Hedvig
9 °C
24 °C

Velencei-tó = MENŐ

2011.07.17. 12:55

Amikor meleg van Budapesten, három túlélési stratégiát lehet alkalmazni. Elmenni nyaralni, élvezni a tök üres nagyváros nappalait és főleg éjszakáit, vagy keresni valami közeli állóvizet, és addig ülni benne, ameddig csak elkerülhető a munkába állás. Sajnos a Budapest közvetlen környezetében található tavak gyakorlatilag alkalmatlanok a strandolásra – bár az Omszki-tó nudista szekciója nagyon izgalmas lehet –, így muszáj felhajtani az autópályára.

Szemben a nagyjából tíz évvel ezelőtti közhangulattal, mára szinte mindenki belátta, hogy a Balaton tök jó hely. Néhányan még próbálnak azzal akadékoskodni, hogy szerintük csak az északi partot lehet élvezni, a Badacsonnyal, a Káli-Rózsadomnnal meg a gyorsabban mélyülő vízzel, de az a helyzet, hogy a déli oldallal sincs az ég világon semmi baj. Van meleg, van víz, a szerencsésebbjének pedig még vízparti nyaralója is – mégis, mit kellene még ezen kívül tudnia egy ilyen helynek?

Viszont mindezt tudja az igazságtalanul elhanyagolt Velencei-tó is. Sőt, a Balatonnak tulajdonképpen csak egyetlen egy jó tulajdonsága van, ami hiányzik a Budapesthez sokkal közelebbi tónál. Itt tényleg csak a leges-legszerencsésebbeknek van vízparti ingatlanja, gyakorlatilag miniszterelnöknek vagy izraeli ingatlanfejlesztőnek kell lenni a kiváltsághoz. Minden egyebet tud a Velencei-tó is, amely így sokkal észszerűbb választás, ha a szerencsétlen fővárosi ember a lehető leggyorsabban vízparton szeretne lenni.

A Velencei-tó közelsége eleve olyan erős érv a Balaton ellen, hogy nincs is nagyon értelme még Aligáról sem beszélni, nem hogy az istenített északi parton csak több órányi döcögéssel elérhető településekről. Budapest déli részéről kis szerencsével 30 perc alatt simán ott lehet lenni a Velencei-tónál, de úgy, hogy abban a leparkolás, az átöltözés és a hát naptejjel bekenése is benne van. Vasárnap késő délután visszafelé pedig még egyértelműbb, melyik a jobb hely. Sukoróról elég egy órával később elindulni, mint Siófokról, és még így is előbb ér fel a kipihent kiránduló Pestre, mint hogy valami kigyulladt turistabusz miatt kilométerekre bedugulna az autópálya, a légkondi nélküli autókban veszteglő sofőrök pedig cigarettacsikkeket kezdenének pöckölni a köztük cikázó versenymotorok irányába.

A Velencei-tónál nincsenek német gimnazisták, nincsenek a kikötőt marinának nevező wannabe-mediterránok, sőt, még elviselhetetlen tömeg sincs. A Balatonon a fizetős strandokon is teljesen reménytelen találni egy törölközőnyi árnyékos földdarabott, a Velencein ezek még a legmelegebb napokon is elviselhetőek, máskor pedig még a szabadstrandokon is el lehet férni. Minden más tök ugyanolyan mindkét tónál: a palacsinta, ami szerencsés esetben nincs kurkumával besárgítva, az egyre démonibb magyar tetkófelhozatal, a nevetséges árképzésük miatt alig kihasznált vízihülyeség-kölcsönzők, a csajok, a pasik, a pálcikatestű kisgyerekek, az egyre több iszonyatosan kövér magyar ember.

Sokakban él a kényszerképzet, hogy a Velencei-tó maga egy élvezhetetlen pocsolya, ahol simán át lehet gyalogolni a mellig érő vízben Pákozdról Gárdonyba. Pedig aki már járt erre életében, az pontosan tudja, hogy például a velencei strandon simán lehet fejest ugrani a partról, és a tó nagy részén jobban mélyül a híres-neves Balaton déli, de még az északi partjánál is. Nem mintha ez a mélyülés-mánia olyan nagyon érthető lenne pancsolásra, fröcskölésre, fejelgetésre és egymás dobálására vágyó fürdőzőknél. Aki Budapestről menekül a meleg elől, az úgysem úszni akar, hanem gondtalanul élvezni az életet. Arra pedig a Velencei-tó tökéletesen alkalmas.