Miklós
-7 °C
2 °C

Még több Zidane-fejest!

2006.07.13. 09:15

Negyedik napja azon agyal vállvetve boldog és boldogtalan, mi a búbánatot mondhatott az a Materazzi nevű labdarúgó Zinedine Zidane-nak, amitől az isteni francia annyira felhúzta magát, hogy lyukat fejelt a talján mellkasába. Ráadásként vicces videók és grafikák és videografikák tucatjai keringenek a neten, mindannyiunk épülésére. Eközben azonban fordítva ülünk a képzeletbeli lovon.

Erkölcsileg például baromira nem érdekes, mit mondott az olasz, az első pont az: amit Zidane művelt, az kocsmában is ocsmány. Minden előzmény csak utána számít. Csakhogy moralizálni futballvonalon ostobaság. El lehet indulni azon a szálon, hogy mi való a pályára, és mi nem. Kulturális kérdés ez, van, ami beépült, és remélhetőleg van, ami sohasem fog. Negyven éve az sem volt szokás, hogy hátulról szétrúgják a meglóduló csatárt, nem rángattak mezt, nem köpködtek, nem kurvaanyáztak. Ma ez mind belefér, igaz, megvan az adekvát büntetési tétele - sárga lap, piros lap -, s az adott játékos mindent megtesz, hogy ne vegyék észre, mit szemétkedik össze, különben vállalnia kell a következményeket. A lefejelés ugyanakkor - pillanatnyilag - nem része a kultúrának. Innen nézvést tehát Materazzi is szarházi ugyan, de csak azt tette, amit mindenki más is - leszámítva az olyan fura figurákat, mint például Gary Lineker volt tizenöt éve, vagy amilyennek Fabio Cannavaro sejlik a tévéfotelből -, Zidane ellenben túlterjeszkedett a kontextuson.

Materazzi is szarházi ugyan, de csak azt tette, amit mindenki más is

Másfelől mindazonáltal köszönetet kellene mondani neki. Zidane-fanatikus barátom, amikor a máris legendás fejessel próbáltam tréfálkozni a kárára, annyit mondott: harmincegy napon keresztül egyetlen momentumot nem tudott elrakni, amely alapján emlékezni tudhatna a tizennyolcadik labdarúgó-világbajnokságra. De a hatvannegyedik meccs száztizedik percében minden megváltozott. Tényleg: alighanem az Index egyetlen vb-vel kapcsolatos írására sem kattintott annyi nyájas olvasó, ahányan a védhetetlen Zidane-bumm fejleményeit-következményeit ecsetelő cikkek iránt érdeklődtek.

Sepp Blatternek, Lennart Johanssonnak és a többieknek, akik a világfutballt olyanná tették, amilyen, nem azon kellene morfondírozniuk, visszavegyék-e a vb-aranylabdát a franciától, hanem napokig kellene hálálkodniuk ehelyett. A lábai elé kellene heverniük. Hiszen ezen a vb-n ez a nyomorult aktus volt az egyetlen értékelhető show-elem.

Hiszen ezen a vb-n ez a nyomorult aktus volt az egyetlen értékelhető show-elem

Paradoxonok vannak itten. Éppen Johanssonék jöttek rá másfél évtizeddel ezelőtt, hogy a futball a szórakoztatóipar része, miáltal piszok sok pénzt lehet összegereblyézni. A felismerés után mindent megtettek, hogy még a soknál is többet termeljenek, ám azzal - ezt ma már láthatni - nem számoltak, hogy az egyre több és több egy idő után átfordul kevesebbe.

Szálazzuk szét az okokat. Először is, a Bajnokok Ligája felduzzasztása nyomán a legizgalmasabb futballországok legtehetségesebb labdarúgói egy világversenyre félholtan érkeznek, nincs kedvük játszani, nem is bírnak. Másodszor, az európai uniós szabályok miatt a BL-ben ma identitás nélküli világválogatottak küszködnek egymással, kívülről szinte képtelenség kedvelni őket, meglepő, hogy saját drukkereik nem zavarodnak össze, és még tudják, miért és kinek érdemes szurkolni. Ennek a következménye - harmadszor -, hogy a kisebb országok kisebb csapatai csak véletlenül kerülnek be közéjük, tízévente egyszer. Így ezeknek az országoknak a válogatott csapatai sem elég jók ahhoz - negyedszer -, hogy egy vb-n szétpofozzák a fáradt sztárcsapatokat. Törvényszerűen nem jöhet más, csak az unalom. Jó, tudom, ezt egy olasz egészen másképpen látja, de hát az a lényeg, hogy a futballért lassan tényleg csak abban az öt-hat országban lehet rajongani, amelyek csapatai-válogatottjai beférnek a szűkülő körbe.

A legtréfásabb paradoxon visszavan: a show-t maga a show öli meg

A legtréfásabb paradoxon visszavan: a show-t maga a show öli meg. Minél szórakoztatóiparibb a futball, annál több benne a pénz, annál nagyobb a tét, annál kevesebb a megengedhető kockázat. Érthető módon az kapja a nagyon sok pénzt, aki a végén nevet. Ám ahhoz, hogy a végén nevessen valaki, semmilyen körülmények között sem szabad rizikóznia. Nem mutatvány-, hanem eredménykényszer van. Emiatt egyre kevesebb az olyan futballista, aki bármivel is meg tudja lepni a közönséget. És itt vissza is kanyarodnék Zidane-hoz. A francia mindig képes volt zseniális cselekre és mindig kész volt agyatlan durvaságokra. Hogy ezek a cselek mennyire voltak hatékonyak, az alattomosságok mennyire voltak tolerálhatóak, azon jól tudtak veszekedni a hívek és az ellendrukkerek - magam nem állhattam szegényt, mióta megtaposta '98-ban a szaúdit, és a driblijeiért sem voltam oda, hiszen kettőből egyszer a legszebb esernyőnek meg köténynek is alibipassz vagy taccs a vége -, de kétségtelen, hogy legalább volt miről beszélni.

Mint ahogy most is van. Ha pár perccel a kiállítása előtt bemegy a fejese a léc alá, azt emlegettük volna, igaz, feleannyi ideig, mint Materazzi letaglózását. Szóval, hiányozni fog. Még szerencse, hogy Wayne Rooney vagy Cristiano Ronaldo egészen fiatal.

Ezzel együtt a futballal nagyon kéne csinálni valamit. Amíg még lehet. Én feltétlenül másmilyennek szeretném.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!