Inkább elment Romániába orvoshoz

2009. június 1., hétfő 17:42 |

Világméretű sertésinfluenza-őrület ide vagy oda, Debrecenben nem nagyon izgatta fel a szakmai kedélyeket. Egy német-amerikai állampolgár lázasan, legyengülve keresett orvosi segítséget a városban, de több órás hiábavaló próbálkozás után úgy döntött, inkább tovább utazik Romániába, ahol másnap rendesen el is látták. Claude Cahn május 22-én családjával, romániai feleségével és gyermekével érkezett Svájc felől Magyarországra. Korábban évekig élt Budapesten, elég jól kommunikál magyarul, ezért úgy gondolta, hogy még a továbbutazás előtt megvizsgáltatja magát, mert itt legalább el tudja mondani a panaszait. Ez azonban nem sikerült. Cahnnal több sürgősségi osztályt is végigjárattak, de szakemberrel nem tudott beszélni. Az egészségügyi gyorstalpalóban szerzett tapasztalatait angolul írta meg.

10:48 Begurulunk Debrecenbe, érzem a H1N1 bukjál bennem. Egy kedves nőnél érdeklődünk, merre van a kórház, vagy a klinika. Kiderül, hogy a mentőállomás csak egy sarokra van, micsoda szerencse!

11:02 Egy mogorva férfi méreget minket gyanakodva, meghallgatja a panaszomat, aztán egyetért velem, hogy inkább hívja a kollégáját.

11:05 A mentőben fekszem, két idősebb férfi vizsgál. Az idősebbik olyan lényegbevágó kérdéseket tesz fel, mint hogy „Ki az a cigány nő itt magával?" Kiderül, hogy nem írhatnak receptet, át kell mennem a város másik végén lévő klinikára.

11:27 Követve az utasításokat eljutok a III. számú belgyógyászati klinikához. Debrecenben a parkolásra sajátos díjtételeket alakítottak ki: az első félóra ingyenes, a következő 300 forint, és 420 minden tovább 15 percért. Komoly számolásba merülünk, hogy maradhatunk-e még ebéd után is egy kicsit, mielőtt kimerülnek megtakarításaink.

11:31 A III. számú belgyógyászati klinikán egy üzletasszonyszerű ápolónő tudni akarja, hogy ki küldött ide minket. A magyarázkodást belénk fojtja, majd egy kollégával folytatott rövid konzultáció után továbbküld a III. számú belgyógyászati klinika sürgősségi osztályára, ami a sarkon túl van.

11:32 Az ebola tünetei jelentkeznek rajtam. A férfi WC-t keresem. Eltévedek. Végül megtalálom, de nincs se WC-papír, se papírkéztörlő, se szappan. Fenéktörlés a kéznél lévő hivatalos papírral.

11:41 Irány a III. számú belgyógyászati klinika sürgősségi osztálya. Eltévedek. Egy kedves ápolónő cigarettával a kezében eligazít.

11:53 Megvan a sürgősségi osztály. Az ajtón található tábla utasításait követve megyünk a recepcióra, hogy bejelentkezzünk. A recepción viszont nem lehet bejelentkezni, helyette visszaküldenek a sürgősségi osztály várótermébe. Rajtam, feleségemen és a velünk lévő csecsemőn kívül nem várakozik senki a „Kérem, ne kopogjon!" tábla alatt.

12:01 Rám törnek az akut tünetek, valószínűleg SARS. Gyorsan újra WC-re. Nincs papír, nincs kéztörlő, nincs szappan. De nincs vízcsap sem. Romániába vágyom.

12:17 Nincs életjel a III. számú belgyógyászati klinika sürgősségi osztályán. Fehérköpenyesek jönnek-mennek a folyosón anélkül, hogy bárkinek feltűnne a jelenlétünk. Nyelek kettőt, kísérletképpen kopogtatok. Egy kifejezetten goromba ápolónő elkéri a papírjainkat. Nem vagyok biztos benne, miről beszél, mondom, hogy orvosi vizsgálatra van szükségem, akut tüneteim vannak. Az orvos hamarosan itt lesz. De milyen hamar? Hamar.

12:37 A durva nővér elmegy.

12:48 Egy profi nő érkezik. Nyilvánvalóan orvos. Kiderül, hogy rossz helyen vagyunk. Az I. számú belgyógyászati klinika sürgősségi osztályára kell mennünk, ami csak két tömbnyire van, túl a sarkon. Elmagyarázza, hogyan jutunk oda. Nem lehetne, hogy mégis itt ...? A mentőállomásról küldtek. Sajnos, nem.

12:53 Megbékítem a dühöngő feleségem. Kifizetem a parkolási díjat. (Egyelőre kevesebb, mint 20 euró.) Elindulok a I. számú belgyógyászati klinika sürgősségi osztályára. Eltévedek.

13:07 Megvan a sürgősségi. Az ajtón a „Kérem, ne kopogjon!" felirat. Érdeklődök egy izgatott orvosnál. Most más pácienst vizsgál, mi is sorra kerülünk hamarosan.

13:18 A páciens távozik. Öreg hölgy. Jól kivizsgálták.

13:30 Várunk.

13:45 Várunk. Most már két másik beteg társaságában.

13:51 Érdeklődöm egy arra járó orvosnál. Kopogott már? A táblára mutatok. Haha, nem tökéletes a rendszer, haha.

