Irány Kispest, a Bozsik-stadion (lásd még: Bozsik-stadium, ahogy a mellettem kapaszkodó jól szituált raktári munkásnak tűnő szakállas emlegeti)! Egy vörös-fekete mozambiki-olasz import pinibor talán most zamatosabb mint egy Üllői (vagy mostanság a Züllői, ki tudja...) úti zöld-fehér színű, 100% -os koncentrátumú, frissen előállított, csak természetes alapanyagokból készülő fradikakoktél. Ízlések és pofonok - na ez utóbbira nem vágyunk! Nyugalmasan telik az odaút, mi több csupa készséges emberrel találkozunk. A föld alatt elterülő törpe-tárna mélyéből felemelkedve a húsz-harminc főnyi hangosbeszélő rögtön tudomásunkra hozza ki is ma az ellenfél: a Videoton. Húha, na a kispestieknek, illetve a budapestihonvédosoknak végük van, mint a botnak! Feladják vajon? - érdeklődöm értetlenséget színlelve, mire Liu (11-es mezben, tehát csatár) elmagyarázza, hogy ez csak a Fehérvár FociClub. Kiérünk a szabad, demokratikus levegőre és némi tépelődés után a negyvenkettes villamosra szavazunk.
Tíz megálló, vesekőképződés kizárt, összerázódunk, mint tequila a budapesti éjszakában. Arra lesz a meccs! - mutat a jegenyefák árnyéka mellett eltörpülő gigantikus reflektorok irányába a szeszkazánt éppen alaposan befűtő harmincas ősdrukker, hangjában egy légikisasszony kedvességével. Sétálunk, sétálunk, mialatt hallgatjuk a kispesti piros-fehér-fekete tenger nosztalgiázó mormogását. "Ej, emlékszel milyet adtunk a rendőröknek kilencvennégybe'! Aztán gyűjtöttük róluk szépen az ereklyéket..." Erkel Bánk bánjára asszociálunk: "De szép is volt az ősi harc, de jó, hogy rá emlékezem..."
A jegypénztárnál megszabadulunk felesleges királyainktól (Mátyásra fáj a foga a néninek), aztán enyhén emelkedő vérnyomással irány az emelkedő, nyomás! Síp harsan lenn a gyepen, kezdődik, aminek kezdődnie kell, fehérek a pirosak ellen. A szurkolósereg nyugodt és bizakodó, a minimális elvárás hatalmas vörös betűkkel ott díszeleg a bejárat melletti falon: kupát mindenáron! De nincs idő nézelődni, mert máris felharsan a Budo, Budo rigmus. Homlokráncolva törjük fejünket, hogy most vajon újabb mozambiki futballharcos (vagy japán szamuráj) érkezett a kisebbik Pestre, vagy csak szabadrúgáshoz jutott a Honvéd és az ősszel néhányszor a kapuk felső sarkában labdás pókháló-mentesítést végző Budovinszkyt bíztatják így a drukkerek.
Utóbbi a nyerő, bár a lövés csak a temető csendjét veszélyezteti. Az egyik labdaszedő srác már unja a kedvencek produkcióját, cipőjével a futópálya salakját igyekszik megtisztítani a zöld fűcsomóktól. Igaza van, piroson semmi keresnivalója (Z)zöldnek. Így látja ezt Bede is, faultot fúj, Zöld nem érti, Vén meg öregurasan tápászkodik. "Ezt jól elnéztétek!" osztja ki az elemző típusú melegítős hazai szimpatizáns a teljes kispesti vonalvédelmet. Nem értjük, hiszen szemmel láthatóan nincs nagy veszély, aztán azonban addig pattog ide-oda a laszti, amíg a kapuban nem köt ki. Piros Takácsok a földön: ez nekik magasföld.
