Elszámoltatás = MENŐ

Kevés dolog szórakoztatóbb az életben, mint egy kényelmes karosszékben hátradőlve azt figyelni, ahogy egy takonnyal bekent szarkupac szélei szétmállanak, a rajta élők pedig a még biztonságosnak tűnő középpontba tömörülve rugdossák le a szakadékba a gyengébbjét. Sőt, ez nem csak szórakóztató, hanem egyben komoly vizuális élmény. Érdek nélkül szép.

Az utóbbi öt évben bármikor közelítettem meg az Erzsébet-híd budai hídfőjét, tehetetlen dühöt éreztem. A néhány éve még Budapest legjobb szórakozóhelyének otthont adó Ráckert és szegény Rácfürdő a vak számára is nyilvánvalóan valami olyan mocskos ügyletbe keveredtek, aminek eredményeként az egész terület egy soha véget nem érő, csigalassúsággal haladó építkezés áldozatául esett. Így hát a héten, amikor kiderült, hogy az utóbbi hetekben Budapesten végigsöprő házkutatási-, előállítási- és vádemeleséi hullám a Rácfürdőt is elérte, muszáj volt egy jót nevetni.

Nem káröröm ez, hanem igazságtétel. Fogalmam sincs, ki mit stiklizett a Rácfürdő körül, és jó eséllyel nem is fogjuk megtudni soha.  Annak viszont csak örülni lehet, hogy azok a szemetek, akik miatt az a szép épület abban a szép parkban ilyen sok ideje romokban áll, most egy kicsit nyugtalanabbul alszanak. Ha ven egy kis szerencsénk, még meg is tapogathatják a maguk tégláját a Gyorskocsi utcában, bár sokáig nyilván nem lesznek bent, hiszen Magyarország, a magyar bűnüldözés és igazságszolgáltatás nem így működik.

Szép lenne, ha nem így lenne, de mindenkit óva intenék attól, hogy a már említett, antikorrupicósnak tűnő hullámból messzemenő következtetéseket vonjon le arról, hogy hazája sorsa most már biztosan jobbra fordul. Egyszerűen csak lökdösik le egymást az egyre fogyó szarkupacukról, és sajnos tényleg csak a gyengébbjét.

Csodaszép lenne, ha igazi megtisztulás indulna el, de minden jel arra mutat, hogy nem eről van szó, hanem koalíciós belharcról, amelyben a kisebb fogja húzni a rövidebbet. Láttunk már ilyet Magyarországon, csak éppen a másik oldalon. Akkor Szabadi Bélát áldozták be, most pedig talán Mesterházy Ernő lesz az, aki megtanulja, hogy mégsem lehet Kontroll Csoport-koncertek szervezőjéből előlépni az igazi nagyfiúk közé.

A Ráckert elsikkasztóinak és Demszky Gábor tanácsadóinak móresre tanítása igazán kellemes élmény. Sokkal szebb lenne viszont, ha egyszer végre igazi nagyhal bukna meg Magyarországon. A Princz Gáborok ne maradjanak szabadlábon, és egyszer bukjon már be valaki a nyolcvanas években még maszekolva ügyeskedő, esetleg az MSZSMP-ben középvezetői funkciókat betöltő, majd a rendszerváltáskor hónapok alatt milliárdossá váló nagytőkések közül. Vagy ha nem közülük, hát a másik oldal kicsit később kapcsoló, de hasonlóan életveszélyes figurái közül valaki.

Erre pedig egyetlen esély van, az, amit az áprilisi választások nyertesei homályos programjuk egyetlen fix pontjaként kezelnek: az elszámoltatás. Pártállástól függetlenül, aki szeretne egy kicsit tisztább hazát, csak ebben bízhat. Sok esély nincs rá, de ha az egész ország hangosan követeli, talán kivételesen betartanak egy ígéretet, és tényleg lecsuknak néhányat az utóbbi nyolc évben politikai befolyásukat lopásra felhasználók közül.

Az elszámoltatás szótól berzenkedők azzal szoktak érvelni, hogy politikailag motivált boszorkányüldözést nem szabad indítani, hiszen az beláthatatlan következményekkel járna. Pedig itt csak szimpla gazdsági bűnözők megbüntetéséről lenne szó, nem a másként gondolkodók kihajtásáról a rizsföldekre.

A legrosszabb következménye egy ilyen elszámoltatásnak az lenne, hogy amikor nyolc vagy csak négy év múlva megint ez a csapat jutna hatalomra, elődeik gátlástalanságán felbátorodva ők is elszámoltatnák amazok tolvajait. Ezt pedig csak az ellenezheti, aki szerint a Szabadi Bélák és Mesterházy Ernők olyan ártatlan férfiak, akik csupán politikai szerepválllalásuk miatt kerültek a rabomobilba.