13:56 Egy, az előzőnél is gorombább ápolónő jön ki. Az egyik később érkezett beteg arrébb tol minket. Az ápolónő vele foglalkozik először, nem is néz ránk. Papírok? Milyen papírok? Az ápolónő visszamegy, becsapja az ajtót.

13:57 A beteg, aki megelőzött, némi együttérzést mutat nehéz helyzetünkben most, hogy az ápolónő eltűnt.

14:02 A goromba ápolónő visszatér, és utasít minket, hogy a recepción jelentkezzünk be.

14:02:17 Feladom. Megyek, hogy megfertőzzem az embereket.

(Ford: spirk)

Kommentek

  • 2009.06.02 13:36:50Emilke emilje

    Nem kell bedőlni egy hisztis pöcsnek, aki gátlástalanul hazudik.
    Olvassátok el a mentős szövegét (eledhwen10), meg a másik bejegyzést. Nem volt sem cigányozás, sem hihetetlen parkolási árak.
    Csak egy nagy hiszti egy pár napos fosással ami magától elmúlik. Nem írt gyógyszert a mentős? Hol írnak gyógyszert receptre mentőben?
    Persze, biztos vannak bunkó orvosok meg nővérek, meg lepra WC-k. Ennek a faszinak csak az lett volna jó, ha a főorvosi vizit gyógyítja egyedül őt órákon át, persze azonnal. Egy vírusos hasmenéssel, ami magától múlik el (H1N1, Ebola, SARS - minden sz@art kitalál, hogy komolyan vegyék a fosós hisztijét). Menjen el Amerikában egy ER-ra és nézze meg ott mennyit fog várni, vagy Angliába ahol a minőségbiztosítás 24 órát ír elő az elős ellátás idejéig. És a fosósak leghátul kullognak. Ez egy nagy hiszti + hazudozás + hülyeség egyveleg volt, akkor is ha a magyar eü sok sebből vérzik.
    Nem csoda, hogy sehova se talált oda, ennyi ésszel örüljön ha fosni tud.

  • 2009.06.02 13:37:23Emilke emilje

    Nem kell bedőlni egy hisztis pöcsnek, aki gátlástalanul hazudik.
    Olvassátok el a mentős szövegét (eledhwen10), meg a másik bejegyzést. Nem volt sem cigányozás, sem hihetetlen parkolási árak.
    Csak egy nagy hiszti egy pár napos fosással ami magától elmúlik. Nem írt gyógyszert a mentős? Hol írnak gyógyszert receptre mentőben?
    Persze, biztos vannak bunkó orvosok meg nővérek, meg lepra WC-k. Ennek a faszinak csak az lett volna jó, ha a főorvosi vizit gyógyítja egyedül őt órákon át, persze azonnal. Egy vírusos hasmenéssel, ami magától múlik el (H1N1, Ebola, SARS - minden sz@art kitalál, hogy komolyan vegyék a fosós hisztijét). Menjen el Amerikában egy ER-ra és nézze meg ott mennyit fog várni, vagy Angliába ahol a minőségbiztosítás 24 órát ír elő az elős ellátás idejéig. És a fosósak leghátul kullognak. Ez egy nagy hiszti + hazudozás + hülyeség egyveleg volt, akkor is ha a magyar eü sok sebből vérzik.
    Nem csoda, hogy sehova se talált oda, ennyi ésszel örüljön ha fosni tud.

  • 2009.06.02 13:37:32fehérzaj

    Warlimont

    Ha tudnál olvasni!
    A nővérek miért ürítik a kórtermi mosdóba a beteg ágytálát? Erre írtam , hogy , mit szólnának , ha a betegek a mosogatógépükbe pisilnének.
    Te ezek szerint elég alpári lehetsz , biztos a mosdóba szoktál vizelni.

    Miért is kell mosogatógép a nővérszobába , mikor tálcás tálalási rendszer van?Ezen nem vagy kiakadva.

    Ha profváltás van , miért kell mindig milliókat költeni az új profi dolgozóra ?
    Régen jó volt a előző proftól örökölt szekrény is.


    Felőlem sztrájkoljanak , legalább addig sincs nekik hálapénz.
    Lassan úgyis odáig jutunk , hogy ha nem fizetünk nincs műtét , nincs vizsgálat , vagy ha van akkor abban meg nincs köszönet.

  • 2009.06.02 13:39:40hateznem

    Sajnos warlimont ki kell hogy ábrándítsalak. Egy havi jatt egy főorvosnál egy belklinikán 500000 "összforintnál" kezdődik. ha adna magára egy néhány tízezer forinttért vehetne némi dolgot és nyaranta ki is lehetne festetni a kórtermét, csak minden évben egyet. Van olyan kórház az országban ahol ezt meg is teszi a főorvos (lsd. Pécs), de Debrecenben ez a fajta áldozatkézség nem nincs.
    A másik dolog pedig amiben maximálisan igazad van az, hogy az a sok szar kis kórhát vidéken minek...
    Már egy epekőeltávolítást is klinikán kell végeztetni, ha nem akkor megnézheted magad. Ráadásul megkérdezik, hogy miért nem mentél el egy klinikára (hülyének néznek, vagy annyira spórolsz...).

