindig bele szeretnének kézivezérelni a pártházak. (Az indoklás egy helyütt még a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének etikai kódexére is hivatkozik - ami, ne is mondjuk, egy újabb önszabályozási dokumentum.)

Az ember persze kíváncsi lény, így rögtön a hatályos Választási Törvényt kezdi böngészni, meddig terjed vajon a Helyi Választási Bizottság hatásköre? Nicket tilthat? Országos napilapot cenzúrázhat? Terjesztését megtilthatja? Letölthető börtönbüntetéssel sújthat? Megannyi válaszra váró kérdés, mielőtt az ember elkezd packázni velük, hiszen eddig abban a hiszemben volt törvénytisztelő a polgár, hogy ilyesmiket a demokratikus berendezkedésnek egy másik hatalmi ága, jelesül a bíróság léphet meg.

A törvény betűje megnyugtat ebben a hitünkben, hiszen explicit módon megfogalmazza, hogy a Helyi Választási Bizottság törvénysértés esetén arra jogosult, hogy illetékes szervnél eljárást kezdeményezzen - nem tehet tehát többet jogszerűen, mint bármelyikünk a tízmillióból. De akkor mire a kardcsörtetés?

Még föl sem dolgoztuk magunkban az eset tanulságait, pár nappal később újabb posta, újabb határozat: tréfás kedvű törzsasztaltársunk következő, 3806-os sorszámot viselő beírása:

"Közérdekű felhívás !
Szavazzon Mindenki a Gémesi helyett a Beatrixre.
Köszönöm.
A Választási Bizottság. "

a Bizottság határozata szerint alkalmas arra, hogy a választókat megtévessze, mi több, félrevezesse. Ez már az előzőnél kicsit szimplább ügy, ezt már azonnal értjük - hümmögtünk kis csoportokban elégedetten -, hiszen mi sem könnyebb, mint összetéveszteni a Helyi Választási Bizottság hivatalos közleményét egy indexes fórumtopik 3806. sorszámú hozzászólásával. A skandalum ténye nyilvánvaló, a jobboldali kommunikációs gépezet vagy tévedésből nem repült rá azonnal az ügyre, vagy még mindig nem tértek magukhoz a tavaszi vereséget követően.

Ezt a fajta nagyarcúskodást azonban, azt hittük, már kinőttük
Az ügynek tanulsága van is, meg nincs is. Párt-tappancsok eddig is matattak és ezután is kavargatnak majd a Fórum körül, ki ügyesebben, ki butábban, megszoktuk. A politikailag aktív népességnek minimum sok százalékát lehet elérni itt, akik ráadásul véleményvezérek, az első áttétel után egy jól sikerült művelet hatása sokszoros lehet, a hagyományos médiaaktusokhoz képest minimális költséggel. Ezt a fajta nagyarcúskodást azonban, azt hittük, már kinőttük.