Szocialista politikusnak lenni most nem menő

Feltételezem mindenki ismeri az érzést, amely akkor tör rá, amikor éppen kidobják egy buliból. A házigazda és kollaboránsainak ordibálása, az ismerősök kuncogása, a függetlenek bamba nézése együttesen roppant menőséggel töltik el az embert. Hiszen akit kidobnak, az éppen büntetést szenved el, márpedig amíg világ a világ, a büntetés MENŐ marad. Sajnos a kidobatás aktusa közben érzett önfeledt menőség nem kompenzálja az azt megelőző pillanatok borzasztó cikiségét.

Az embert jellemzően azért dobják ki bulikból, mert rossz fát tett a tűzre. És a rossz fa tűzre tevése szintén megkérdőjelezhetetlenül menő dolog, ahogy arra Dopeman egész munkássága is halál pontosan rámutat. A nem menő pillanatokra a rossz fa eltüzelése és a büntetés foganatosítása között kerül sor. Aki ezekben a nehéz percekben is menő tud maradni, az igazán erős ember, ám sajnos ilyen csak nagyon kevés van, a jelenlegi kommer mezőnyben pedig egy szál sem.

Ahogy gondolom a kedves olvasó is, én is olyan gyenge ember vagyok, aki nem tud menő maradni, amikor, ahogy az angol oly‘ plasztikusan mondja, a szar már belecsapódott a ventilátorba, ám még nem kezdte el a közelben állókat tetőtől talpig beborítani. Emlékszem például egy esetre, egy remek budai telken álló vacak kis ház volt a helyszín, azt hiszem, hogy egy akkor még kiváló magyar popegyüttes énekesének a barátnője volt  a házigazda, bár ez a tomboló káoszban sajnos nem volt egészen tiszta. Szóval itt az történt, hogy emberek, akik sajnos a barátaim voltak, sőt, a mai napig is azok, nagy darab kenyerekkel és egy isten tudja honnét előkerült, kilónyi disznózsír-darabbal dobálóztak a nappaliban, többször telibe találva egy hangversenyzongorát. Közben mindenki eléggé be volt rúgva, sőt, talán másfajta tudatmódosító szerek is elfogyasztásra kerültek, ami az általános menőséget csak fokozta. Hirtelen mindannyian megéreztük, hogy ki leszünk rúgva, és ekkor valaki, akinek a nevét nem tudom, de a mi társaságunkhoz tartozott, elkezdett arról beszélni, hogy gyújtsuk fel a házat.

Természetesen nem gondolta komolyan ő sem és mi sem, nyilvánvaló volt, hogy az egész csak a hallótávolságon belül lévő házigazda cukkolását szolgálja. Ha már egyszer közel a vég, legalább tegyük emlékezetessé az utolsó perceket – minden, a kirúgás előtti pillanatokban zajló balhézásnak ez a mozgatórugója, és éppen ez teszi az ilyen típusú partizánkodást különösen nem menővé. Ha közeli és elkerülhetetlen a vég, kétféleképpen maradhat menő az ember. Vagy csendben várja a végzetet, vagy a lehető leglátványosabban ráborítja az asztalt az összes jelenlevőre, és peckesen kisétál, mielőtt bárki erre kényszeríthetné. Más megoldás nincs.

Remélem senkit nem zavar a magyar államapparátus és a házibulik között húzott párhuzam. Végülis mindkettőben arra megy ki a játék, hogy az ember a lehető legtöbb piát tudja észrevétlenül lenyúlni a mások által telepakolt hűtőből, és ha a nagy zajra véletlenül ki is jön a rendőrség, különösebb következmények nélkül lehet a pofájukba röhögni. És most látszólag, ám valójában egyáltalán nem váltva témát el tudná nekem magyarázni valaki, hogy mitől olyan iszonyú alak Szilvásy György? Úgy értem az egészen nyilvánvaló, hogy kiemelkedően iszonyú alak, és a legkevésbé sem menő, csak nehéz pontosan meghatározni, hogy mi is teszi olyan iszonyúvá. Gyurcsány Ferencnél például nincs ilyen gond, az ő iszonyúságának mibenlétét bármely médiamegjelenésének egyetlen perce után halál pontosan meg lehet határozni, még akkor is, ha hang nem is jár a kép mellé. Szilvásy György azonban keményebb dió. Pedig iszonyúsága annyira rettentő, hogy amikor a kocsma zárása után éjszaka hazabandukol a falu főutcáján, a csupán ösztöneik vezérelte kutyák nyüszítve bújnak ólaikba.

Na aztán ahogy ezek az emberek viselkednek, amikor már egészen nyilvánvaló, hogy ki lesznek rúgva a buliból, de a házigazda még nem szánta magát a végső lépésre, az valami egészen páratlanul nem menő. Az pedig nem sokat változtat a helyzeten, ha valójában nincsenek tudatában a kirúgás közeliségének, hiszen az még kevésbé menő, akit őszinte meglepetésként ér, amikor a házigazda ordítani kezd vele. Mindenesetre a következő két évben lapítani és hörcsögködni, vagy pláne most azonnal odahányni a nappali közepére, majd látványosan kivonulni, még mindig sokkal menőbb lenne, mint ami jelenleg folyik. Rohanó világunkban.

Kevés dolog van, ami kevésbé menő a lejárt lemezek reciklálásánál, és ezt a teljesen konfúz lehallgatási ügyet elég nehéz újszerű húzásnak nevezni. Azt megadom, hogy Csányi Sándor belekeverése valamennyire menő, hiszen az ő bajszának húzogatásához azért kell egy kis bátorság, csak hát az is olyan stílustalan és ciki módon sikerült. Az a csontig ható „szervusz, elnök úr“ olyan mélységesen szervilis és magyar, hogy szinte csírájában fojtja el a menőség lehetőségét. A többi meg inkább egyenesen szánalmas, mint szimplán nem menő. Két hete próbálok végigolvasni legalább egy cikket, amely elmagyarázza, hogy miről van szó, de vagy én nem értem, vagy senki nem érti, vagy eleve direkt olyan, hogy ne is lehessen érteni. A maszatolás és a világosság hiánya pedig nem menő. Az egyenes beszéd és a nyíltan kiosztott pofon, na az igen.

Mi jöhet még ezután? A különösen rossz arcok – és nem akarnék én itt prekoncepciókkal telítettnek látszani, de ezek a kommerek nekem mind annak tűnnek -, amikor megérzik, hogy jön a buliból kirúgás, hajlamosak búcsúzóul, amikor már minden mindegy, valami slusszpoént bemutatni. „Véletlenül“ levernek egy vázát, odaszarnak a kapualjba, ilyesmik. Akármi is történik, tuti, hogy az minden lesz, csak NEM MENŐ.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!