  • 2009.06.02 13:41:31nevem_senki

    Őszintén szólva, egyre inkább romlik az Index minősége. Ez nem mindíg volt így. Tessék már értékes, és nem szenzáció-hajhász cikkeket írni.

  • 2009.06.02 13:41:53Volokalamszky

    Ez az egész egy korkép. Magyarország 2009.

    Nincs honvágyam.

  • 2009.06.02 13:43:54petyo

    Mindegy, hogy a történet valós-e, egy biztos, feltétlenül igaz!
    Nyomorult orvosok semmi máshoz nem értenek csak a felelősség elhárításához. Nem az ő dolguk, hogy legyen WC papír mi? Egy fenét nem. Orvosok vezetik a kórházat, nem engednek maguk közé profi vezetőket, mert akkor mind lázad. Akkor meg tessék szépen csekkelni a rötyepapírt. Na!

  • 2009.06.02 13:50:54hdgreg

    kenyszerzubbonyt tettem volna ra, aztan irogathatott volna kedvere a zart osztalyon

  • 2009.06.02 13:56:02Warlimont

    Petyo! A WC papír nem az orvos dolga. Ha gondolkoznál, és kérdeznél, akkor elmondanám neked, hogy van egy orvosi és egy ápolási hierarchia párhuzamosan. Az egyik az orvos->főorvos vonal, a másik a segédnővér->főnővér. Az orvosi szakmai felettese a nővérnek, de fegyelmi, munkáltatói jogot nem gyakorol. Kérhet, figyelmeztethet, de ő nem "rúghat ki" személyesen nővért, ráadásul nem is dolga állandóan az ő munkájukat figyelni. Arra az intézményvezető főnővérek, ápolási igazgató van.

    Egyébként aki úgy érzi, hogy szívesen menne orvosnak és jobban csinálná, 6 év kőkemény egyetem + szakvizsgák. Ápolónak is lehet menni, ez egyszerűbb és olcsóbb, gyertek! Legyetek jobbak, mutassatok példát.

    Nem csak felelősséghárítás van, hanem kurvasok felelősség, jó lenne nem a hálapénznél leragadni. Egy top szakembert mindenhol megfizetnek. Szerintem mennyi jövedelme van egy sztárügyvédnek, veszeteséges állami vállalt igazgatójának, stb.?

    De ismétlem, gyere, végezd el az orvosit, sok szarhordás után egy nap talán te is főorvos leszel. Ne irigykedj, nem könnyű munka ez.
    De addig további jó gyűlölködést. :)

    Egyébként pedig az, hogy egy történet igaz-e, az sajnos nagyon is fontos.

  • 2009.06.02 14:00:38Warlimont

    Hateznem! Te mondjuk dolgozol valahol. Szerinted a te dolgod kitatarozni a munkahelyedet, amihez tulajdonjogilag semmi közöd, szimpla alkalmazott vagy? Ez a megfelelő gyakorlat? Ellopták a csapot, nosza dobjátok össze? Nálatok az X. cégnél, hivatalban, iskolában, bárhol így megy?

  • 2009.06.02 14:06:42trey82

    Magyarországon az egészségügy állami tulajdon, ennek megfefelően egy bürokratikus kalap szar.


    Rengeteg pénzbe kerül, viszont cserébe szar és a beteg érdeke garantáltan le van szarva. Vonják a a vaskos TB-t mindenkitől, közben mi a garancia a minőségre? Semmi. Egyáltalán semmi.

    Mondjuk egy olyan oszág ahol 300 Forint sok egy beteglátogatásért, mégis mit akar?


    Mert "az egészség nem lehet pénzkérdés", hogy egy népszavazási plakátot idézzek :DD


    Idióta kommunista nép...

  • 2009.06.02 14:09:13fehérzaj

    6 év kőkemény egyetem és szakvizsgák. és akkor mivan?

    Jaj az orvosok , szegények , más ebben az országban nem tanul, nem dolgozik , nem robotol csak ők , túlművelik már magukat , szétrobban az agyuk a sok tudománytól.
    Meg is különböztetik jócskán az embereket , aki sok hálapénzt ad az ember , a többi meg csak úgy van , bár őket is ellátják ímmel-ámmal.
    Többet is keresnek az orvosok , mint egy átlagpolgár.
    A klinikán egyébként profok vannak általában és nem főorvosok(ők kórházi vezetők).
    Nem értem , hogy 80évesen még hogy vezethet szakrendelést egy prof , aki kétszer ismétli meg ugyanazokat a viszgálatokat a betegen , mert elfelejt mindent , nem jobb lenne már neki nyugalomba vonulni?
    Nekem a sürgősségiről megvan a véleményem , akár igaz a cikk , akár nem.

  • 2009.06.02 14:23:26Sjudit84

    Egy külföldi ismerősöm aki itt tanul már pár éve Magyarországon,pont ugyanígy jár minden alkalommal ha valamilyen tünettel elmegy az orvoshoz. Elküldik a fenébe hogy nincs neki semmi baja, nem is foglalkoznak vele, pedig ő simán fizetne is nekik csak lássák el...

    Mondtam neki hogy ha rám hallgat, leordít mindenkit, mert csak akkor fognak vele foglalkozni, itt kedvesen kivárni a sorodat nem lehet, mert akkor ott fogsz meghalni...még a csontvázad se takarítanák el.

