"Hallottam a lövéseket és az emberek kiáltását. Minden nap többször. [...] A tetőről látni is lehetett, ahogy lelövik és eltemetik őket a gödrökben. [...] Néha két ember volt összekötve. Az áldozatok semmit sem tudtak csinálni - egyszerűen lelőtték őket."
Aztán a bulldózerrel betemették őket |
"Amikor elkezdtek leszállítani minket a buszról, néhányan imádkozni kezdtek. Anyám azt mondta, hogy imádkozzam én is, mert meg fogunk halni. Hallottam, hogy gyerekek kiabálnak. Megfogtuk egymás kezét, én, anyám, az unokatestvérem meg a nagybátyám. Aztán belöktek minket a sírba. Ahogy leestem, [éreztem], hogy egy csomó test van alattam. [...] Aztán elkezdtek lőni. [A katonák egyike rám mutatott] és azt mondta, 'az még nem halt meg, lődd le!' Megint lőttek, de nem találtak el. Elkezdték betemetni a gödröt egy bulldózerrel. [...] Megpróbáltam kimászni. [...] Hallottam, ahogy egy ember [...] azt mondja a bulldózeresnek, toljon ránk több földet, mert látta, hogy én még nem vagyok eltemetve. De a bulldózeres elment, és nem folytatta a munkát." Naszír Hádi Hazim al-Husszeini akkor tizenkét éves volt.
Az Irakot az elmúlt harminc évben kormányzó Ba'asz párt rémtetteiről nincsenek megbízható információk. Az áldozatok száma feltehetően csak növekedni fog, ahogy egyre több és több tömegsírt tárnak fel a szövetségesek. Jelenleg úgy tudni, hogy több százezren haltak meg Szaddám Huszein totalitárius diktatúrája alatt, részben a titkosrendőrség keze által "békeidőkben", részben az 1991-es, balul elsült felkelés leverése után. A módszerek változatosak voltak, a Ba'asz az egyszerű tömegsírba lövetéstől a gáztámadáson át a szadizmus legkülönlegesebb vállfajaiig mindenben otthonosan mozgott. A becslésben nincsenek benne azok, akik a nyolc évig tartó esztelen iraki-iráni háborúban, illetve az 1991-es, ha lehet, még esztelenebb öbölháborúban haltak meg, mind a három érintett országban. Az ő halálukért is a Ba'asz párt és Szaddám a felelős.
Az ő halálukért is a Ba'asz párt és Szaddám a felelős |
Békeidőben is barbárok módjára viselkedtek, az iszlám törvények legsötétebb elemeit, a nyilvános lefejezést, megkövezést, csonkítást téve a normává. Megbízható adatok nincsenek arról, hogy pontosan hány ember életébe került az országot a legsötétebb középkorba visszakormányzó tálibok rémuralma, de tízezrekről van szó. Mellesleg szétromboltak szinte mindent, ami a szerencsétlen ország gazdaságából még megmaradt, bár kétségtelen, hogy ebben - mint ahogy persze a gyilkolásban is - elődeik is kitettek magukért.
Ezeket a rémtörténeteket azért érdemes felidézni, hogy lássuk, milyen álságosak és félrevezetőek azok a szeptember 11-ről, az Egyesült Államokról és háborújáról szóló viták, amelyek következetesen csak a történet egyik szereplőjével, Amerikával hajlandók foglalkozni. Amerika vélt és valós indokaival, múltbeli és jelenkori bűneivel, vétkeivel, hibáival, beszédhibás és "ostoba" elnökével, olajlobbijával, zsidólobbijával, fegyverlobbijával, tömegpusztító fegyvereivel, közel-keleti politikájával, környezetszennyezésével, olajéhségével, halálbüntetésével, a fegyverviselést lehetővé tévő alkotmányával, vallásos eszelőseivel, testépítő és robotszerű kormányzójelöltjeivel, "szűklátókörű" lakosságával, kólájával, puskájával, sültkrumplijával.
Most legalább a lehetőség, az esély megvan a két ország számára |
Persze: a tálibok és Szaddám Huszein kiütése csak félsiker, ahogy a korántsem idillikus afganisztáni helyzet és a még mindig naponta órákig áram nélkül maradó iraki városok, a merényletek, a katasztrofális közbiztonság is mutatja. De a félsiker is siker - legalábbis amíg az iraki megszállás és az afganisztáni átmeneti adminisztráció látható bénasága és gondatlansága (vagy alapvető átgondolatlansága?) a visszájára nem fordítja. Márpedig ez nem szükségszerű - különösen a földrajzi helyzete, politikai jelentősége és olaja miatt fontos Irakban nem -, még ha jelenleg talán nincs is sok ok az optimizmusra. De most legalább a lehetőség, az esély megvan a két ország számára. Eddig esélyük sem volt.
Ez az esély egyedül Amerikának (és Nagy-Britanniának) köszönhető. Nem az elvont, az iraki és afganisztáni emberek sorsán mit sem segítő nemzetközi jognak, nem a nemzetközi jogot "elvszerűen" védő Franciaországnak és Németországnak, nem a rideg és véres valóságtól fényévekre elrugaszkodott, a sárba tiport emberi jogok helyett a szuverén államrendet védő ENSZ-nek. Ha rajtuk - Franciaországon, Németországon vagy a jórészt ostoba és naiv jelszavakkal utcára vonuló, a háborút minden áron ellenző európaiakon - múlott volna, Szaddám hónaljig véres mészárosai még mindig a helyükön volnának, és folytathatnák gyalázatos, égbekiáltó gaztetteiket.
Teljesen tiszta megoldások nem léteznek a Szaddám Huszeinek és Omár mollák világában |