Szavazz a katolikusokra!

A vatikáni szerződés ismét kiállta az idők próbáját. Az önmagukat hólyaggá pumpáló kelet-európai egyházak taktikája is. Errefelé vagy olyan nyugodt a mocsár, hogy ilyesmivel nem akarjuk felkavarni, vagy épp folyik valami kényelmetlen átalakítás, akkor meg juj, ne növeljük a feszültségeket ezzel is. Az Elkúrt Években az előbbi játszott, jelenleg az utóbbi.

A szerződés előnyöket biztosít egyes egyházaknak, amelyeket történelmiként ismer el, valamint kötelezi a magyar államot, hogy ezeknek fix összegeket adjon közpénzből, csak mert ők a történelmiek. Egyben lehetetlenné teszi, hogy a támogatásokat az aktív vallásgyakorlók száma alapján korrigálják. A vatikáni szerződés tehát egy nonszensz.

Nem futom most körbe a témakört, bár végül is ez az Isten-ügy volna a szereplők létének gyökere. A lényeg: különféle bizonyítatlan fantazmagóriák hirdetői versenyeznek a lelkekért, meg a lelkek pénzéért persze. Ezek közt az állam megerősített információk híján nem tud dönteni, tehát normális esetben megsimogatja a papok fejét, és azt mondja, hogy jól van fiam Lajos, ha te ebből megélsz, akkor csináld csak. De minálunk az állam igenis igazságot tesz a hitek közt, és kiválaszt magának négy egyházat, hogy azok a frankók.

A Gyüli meg a többi úgynevezett kisegyház joggal kifogásolja, hogy az ő meséjük pont ugyanolyan jó kis mese, mint a történelmieké, ráadásul az ő híveik el is mennek hetente hinni, nem otthon meresztik a seggüket a tévé előtt. És az utóbbiban feltétlenül igazuk van; a vallásgyakorlás azt jelenti, hogy időnként elmegyek az én vallási közösségemhez imádni az Urat.

Egy rendes világi államban ezt a kérdést pont úgy kell megoldani, ahogy a választást. Kipostáznak mindenkinek egy jelöletlen kupont, amit mondjuk egy hónapon belül leadhat a misén. Ha már úgyis ott jár, nem telik semmibe. Ha nem jár arra, akkor nem vallásos. A politikai hatalmat se úgy osztják, hogy megsaccolják, hányan vallják magukat szocinak vagy fideszesnek. Választáskor bizony el kell ballagni az urnáig.

Aztán majd ennek arányában esetleg kaphatnak valami kis pénzt. Hogy ne pampoghassanak arról, hogy az ő híveik szegények és nyugdíjasok. De csakis ennek alapján.

Az előző ciklusban felmerült egy hasonló ötlet, de nem csinálták meg. Dolgozott akkor is a félsz, hogy jaj, majd akkor mi leszünk az ördög. Pedig ez egy támadhatatlanul igazságos rendszer, amit egy Magyarországhoz hasonlóan szekuláris államban a többség elégedetten vesz tudomásul. Főleg akkor, ha a most az egyházaknak jutó milliárdok maradékát a világnézetileg semleges, állami jószolgálatra fordítják. Nyugdíjasklubra, meg üdülőre, tudják, elvtársak, amit régen a párt meg a szakszervezet csinált. Az elhivatott szamaritánusnak úgyis mindegy, hogy egyházi vagy állami intézményben segít. Jót tenni nem egyházi monopólium.