    Legutóbb bevitte az öccsét mert nem ment le a nagyon magas láza és már minden baja volt, ott váratták őket órákon át míg végre megunta és elkezdett ordítani, akkor már érdekes módon valaki odatolta a képét...én nem tudom ezekkel mi van. Nem akartam orvos lenni mert el se tudom képzelni hogy emberekben turkáljak, de esküszöm ez az új életcélom, ezeknél csak emberibben tudnék viselkedni...

  • 2009.06.02 14:23:27fehérzaj

    Warlimont

    Annyi WC űlőkét , csapot , fogast , kilincset,zuhanyfejet stb , stb ,stb soha nem tettek tönkre ,loptak a klinikákról , mint amennyit havonta a leendő dokik "rontanak el" az egyetemi kolikban.
    Ugye milyen érdekes?

  • 2009.06.02 14:27:00petyo

    @Warlimont: Orvos vagy ugye, és nem érted. Hát én pont fordítva gondolom. Ha én valamilyen szerencsétlenség okán orvos lennék, akkor valószínűleg őrjöngenék egy-két hónapot, hogy legyen WC papír aztán otthagynám a szakmát, mert sokkal tisztességesebb dolog nem adni a nevem ehhez a szemétdombhoz, mint hallgatólagosan támogatni. Le vannak szarva a hősök. Az a tisztességes aki hagyja ezt összeomlani, hogy lehessen építeni jobbat. Ne gyere a sok tanulással és munkával. Én is tanultam és dolgoztam sokat, sőt még tanítottam is olyanokat mint te. Tök fölöslegesen. Olyan ez mint a szarás, nem az erőfeszítés számít, hanem az eredmény.
    Ja, és nem érdekes volt-e ilyen, mert mindenki látja, hogy ez a történet annyira jellemző, hogy tök mindegy, hogy megtörtént-e. Egyszerűen nincs más tapasztalatunk.

  • 2009.06.02 14:33:53dH2K

    Az eredeti cikk (angolul) hol olvasható?

  • 2009.06.02 14:34:49hateznem

    Kedves Warlimont! Egy állami intézményben dolgozom és bizony mi szoktuk kifesteni a szobáinkat, mert más forrás nincs rá, de nem vagyok hajlandó egylepukkant szobában élni napi 10 órát, de ez nem rólam szól. A havi félmilliós jattból egy kórterem nem közbeszerzéses kifestése kb. 50 ezer forint alatt van.... Ez csak egy jel. Jelenleg a beteget LESZARJÁK ha nem magánbeteg és a kórházi vezetés miért nem tesz valamit azért hogy a gyógyszergyárak ne csak a luxuskonferenciákat finanszírozzák hanem esetleg a kórházak fenntartásába is nyomják a pénzt, ha már "úgyis el van döntve" hogy milyen gyógyszert kapunk. Nos, azért mert ez az intézetvezetők ellenérdekeltségébe tartozik... Szóval jelenleg államilag finanszírozott magánklinikáink vannak és ha nem tudjuk elintézni hogy magánbetegként fogadjanak bennünket, akkor igen is megrohadhatunk a folyosón ülve...

  • 2009.06.02 14:36:14Toffee75

    Én azt gondolom, hogy a ember akkor menjen orvosnak, ha nem csak a hat év tudományt tudja beletuszkolni a fejébe, hanem fontos neki az ember is akit gyógyít. A hat év egyetem senkit sem tesz jobb emberré. Sajnos az hogy a beteg tőlük várja a segítséget elhiteti velük hogy ők többek mint mindenki más. Pedig ők tudják legjobban hogy bizony olykor a hat év egyetem ellenére is ölnek. Bármilyen csúnyán hangzik, sajnos ez kivédhetetlen, de legalább ebből érezniük kéne hogy ők is emberek.

  • 2009.06.02 14:41:08embalu

    Igen. Mi orvosok nagyon jól élünk, nem is tudom mit csináljak azzal a rengeteg pénzzel, ami a 130e ft bruttómból megmarad így 10 év munka után. Nem mintha lenne mikor elköltenem, mert a szabadidőm terhére gürizhetek ügyeletben, így aztán nincs egy normális hétvégém sem. Viszont legalább nincs a munkám során semmi felelősség a vállamon! Ha kicsit hibázom hajnali 4-kor, akkor csak az Indexbe kerülök be. Ha nagyot, akkor jön a bíróság és számonkéri rajtam, hogy miért nem tudtam fejből a hatkötetes belgyógyászati tankönyvet 21ó folyamatos ébrenlét után. Persze mindent munkát meg lehet fizetni, csak ezt épp nem fizetik meg. És tudjátok, amilyen az adjon isten...

  • 2009.06.02 14:41:18dH2K

    Én sem hinném el ezt a történetet, ha nem lett volna Magyarországon néhány ütős okmányirodás, rendőrös, lefizetős, kórházas sztorim - melyek teljesen természetesnek tűntek sokáig, amíg nem találtam rájuk alternatívát.