Kisebb szitokáradat hömpölyög a pálya felé a nézőtérről, mialatt az élelmesebbek a melegítőshöz fordulnak és tenyerüket mutogatva jóslásért esedeznek. Az meg inkább cigizik egykedvűen, egészen addig, amíg a légiósok meg nem mutatják valójában mire képesek. Marito, a színesbőrű gyakorlati tudós, a fizika törvényeit meghazudtoló módon állítja többször pálya körüli pályára a labdát, amitől mindenki megzavarodik. "Te, gátfutók ezek, vagy mi?" értetlenkedik valaki az arctalan tömegből. Az ultrák már nem ilyen kedélyesek: "lépjé' már oda vazze', nem Mozambikba' vagy!"
Aztán felgyorsulnak az események: a hórihorgas Takács lök, Bede fúj, mire a felmenői heveny csuklási rohamokban kezdenek szenvedni, mert hirtelen nagyon népszerűek lesznek a kispestiek körében. Lui, azaz tizenegyes következik, de már száll is az elfojtott sóhajtás, mert Györök egy "kedvös györök" avagy tanuljon már meg büntetőt rúgni, amúgy magyarosan. Csere - bere kezdődik, Szurgent mester az orvosok kezeire bízza Szilit, Maritónak pedig a kispadot kell melegítenie, mert lassan leszáll az est, nehogy megfázzon szegény ülőalkalmatosság. Mindenki jobb kedvű lesz egy kicsit a 0-1 ellenére, naná... Nem sokáig.
Vadócznak állítólag már az Auxerre-n jár az esze, Mano Mano pedig..., hát... maradjunk annyiban, hogy a neve olaszul azt jelenti: kéz. Ismétlem: kéz, és nem láb! Azért születik leírható megoldási javaslat is: ne kapjon többet labdát. Mielőtt azonban bárki a külföldi labdarúgók elleni olthatatlan ellenszenvet vélné felfedezni a hazai tábornál, jegyezzük meg: Genitót (magyarosan Zseni Tót) szeretik. A Kicsi, illetve Dzseni becenévre hallgató játékos nevét itt-ott már kiabálják is, ami az elemző szurkoló szerint annak köszönhető, hogy az egész mezőnyben egyes - egyedül ő képes megcsinálni egy épkézláb cselt. És íme, láss csodát, valóban, cselló befelé, cselló kifelé, gól nincs, de mindegy, még néhány ilyen, és lekopik az a fránya "d" betű a neve elől...
Góóóóóóóóóóóóóól!!! Nem igaz, na, csakhogy, de szép volt a kurva életbe! Csak a Kispest! Örömünnep tör ki a lelátón, egyenlít a Honvéd, jöhet is a szünet. Kapcsoljuk rögtön az elemző kollegát, elvégre ilyenkor van aztán igazán elemében. Cigivel és sörrel osztja az észt, amíg a többiek merengve hallgatják. Hát kérem, ha megvertük volna a Csabát és ha megalázzuk a Győrt, akkor már ki tudja hányadikok lehetnénk... Mikor látunk már egyszer egy jó meccset? - teszi fel a kérdést aztán. Végre fején találta a szöget, erre fel meghívják egy körre. Ha látni nem is, de hallani legalább hallunk jó focit. Öcsi bácsi születésnapja alkalmából a hangszórók segítségével szebbnél-szebb góljait hallgathatjuk, kár, hogy csak pár ultrának jut eszébe önfeledten ünnepelni.
Pár perc után ismét vissza a valóságba: megtudjuk, hogy cserél Aurél, lemegy a Tersánszky (sic!). Rögtön Józsi Jenő jut eszünkbe, no meg az esetleges rokonság, Puskásról meg beugrik a Madrid, a madridról, meg di Stefano, akiről egyszer azt találta mondani egy elmés zenebarát: "Milyen tehetséges ember volt ez a di Stefano, mert nem csak énekelni, de focizni is tudott" Alfredo Giuseppével, focista a tenoristával, Tereánszky, Tersánszkyval: minden és mindenki összemosódik már, olyan rossz a meccs. Egy-egy hajmeresztő mozdulat láttán, néha már nem tudja az időközben kétszázas vérnyomással büszkélkedő szurkoló hogyan szidja a focistákat.
