Közmédiában dolgozni = NEM MENŐ

Több száz ember kirúgása mindig szomorú. A közmédiából az utóbbi napokban futószalagon eltanácsolt alkalmazottak közül sokan kerültek most nehéz helyzetbe. Van köztük ötven feletti, akinek nagyon nehéz lesz új munkahelyet találnia, sokgyermekes családfő, akinek sürgősen valamilyen bevételi forrást kell keresnie, lusta semmirekellő, akire nem lesz szükség a munkaerőpiacon, és tehetséges fiatal is, akinek nyilván csak napokat kell állás nélkül töltenie. Sorsuk nemcsak abban közös, hogy egyszerre tették őket lapátra, hanem abban is, hogy talán az ő példájuk minden szakmabelinek beleveri a fejébe: magyar közmédiánál nem szabad dolgozni.

A leépítéssel, hogy az állami rádió- és tévécsatornáknál nevetségesen sokan állítottak elő nevetségesen keveseket érdeklő tartalmat, a most kirúgottak közül is biztosan sokan egyetértenek. Sok mindenre lehet költeni a magyar adófizetők forintjait, ám ezek közül az érdektelen műsorok gyártása a kevésbé értelmes célok közé tartozik. Ettől persze még ezeknek a leépítéseknek a lebonyolítása siralmas volt. Feleslegesen fájdalmasan aláztak meg évtizedes munkaviszonnyal rendelkező alkalmazottakat, és az ismertebb kirúgottak névsorát végigfutva egészen nyilvánvaló, hogy összeválogatásuknál politikai szempontok érvényesültek.

Az egyéni bánatok tehát érthetőek, és illik is ezeket tiszteletben tartani. Ettől azonban még tény marad, hogy éppen ennek a leépítésnek a menete bizonyította be most már tényleg véglegesen, hogy jobb is nem dolgozni ezeken a helyeken. Hányadik rendszerváltás is ez a magyar közmédiában? Választások után egy mindig szokott lenni, de sokszor ciklusonként többre is sor kerül, mint például most, amikor ez csak a második hullám egy tavalyi, kisebb átrendeződés után.

Ki szeretne olyan munkahelyet, ahol legfeljebb négyévente mindent a feje tetejére állítanak, és az elvégzett munka minőségének semmi köze ahhoz, hogy éppen kit neveznek ki, és kit váltanak le? Ambiciózus ember biztosan nem. Inkább olyan, aki miután a választások után parkolópályára tették, és gyakorlatilag be sem kellett járnia dolgozni, munkahelyváltás helyett jól elvolt a közpénzből finanszírozott fizetéséből egészen a tényleges kirúgásáig. A most elküldöttek közt egészen biztosan sok tisztességes, keményen dolgozó ember van, de hogy ilyen ingyenélők is, azt talán nem szentségtörés megemlíteni.

A rendszeres tisztogatások persze nem múltak el nyomtalanul a közmédiánál, és ezek a nyilvánvaló tünetek jelentik a másik okot, amiért most már tényleg senki ne akarjon ezeknek dolgozni. Amikor a kilencvenes évek elején a röhejes médiaháború egyik mozzanataként kezdődtek tömeges elbocsájtások az állami csatornáknál, még hatalmas volt a felháborodás. Nemcsak a nézők és hallgatók tiltakoztak, hanem maguk a célkeresztbe került újságírók is keményen összezártak és ellenálltak. Ma már semmi ilyesmi nem történik.

Az újságíró, pláne a közmédiában dolgozó újságíró a világon mindenhol a munkaadók réme és a szakszervezeti vezetők álma. Okos, bátor, és a világ egyik legélesebb fegyvere van a kezében, így általában nagyon megjárja, aki szembe mer vele szállni. Ilyesminek Magyarországon most nyoma sem volt, szinte mindenki szó nélkül hajtotta a fejét a bárd alá. Szakmailag, emberileg ezerszer megtört és megalázott emberek, akikkel ezt is gond nélkül meg lehetett csinálni.

Mégis, mit nem lehet megcsinálni azzal az alkalmazottal, aki a politikai tisztogatás első, tavalyi körét még lenyelte, és nem mondott fel Rákay Kálmán Philip érkezésekor? Azzal, aki tehetséges és a piacon minden bizonnyal elhelyezkedni is képes újságíró, de kényelemből inkább elfogadta, hogy sztárriporterből valami halott délelőtti sávba száműzzék? Azzal, aki egy más politikai beállítottságú, de hasonlóan színvonaltalan és hazug médiához állt be dolgozni három vagy nyolc évvel ezelőtt? Azzal bizony bármit meg lehet csinálni. A kirúgásokat levezénylők pontosan tudták, bárkinek kegyelmeznek meg, az másnap zokszó nélkül be fog menni dolgozni, mintha semmi sem történt volna. (Tisztelet a kivétel Veiszer Alindának.)

Hátha több értelmes magyar ember nem követi el ezt a hibát, és nem megy el ezeknek dolgozni. Függetlenül attól, hogy az „ezeknek” éppen kit jelent. A félreértések elkerülése végett pedig azt is szögezzük le, hogy ha igaz, amit rebesgetnek, és a radikális leépítés után sok műsort külső cégeknek adnak ki, amelyek tulajdonosai nyilván hatalomközeli tolvajok lesznek, akkor az ezeknek bedolgozás hasonló elbírálás alá fog esni.