  • 2009.06.02 14:44:32hateznem

    Annyit még aztán békénhagylak Titeket és nem is írok többé direkt sok helyesírási hibával. Nekem igazán sok orvos-ismerősöm van. Az egyik részét gúzsbaköti a fenn említett intézetvezetői magánklikizmus, a másik része már belefáradt. És ki jár ebben rosszul? Én a ki betegként odamegyek. Hálával emlékszem minden olyan orvosra, aki végezve feladatát, érzéseim szerint elvégezte feladatát. Furcsa módon ezek írják a legtöbb publikációt is. Ha látsz egy intézetvezetőt érdemi publikációk nélkül az elmúlt 5 évre vonatkozóan ne menj hozzá! Se tudás, se tanítvány, csak pénzzel törődik használva meglévő tudását és az infrastruktúrát.
    Mindennek a nyomonkövetésére ajánlom a doktori.hu weboldalt. Itt történik a doktori iskolák akkreditációja. Aki a doktori képzésben törzstagként szerepel valamely klinkai doktori iskolában az dolgozik is nem csak a múltból építkezve, hanem a jelenből tanulva.

  • 2009.06.02 14:46:11hateznem

    Kedves Embalu!

    Pontosan a Ti érdeketekben írom, amit írok! VAn egy kiváló intézetvezetőtök, aki nem érdekelt abban, hogy Ti meg legyetek fizetve.......Én érdekelt vagyok, csak a főnökeitek nem..

  • 2009.06.02 14:52:42embalu

    Egyébként az utolsó, mocskos, TB-t soha az életében nem fizető, alkoholista, vadállat, hőzöngő barmot is ellátom, és ugyanolyan gondossággal, mint bárki mást! A mosoly ugyanolyan széles, csak az oka más.

  • 2009.06.02 14:53:52fehérzaj

    Kell a pénz a sok gyerökre.
    Akik 20- 40 milliós audival, 15 milliós terepjáróval,12 milliós volvóval járnak , azoknak kell a pénz, meg kell a bejárónő , meg a kanári szigeteki telelés az izlandi nyaralás.
    És még az ilyen okosok nem értik , mit akar kezdeni magával otthon, a szokásos karácsony és szilveszter közötti szabadságával az ember.
    Ez a valaki pedig alig van itthon havonta min. 1 hetet külföldön van.

  • 2009.06.02 14:55:28hateznem

    Külföldön hogy működik az egészségbiztosító?

    Van biztosításod, Te döntöd el hogy menyi önrészt
    vállalsz az egyes betegségekre (mint a gépjárműnél).
    ha megkaptad a kezelést, akkor aláíratják veled hogy megkaptad és utána a biztosítód fizet (az önrészt neked kell a helyszínen kifizetni).
    Mi történik, ha nem voltál megelégedve. Elmész a biztosítótól, ha sokan elmennek leveszik a kórház adott osztályát a listáról. Főorvos őrjöng, de lehet hogy biztosító elébe megy a dolognak és hamarabb jelzi. Főorvos megnézi hogy miért/kiért történtek a dolgot és beavatkozik. MERT EZ AZ ÉRDEKE. Ha nem lesz rajta a listán becsukját az osztályát, vagy más főorvost nevez ki a tulaj...és az majd elkezd egyezkedni a biztosítókkal. Kinek jó ez MINDENKINEK. Illetve azoknak nem akik nem tudják fizetni abiztosítást, (de akarom e én azokért fizetni biztosítást, akik a tüdőklinika előtt bagóznak úgy krákogva, hogy a féltüdejük már aszfaltcsíkos), ezt kellene kialakítani és nem a bér alapján beszedni apénzt az egészségbiztosításra, mert akkor lehet hogy a vállalkozóktól nem a minimálbérre vonatkozó pénzmag jutna a kórházaknak....

  • 2009.06.02 14:57:06hateznem

    Szia Embalu!

    Kitartás Veletek vagyunk!

  • 2009.06.02 15:00:11tundee

    Ez a történet nagyon sántít.
    Egyrészt azért, mert ha már valaki egy mentőben fekszik, azt már csak az orvosi szobában engedik el a mentősök. Vagy járt már úgy valaki, hogy útközben kiszállították és azt mondták menj isten hírével x klinikára. Ugye nem?
    Másrészt ha meg olyan szar a magyar eü-i ellátás, akkor miért is jön ide a román, ukrán betegek csődülete? (Azért nem romániai és ukrajnai magyarokat írtam, mert a magukat itt kezeltető betegek többsége nem az!)
    Harmadrészt! Emberek figyelem, az orvosi ügyelet nem arra van, hogy náthával, hasmenéssel, néhány órája kezdődő lázzal kikérjük magunknak, hogy a nővér vagy orvos bunkózik. Náthára vegyél be Coldrexet, lázra Algopyrint, hasmenésre széntablettát, s ha más vagy harmadnapra sem múlik, akkor vonszold fel a valagadat rendelési időben a HÁZI ORVOSODHOZ!!! Az ügyelet sürgősségi ellátás miatt lett kitalálva és a súlyos, életveszélyes állapotok ellátása a feladata! Tehát lehet, hogy amíg te az orvosnak a taknyos orrod és a lázad miatt rinyálsz, addig kint valaki elveszíti az édesanyját, édesapját szívinfarktus vagy agyvérzés miatt.
    Negyedrészt: az egészségügyi személyzet is ember. Tudják Önök, hogy a Mo. legtöbb kórházában és központi ügyeletén az orvos, ápolónő a 16 órás ügyelet végeztével másnap éppen úgy munkába áll reggel 8-kor, mint Önök, vagy éppen egy 8 órás műszak végeztével kezdi meg ügyeletét! Vagyis csak egy 32 órás műszak lejártával megy haza a családjához!