A Herczeg egy lila emberszabású alibista és különben is menjetek haza, ha már tíz ember ellen sem tudtok gólt lőni. Bede a 11-es fekete pont mellé ugyanis egy piros lappal szerzett egy piros pontot is, így aztán tiszteletbeli piros-feketének számít. Méghogy szürke a magyar futball! Foci hiányában nézzük Nagyot a nyolcas mezben. "Felébredtél Lajos bá'?!?" véleményezi a Mano Mano - Kozarek cserét, majd tíz másodpercenként feláll, a kerítéshez rohan, üvölti a frankót, aztán vissza, mindezt közel egy órán át. Van benne spiritusz. (Nem kéne tesztelni, Lajos bá?)
A nagy akarásnak (lásd még: valahogy eljut a balon ácsingózó Vénhez a zsuga, ő meg beadja, mindez harminckétszer minden eredmény nélkül) végül borzalmas nagy nyögés a vége, mivel Budo bután kihagyja az utolsó percben megadott büntetőt. Szóval az volt a baj, hogy nem csukott szemmel és izomból rúgta - hallatszik a megváltó magyarázat, ha ez az. Hosszabbítás. A kispestiek hátul passzolgatnak ("tizenegyesre játszotok...?!?"), ám a körülményeskedést és lassú támadásszövést már nem bírja a pattanásig feszült nagyérdemű publikum. "Mi vagy te Budovinszky, birodalmi lépegető?" Talált, süllyedt. Csakhogy aztán a birodalom visszavág, a derék védő irgalmatlanul csellózni kezd az ellenfél tizenhatosán, de már senki sem mer odanézni. Jobb is.
Közben a túloldalon erősödik a "Videoton, Videoton" rigmus (nincs valami jobb gyerekek, nagyon uncsi már!), mire kapufát fejel a fehérvári Fehér. A klinikai halál állapotába került drukkerektől ennek ellenére nem ő, hanem a szőke, vámpírsápadt Csizmadia kapja meg a "Tejföl" becenevet, míg az utolsó percben egy herczegi kapufa után Kozi csúszó-mászó kabaréja következik (kígyók és csigák nélkül), ami a "futball szégyene" -ként vonul be a kispesti krónikákba.
Végső megnyugvást csak a büntetőpárbaj hoz, mivel a fehérváriakat szabadidejében valószínűleg Györök tanítgatta a tizenegyesrúgás fortélyaira. Sárkányok nem lévén Tizenegyesölő Takács Tamás hamar a piros-fekete ég legragyogóbb csillaga lesz, mindenki a továbbjutást ünnepli, feledve mindent, mi lesz és mi volt.
Lassanként elhagyjuk a stadiont, azaz csak hagynánk, mert rendőrök (sokan!) állnak a zárt kapuknál, mondván a vendégeké az elsőbbség. A jó szimatú balhésok azonban kiszagolják a maroknyi piros-kék drukker menekülési útvonalát (nem volt nehéz) és ostromra indulnak az egyik alacsonyabb falrész ellen. A történelem során talán ez az első ilyen, amikor egy sereg a saját várából akar erőszakos módon kijutni.
A kicsiny csapattal hamar beláttatják a rendezők, hogy létrák és ostromgépek nélkül nincs az a Napóelon, aki sikerre tudná vinni ezt a merész vállalkozást. Ám aztán a kapuknál történik valami, mire a rend büszke őrei könnygáztámadást vezényelnek.
Az első sorok meghátrálnak. Por, káosz, villódzó kék fények, kocsisor. Síró szurkolók, egy apa nyugtatgatja hat évesnek tűnő kisfiát, aki értetlenül áll a történtek előtt. Nincs egyedül. Valaki a földön fekszik, fogja a fejét. Mi ugyanezt tesszük, csak állva. Meccs volt vagy háború? Végre kinyílnak a kapuk, araszolunk kifelé. Szemét mindenütt. Halálközeli élményem volt, mondja halkan valaki, miközben egy tanulójárat halad el a rendőrök mellett. A bejárat fölött világító felirat hirdeti: BOZSK STAION. Így az egésznek semmi, de semmi értelme.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
