Antal, Antónia
-7 °C
0 °C

Még több Zidane-fejest!

2006.07.13. 09:15

Negyedik napja azon agyal vállvetve boldog és boldogtalan, mi a búbánatot mondhatott az a Materazzi nevű labdarúgó Zinedine Zidane-nak, amitől az isteni francia annyira felhúzta magát, hogy lyukat fejelt a talján mellkasába. Ráadásként vicces videók és grafikák és videografikák tucatjai keringenek a neten, mindannyiunk épülésére. Eközben azonban fordítva ülünk a képzeletbeli lovon.

Erkölcsileg például baromira nem érdekes, mit mondott az olasz, az első pont az: amit Zidane művelt, az kocsmában is ocsmány. Minden előzmény csak utána számít. Csakhogy moralizálni futballvonalon ostobaság. El lehet indulni azon a szálon, hogy mi való a pályára, és mi nem. Kulturális kérdés ez, van, ami beépült, és remélhetőleg van, ami sohasem fog. Negyven éve az sem volt szokás, hogy hátulról szétrúgják a meglóduló csatárt, nem rángattak mezt, nem köpködtek, nem kurvaanyáztak. Ma ez mind belefér, igaz, megvan az adekvát büntetési tétele - sárga lap, piros lap -, s az adott játékos mindent megtesz, hogy ne vegyék észre, mit szemétkedik össze, különben vállalnia kell a következményeket. A lefejelés ugyanakkor - pillanatnyilag - nem része a kultúrának. Innen nézvést tehát Materazzi is szarházi ugyan, de csak azt tette, amit mindenki más is - leszámítva az olyan fura figurákat, mint például Gary Lineker volt tizenöt éve, vagy amilyennek Fabio Cannavaro sejlik a tévéfotelből -, Zidane ellenben túlterjeszkedett a kontextuson.

Materazzi is szarházi ugyan, de csak azt tette, amit mindenki más is

Másfelől mindazonáltal köszönetet kellene mondani neki. Zidane-fanatikus barátom, amikor a máris legendás fejessel próbáltam tréfálkozni a kárára, annyit mondott: harmincegy napon keresztül egyetlen momentumot nem tudott elrakni, amely alapján emlékezni tudhatna a tizennyolcadik labdarúgó-világbajnokságra. De a hatvannegyedik meccs száztizedik percében minden megváltozott. Tényleg: alighanem az Index egyetlen vb-vel kapcsolatos írására sem kattintott annyi nyájas olvasó, ahányan a védhetetlen Zidane-bumm fejleményeit-következményeit ecsetelő cikkek iránt érdeklődtek.

Sepp Blatternek, Lennart Johanssonnak és a többieknek, akik a világfutballt olyanná tették, amilyen, nem azon kellene morfondírozniuk, visszavegyék-e a vb-aranylabdát a franciától, hanem napokig kellene hálálkodniuk ehelyett. A lábai elé kellene heverniük. Hiszen ezen a vb-n ez a nyomorult aktus volt az egyetlen értékelhető show-elem.

Hiszen ezen a vb-n ez a nyomorult aktus volt az egyetlen értékelhető show-elem

Paradoxonok vannak itten. Éppen Johanssonék jöttek rá másfél évtizeddel ezelőtt, hogy a futball a szórakoztatóipar része, miáltal piszok sok pénzt lehet összegereblyézni. A felismerés után mindent megtettek, hogy még a soknál is többet termeljenek, ám azzal - ezt ma már láthatni - nem számoltak, hogy az egyre több és több egy idő után átfordul kevesebbe.

Szálazzuk szét az okokat. Először is, a Bajnokok Ligája felduzzasztása nyomán a legizgalmasabb futballországok legtehetségesebb labdarúgói egy világversenyre félholtan érkeznek, nincs kedvük játszani, nem is bírnak. Másodszor, az európai uniós szabályok miatt a BL-ben ma identitás nélküli világválogatottak küszködnek egymással, kívülről szinte képtelenség kedvelni őket, meglepő, hogy saját drukkereik nem zavarodnak össze, és még tudják, miért és kinek érdemes szurkolni. Ennek a következménye - harmadszor -, hogy a kisebb országok kisebb csapatai csak véletlenül kerülnek be közéjük, tízévente egyszer. Így ezeknek az országoknak a válogatott csapatai sem elég jók ahhoz - negyedszer -, hogy egy vb-n szétpofozzák a fáradt sztárcsapatokat. Törvényszerűen nem jöhet más, csak az unalom. Jó, tudom, ezt egy olasz egészen másképpen látja, de hát az a lényeg, hogy a futballért lassan tényleg csak abban az öt-hat országban lehet rajongani, amelyek csapatai-válogatottjai beférnek a szűkülő körbe.

A legtréfásabb paradoxon visszavan: a show-t maga a show öli meg

A legtréfásabb paradoxon visszavan: a show-t maga a show öli meg. Minél szórakoztatóiparibb a futball, annál több benne a pénz, annál nagyobb a tét, annál kevesebb a megengedhető kockázat. Érthető módon az kapja a nagyon sok pénzt, aki a végén nevet. Ám ahhoz, hogy a végén nevessen valaki, semmilyen körülmények között sem szabad rizikóznia. Nem mutatvány-, hanem eredménykényszer van. Emiatt egyre kevesebb az olyan futballista, aki bármivel is meg tudja lepni a közönséget. És itt vissza is kanyarodnék Zidane-hoz. A francia mindig képes volt zseniális cselekre és mindig kész volt agyatlan durvaságokra. Hogy ezek a cselek mennyire voltak hatékonyak, az alattomosságok mennyire voltak tolerálhatóak, azon jól tudtak veszekedni a hívek és az ellendrukkerek - magam nem állhattam szegényt, mióta megtaposta '98-ban a szaúdit, és a driblijeiért sem voltam oda, hiszen kettőből egyszer a legszebb esernyőnek meg köténynek is alibipassz vagy taccs a vége -, de kétségtelen, hogy legalább volt miről beszélni.

Mint ahogy most is van. Ha pár perccel a kiállítása előtt bemegy a fejese a léc alá, azt emlegettük volna, igaz, feleannyi ideig, mint Materazzi letaglózását. Szóval, hiányozni fog. Még szerencse, hogy Wayne Rooney vagy Cristiano Ronaldo egészen fiatal.

Ezzel együtt a futballal nagyon kéne csinálni valamit. Amíg még lehet. Én feltétlenül másmilyennek szeretném.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.