    Szerintem érdemes ezen elgondolkozni, mielőtt fikáznánk a másikat, mert nincs kedve a hasmenésünkhöz bájologni.

  • 2009.06.02 15:02:32fehérzaj

    Hagyjuk ezt a külföldi biztosítósdit , mert a szegényebb rétegnek ez a biztos halál.
    Az usában kb 40 millió tb nélküli ember él .
    Ott egy pincérnőnek ha egyedül neveli a
    gyermekét ,akkor nincs pénze egy komoly klinikai kezelésre , ami a gyermek életébe kerülhet.

    Jah és le a kalappal Dr. Késmárky András előtt , sok doki példát vehetne róla , mert ő a betegekért dolgozik , olyan mint Teréz Anya.

  • 2009.06.02 15:03:21Csatos

    felhaborito az egeszsegugy... Es nem azok miatt a dolgok miatt, amik penzbe kerulnek. Komaromban a rendeles megkezdese utan fel oraval esik be a szemesz, 3 oran keresztul osszesen 3 beteg jut be hozza... Ezeknek minel rosszabb, minel elegedetlenebb mindenki, annal jobb. Persze az sem mellekes, hogy ha a szakrendelesen gyors es effektiv, akkor a maszek rendelobe nem jut kuncsaft...
    Egyetlen normalis orvos ismerosom baleseti sebesz... Hat ott nem nagyon van maganraxis.

  • 2009.06.02 15:11:12fehérzaj

    tundee

    Tudjuk , egy ilyen kezelésbe halt bele az édesapám pont az I.BEL-en , tudták hogy infarktusos , mégis lábon küldözgették rtg-be , aztán másnap szállíthatónak minősítették , persze azon is lehetne vekengeni , hogy a klinikai házimentő mit csinált több mint fél óráig , addig nem tarthat az út a kardiológiára , aztán meg is halt szegény.
    Persze a mentősök eredetileg is a kardira akarták vinni , csak azok valahogy sohasem veszik fel az infarktusos betegeket , pedig ha azonnal hajnalban szívkathéterezték volna még talán ma is élhetne.
    Ehelyett 80 éves vén trottyokat kathéreznek agyba-főbe , mert nekik millóik vannak.

  • 2009.06.02 15:19:18fehérzaj

    tundee
    "Szerintem érdemes ezen elgondolkozni, mielőtt fikáznánk a másikat, mert nincs kedve a hasmenésünkhöz bájologni."

    Jobb lenne , ha nem mennél dokinak , mert egy egyszerű hasmenésnek lehet például igen komoly hasi műtét is a vége , nem mindekinél jelentkezik lázzal, hányással a dolog.

  • 2009.06.02 15:21:37magy1

    Jah, ami még kimaradt korábbi hozzászólásomból:

    Az ilyen hontalan világállampolgárok(1-nél több állampolgárok) is megtehetik a következőket:
    "- El lehet menni innen" vagy,
    "-Cserélje kisebbre"

  • 2009.06.02 15:26:22newtehen

    embalu
    Ahha... Időnként siratom szegény éhező orvosokat.
    Már a körzeti orvoshoz sem lehet úgy elmenni, hogy legalább 5000 Ft-ot ne vigyél magaddal.

  • 2009.06.02 15:28:29tundee

    fehérzaj!

    Sajnálom, ami az édesanyáddal történt! Egyetértek azzal, amit a Kardiológiai Klinikáról írtál. Nekem is volt már olyan betegem, akit elutasítottak acut myocardiális infactussal 50 évesen. Szerencsére ő nem halt bele.
    Elismerem, hogy sokszor az orvosi gondatlanság is szerepet játszik, de a legnagyobb baj, hogy sokszor néhány hónapos szakmai gyakorlattal rendelkező rezidensek ügyelnek, s az ügyeletvezetőtől félve nem mernek szólni neki olyan esetekben, amelyek meghaladják szakmai képességüket, tapasztalatukat.
    Mindezekkel együtt is fenntartom, hogy hazánkban az emberek pazarlóak az eü-i ellátás igénybevételét illetően, s itt utalok fentebbi hozzászólásomra.

  • 2009.06.02 15:31:35tundee

    Kedves fehérzaj!

    Az a hasmenés, ami acut hasi műtétet igényel olyan erős hasi fájdalommal jár, hogy a fosás a legkisebb gondja a betegnek!

  • 2009.06.02 15:34:03newtehen

    Csatos
    Egy megyei kórház gégészetén természetes, hogy délelőtt a rendelésen a gégész csak épp hogy rád néz, és beutal a délutáni magánrendelőbe. A nőgyógyászok TB rendelésen ugyanúgy pénzt kérnek, a szülésről ne is beszéljünk. Szemészet? Nna hagyjuk.
    Egy belgyógyászatra legalább 50.000 Ft-ot kell letenni, hogy befeküdhess.

