A nap, amikor kitört a médiabéke

2002.08.23. 10:35
Az Országgyűlés ma 95 százalékos többséggel elfogadta a médiatörvény módosítását, mellyel a politikusok gyakorlatilag lemondtak minden lehetőségükről, hogy beleszóljanak a közszolgálati televízió és rádió dolgaiba.

A határozathozatalt követő közös sajtótájékoztatón a parlamenti pártok frakcióvezetői és médiapolitikusai elmondták: "az önkritika foglalkozásunkból adódóan nem erősségünk ugyan, de végre beláttuk, mi vagyunk az utolsók, akik meg tudják ítélni a közszolgálati médiumok pártatlanságát, és 12 év alatt magunknak is bebizonyítottuk, nem tudunk ellenállni a kísértésnek, hogy ideológiai megfontolásokból kihasználjuk beavatkozási lehetőségeinket".

Pető Iván tógája klasszikus esésű redőit igazgatva szerény mosollyal hozzátette, az isteni Odüsszeusznak is ki kellett magát köttetni az árbochoz, hogy ellen tudjon állni a szirének kísértésének.

Szalai Annamária, a Fidesz médiapolitikusa újságírói kérdésre válaszolva elmondta, elégedett a törvénnyel, bár az ő szívéhez a "Túlzásba vitt önkritikával a nemzetért" polgári kör és az MSZP "Friedrich Hayek örök" platformjának javaslata állt a legközelebb, mely szerint meg kellene szüntetni a közmédiumokat, ha egyszer nem tudunk olyan rendszert kialakítani, amelyik nem űz csúfot a közszolgálatiság önmagában is gyanús eszméjéből.

Pető Iván az Index felvetésére elismerően utalt Orbán Viktor híres, "Nem embernek való feladat az idő ide-oda zökkentgetése " kezdetű beszédére, mellyel 2002. augusztus 30-án az MTV székháza előtt kirobbantotta a médiabékét.

Bizonyára Önök is emlékeznek még arra a hihetetlen pillanatra, amikor a polgári értékrend szimbóluma kimondta a kimondhatatlant: "Barátaim! Lehet, hogy tévedtem. A jogérzékem ma valahogy azt súgja, megsértettük a közszolgálati televíziózás pártatlanságát, és ez alól nem menthet fel bennünket az sem, hogy nemes ügyért tettük.

Bizony mondom néktek, elragadott bennünket a hübrisz, amikor ilyen eszközökkel akartuk orvosolni a történelem igazságtalanságát, hogy a jobboldali értékrend ennyire nincs jelen a magyar sajtóban. De ha már így együtt vagyunk, mondjuk ki jó hangosan, és otthon is adjuk tovább, hogy az ország minden zugába eljusson: vesszen a kognitívdisszonancia-redukció!

És minden rendelkezésünkre álló törvényes eszközt vessünk be annak érdekében, hogy az Országgyűlés a parlament parkolójában végre állítson emlékművet Tristan Tzarának."