Előd
9 °C
9 °C

Jog = NEM MENŐ

2009.07.04. 22:06
| Módosítva: 2009.07.14. 23:33

Na, betiltották a Magyar Gárdát, végre ki lehet engedni a gyerekeket játszani az utcára. Legalább arra az öt percre, amíg csend van. Ahogy az a héten megjelent Vona Gábor-interjúkból is kiderült, a Jobbik és környéke nem a kifejezetten nagy koponyák gyülekezőhelye, egy magyar bírósági ítélet kijátszása azonban még ilyen csökkent szellemi képességekkel sem lesz túl bonyolult. Nem akarok én ötleteket adni, de ha Norvég Gárda néven alapítanák újra a gittegyletüket, módosítanának egy kicsit az egyenruhájukon, vagy írnának valami nagyon ironikus, látszólag cigánybarát alapszabályt, kezdődhetnének újra a perek, ők meg közbe vígan játszhatnának katonásdit nyomorult kis borsodi falvak főutcáján.

Azt nyilván még Draskovics Tibor és Lendvai Ildikó sem gondolja komolyan, hogy a Magyar Gárda betiltása bármit megold. Ettől se nem szavaznak kevesebben a Jobbikra, se nem lesz kevesebb magyar rasszista, se nem lesz egyetlen hajszálnyival sem jobb cigány polgártársaink élete. És ahogy szombaton Budapesten gyorsan kiderült, a szép nyári délutánokon randalírozni kedvelő néhány száz ember sem fog magának új hobbit választani. Ebből pedig nem az érdekes igazán, hogy már megint nem történik semmi, hiszen itt általában nem történik semmi, hanem az, hogy a magyar jognak, a magyar igazságszolgáltatásnak mennyire nincs minimális hatása sem a mindennapokra, sem az úgynevezett távlatokra.

Ahogy arról már a holokauszttagadás körüli kulimászról szóló cikkben volt szó, vannak törvények és bírósági ítéletek, amelyeket demokratikus állam rendelkezésére álló erőkkel betartatni lehetetlen. Azt az érvet, hogy a hatalom akkor is alkosson üzenetértékkel bíró jogszabályokat, ha ezeket a nép körberöhögi, soha nem tudtam elfogadni. Minél több az olyan törvény és ítélet, amelyet senki nem vesz komolyan, annál kisebb a visszatartó ereje azoknak is, amelyeket a többség azért betartandónak gondol. Ilyen kevés tiszteletet kiváltó jogszabályokból mindig volt a nyugati társadalmakban, a kábítószerek és a prostitúció tiltásától a sebességkorlátozásig, a technika vívmányainak köszönhetően azonban ezek száma rohamosan szaporodik. A teljeskörű szólásszabadságot korlátozni próbáló, a szerzői jogokat védeni igyekvő, vagy éppen a kiskorúakat a nekik nem való tartalmaktól óvó mindenféle szabályozások alig jelentenek többet falra okádott borsónál. Ezek nemzetközi tendenciák, Magyarországon azonban még ennél is súlyosabb a helyzet.

Amit a köz a magyar igazságszolgáltatás útvesztőiből érzékel, az éveken át húzódó ügyeket, a takonnyal teli bödönből nevetve kicsusszanó nyálkás nagyhalakat, az mind a jog hatalmának elismerése ellen dolgozik. Mivel nem értek eléggé a joghoz, nem tudom pontosan megmondani, hogy ezek az idegesítő jelenségek miért léteznek. Azt viszont látom, hogy a magyar jogrendszer és joggyakorlás különös módon úgy alakult az utóbbi húsz évben, hogy rombolásra sokkal alkalmasabb, mint konstruktivitásra. Budapest körül körgyűrűt építeni csak irtózatos huzavona árán lehet, keresztbe tenni az építkezésnek, éveken át hátráltatni a köz érdekét viszont borzasztó könnyen. Újságírót két rossz szóért elmeszelni nagyon könnyű, állami vállalat korrupt vezetőjét lecsukatni lehetetlen. A házam aljában kávézót nyitni csak hihetetlen akadályokat átugorva lehet - már ha a tulajdonos ragaszkodik a legális úthoz -, nekem viszont néhány telefon valószínűleg elég lenne bezáratni, ha megelégelném az esti dajdajozást. Talán minderről a kommunisták által kreált, azóta csak toldozgatott és foldozgatott alkomtányunk tehet, de tulajdonképpen teljesen mindegy. A lényeg, hogy ez így nem működik.

Mindezek ellenére, hiába tapasztalják sokszor saját bőrükön a magyar jog bénaságát, honfitársaink jelentős része továbbra is ettől a béna jogtól várja a megoldást. Nem csak olyan esetekben, amikor ésszerű, tehát lakásvásárláskor és válóperes ügyekben, hanem például akkor is, ha azt kell eldönteni, hazánkban lehessen-e bohócnak öltözve, csoportba verődve ütemesen lépkedni. Azonban mivel sem a törvényhozásnak, sem az igazságszolgáltatásnak nincs becsülete, a komoly társadalmi érdeklődés övezte ügyekben születő ítéleteket a magát vesztesnek érző fél egyre könnyebben tekinti irrelevánsnak és magára nézve konzekvenciáktól mentesnek.

Kiút kettő is van, csak ehhez végre el kellene dönteni azt az egyébként nem olyan nehéz kérdést, hogy mik is vagyunk mink pontosan. Törvénytisztelő demokraták, akik kötésig állnak Európában? Ez járható út, csak akkor ne csupán várjuk a jog uralmát, hanem fogadjuk is el annak minden döntését. Törvényen kívüli banditák, vadkapitalisák, randalírozók és egyéb kalandorok gyülekezete? Ez szintén járható út, és ne sikoltozzon nekem senki, sok honfitársunk a másik megoldás reménytelenségét látva, racionálisan mérlegelve választja ezt az opciót. Viszont ebben az esetben ne bíróságra rohangáljon mindenki, ha valami baja van a dolgok menetével, hanem toborozzon magánhadsereget, tartson testőröket, indítson paramilitáris mozgalmat. Esetleg nevezze is el Magyar Gárdának, az nagyon kreatív. Csak ez a ciki, középutas, a törvényeket és az igazságszolgáltatást semmibe vevő, viszont a megoldást mindig ezektől váró nyápickodás ne legyen.