  • 2009.06.02 15:35:40fehérzaj

    tundee

    Édesapám volt és kb 5 órát fektették az I.bEL Intenzíven állítólag stabil volt az állapota.
    A kardiológus azt mondta , hogy nagyon rossz állapotban érkezett , már amikor kivették a mentőből újra kellett éleszteni.
    Sikeresen szét is robbanották a szívét .
    Na akkor én most kinek adjak igazat az I. Bel orvosának , aki stabilan adta át és nem minősítte súlyosnak az állapotát , vagy a kardiológusnak?
    a DOLOGBAN AZ ÉRDEKES AZ VOLT , HOGY KÉT NAPOT KELLETT VÁRNI MIRE MÉLTÓZTATTAK A BONCOLÁSHOZ LEADNI A PAPÍROKAT A KARDIRÓL, MÉG NEKEM KELLETT MEGSŰRGETNI ŐKET.

  • 2009.06.02 15:37:07gumicukor1

    Nekem égnek áll a hajam, ha megnézem, mennyit fizetek tbre. Hadd ne kelljen szégyenkezzek, ha "zavarom" az orvost ezért a pénzért, mikor szarul érzem magam.

  • 2009.06.02 15:38:14tundee

    Másrészt ezzel a jobb lenne ha nem mennél orvosnak dologgal már késtél 10 évet! És hidd el, a betegeim szeretnek, elégedettek a munkámmal, mindig tisztességes ellátást kapnak, jó szóval és kedvességgel, meg néha egy-egy adag ledorongolást is, de tudják, hogy ezt is az ő érdekükben teszem.
    Ráadásul NO PARA, mert nekem is jobban esik a jó szó és a megbecsülés, minthogy eladjam magam 1-2000 forintért!

  • 2009.06.02 15:39:42fehérzaj

    TUNDEE

    Nem akarok veled vitatkozni , de hasmenés volt és gyengébb alhasi görcsök , aztán műtő.

  • 2009.06.02 16:12:29egy szakmabeli

    "Havi 20 ezret fizetek a TB-re , elvárom, hogy csak velem foglalkozzanak" -Mondta az osztályra érkező beteg.
    "Mikor borogassa már be a lábam, ?!"mondta a másik beteg indulatosan.
    Egyiküket sem érdekelte, hogy oxigén, szívó, monitor ,stb.-vel rohanunk a kollégámmal a folyosón . Még azt is irigyelték szegény súlyos állapotban lévő betegtől , hogy 3 orvos és 2 nővér foglalkozik vele.
    Baromira nem érdekel, hogy ki mennyi TB-t fizet.

  • 2009.06.02 16:44:56kermi

    Par dolgot megnyugtatasul szeretnek megirni a novereket es orvosokat fikazoknak. Nem kell mondani, hogy aki kevesli a fizeteset, az elmehet. Nyugi. Ez mar folyamatban van. Nem veletlenul van allando nover es orvoshiany az intezmenyekben. Aki kicsike ambiciot is erez magaban, az mar vagy nincs itt, vagy eppen keszuloben van. Lehet kopkodni. Meg eppen van kire. De tessek igyekezni, mert hamarosan nem lesz. Az orvosok kozul azok maradnak itt, akik idosek, tehat nyugdijhoz kozelednek, meg azok, akik kulfoldon valamiert nem kellenek. Az apoloknal ugyanez a szitu, csak hatvanyozottan. Mivel orvoskepzes (most meg) van Magyarorszagon, meg csak-csak pottyan valami utanpotlas, de a noverkepzes gyakorlatilag megszunt. Van ugyan diplomas apolo kepzes, de oda mar nem kozepiskolabol mennek a hallgatok, hanem a korhazbol, munka mellol leginkabb. Elfogyott az utanpotlas. Szerintetek ki fog par ev mulva megagyazni nektek ha betegek lesztek? Hm?
    Egyebkent igen, vannak bunkok is a szakmaban. Melyikben nincsenek? Kivedhetetlen. De nem lehet egykonnyen elkuldeni sem oket, mert mar nincs aki a helyukre lepjen. Sajnos. De ez a kisebbseg. Sajat tapasztalatom szerint. Marpedig elhihetitek nekem, hogy van tapasztalatom boven. Jo is, rossz is. De tobb a jo. Csak a jot hamar elfelejti mindenki, a rossz marad meg inkabb. No meg az erdekesebb is. Ez is sajnos.
    Es mielott eltemetnenk a hazai egeszsegugyet, megemlitenem azt is, hogy kulfoldon sem fenekig tejfol minden. Hatalmas ellatorendszerekrol van szo, amiket rendkivul merevve tesz a szigoru koltsegvetes. Aki valamit nem csinalhat, az nem fogja csinalni, meg ha tudna is egyebkent, mert nem fizetik ki neki, es ezzel a tobbi ellatottat veszelyeztetne, nem is beszelve az esetleges buntetesrol. Lehetne hasonlo kulfoldi sztorikat is idehozni.

    Megjegyzes: aki ugy erzi, hogy a rossz ellen ugy tud elerni valamit, hogy 7-en nem megy el szavazni, az szanalomra melto bolond. Aki meg itt erre agital, az meg valoszinuleg egy erre felberelt mocsok.

  • 2009.06.02 16:53:56newtehen

    kermi
    Hál istennek nagyon sokukat haza is zavarják.
    Nem mindenhol divat több órát éhgyomorra váratni a fizető beteget, és zsebbe dolgozni.
    Csak erről szemérmesen hallgat a T. Orvostársadalom...

  • 2009.06.02 17:30:51trey82

    aki az egészségügy privatizáiója ellen szavazott az megérdemli ezt a nulla színvonalat.


    aki mellette, az most megszívja mert a többség hülye

  • 2009.06.02 18:04:01Warlimont

    Toffee75!

    "Én azt gondolom, hogy a ember akkor menjen orvosnak, ha nem csak a hat év tudományt tudja beletuszkolni a fejébe, hanem fontos neki az ember is akit gyógyít. A hat év egyetem senkit sem tesz jobb emberré"

    Örülök, hogy felsőbbrendűnek tartod máris magad az egészségügy igáslovaihoz képest, így tuszkold a fejedbe azt a 6 év semmi kis tudományt (+szakvizsgák) és gyere példátmutatni, itt úgyis azt fújja a sok mindenttudó okostóni, hogy az orvosnak csak a hálapénzhez kell érteni.

    Te például milyen területen dolgozol most? Szerinted azt nem lehetne kritizálni?

  • 2009.06.02 18:35:24Közellenség

    Elment Romániába. Na jól tette. Azért érdekességek. A Hospinvestes Egerben fedezték fel hazánk egyetlen H1N1-es betegét. Az már csak pluszérdekesség, hogy amikor ment a pályáztatás két nagy versenytárs volt. Az egyik a Klinikák a másik a Hospinvest. Miutána Hospinvest stabilabb pénzügyi helyzetre való tekintettel megnyerte a pályázatot a Hospinvest csőd szélén a DOTE pedig stabil. Erre jön egy NEM MAGYAR állampolgár aki 4 napos tünetekkel igénybe akarja venni a magyar egészségügyet kb két órára az otthonától. Egy vadidegen városban eltéved (mert a III. Belklinikára való jutás az eltévedés eredménye), majd eljut a sürgősségi osztályra ahol egy óra várakozás után hazamegy. Majd ír egy szösszenetet, hogy ő ebolás SARS-os meg H1N1 influenzás, kiszínezve egy kis rasszista benyögéssel. És még csak véletlenül se merüljön fel az emberben, hogy kicsit egyoldalúan ferdített a dolog?

  • 2009.06.02 18:43:45kermi

    newtehen: akiket haza 'zavarnak', azokkal nem biztos hogy elorebb vagyunk, max. tobben. De nem ez a jellemzo. Es azt hiszem lesznek akik emlekeznek ra, hogy mekkora botrany volt vagy angliaban, vagy az usaban, hogy az ambulancian tizenorat varo beteg rosszul lett, es vegul meghalt anelkul, hogy rapillantottak volna. Valahol a youtuben fenn is volt egy iedeig, lehet most is, mert belso kamera felvette az egeszet. Es az nem nalunk volt. Hajlamosak vagyunk azt hinni, foleg, ha el is akarjak velunk hitetni, hogy mi rosszabbak vagyunk, mint masok, pedig ez nincs igy. Es amerikaban, ahol bevezettek a tobbiztositos rendszert, amit szerencsere nalunk nem sikerult, tobb millioan nem kapnak SEMMILYEN ellatast, mert nem tudjak megfizetni a biztositast. Szoval csak ovatosan. Nem kell minden mszp-szdsz dumanak bedolni, meg ha szimpatizal is veluk valaki. Elobb gondolkodni kell. Amerikaban mar rajottek, hogy nem kifizetodo az allamnak se. Csak a biztositoknak jo, de nehez visszavenni a kezukbol.
    Egyebkent most is van magankorhaz, maganrendeles. Akinek nem tetszik a kozos, mehet most is oda. Szeretettel(es nagyranyitott zsebbel) varjak. Tegye fel a kezet, aki ki tudja fizetni.

  • 2009.06.02 19:10:37Warlimont

    Befekszel mondjuk a Telkibe. Maga a befekvés, mint hotelszolgáltatás, étkezés, wellness külön kérdés, de mennyibe kerül egy nem túl bonyolult vizsgálat?

    http://www.telkihospital.hu/arak

    Mi történik? A doktor megkopogtatja a hátad, meghallgatja a szíved, tüdőd, 20 ezer. Sok a stressz, néha szúr a szíved? Máris itt egy EKG, húzunk egy görbét, további 8 ezer. Ezen te nem értesz semmit, fura görbék, az orvos segít kiértékelni, plusz 4 ezer a listájuk szerint. Ha kimaradt a tüdőszűrő sebaj, 9 ezerért lesz mellkas RTG is. És így tovább, befekszel egy hétre, és a végén olyan számlát kapsz, hogy hívni kell a pszichiátert, hogy további 20 ezerért egyszer váltson veled pár szót, mint depresszió alapvizsgálat. Valahogy összeszeded magad, elindulsz kifelé, és a recepción még kapsz vagy fél milla szállodai számlát az egy hetedre.

    Ezt a tarifatáblázatot azért érdemes megnézni, hogy tudjátok hová tenni a valóban minőségi betegellátás költségeit.

  • 2009.06.02 19:13:19Warlimont

    És a befizetett TB az állami szolgáltatásnál...? No igen, jó kérdés, de ezt viszont azokon kéne számonkérni "ott fenn", akik miatt a kórházakba jut belőle a legkevesebb.

  • 2009.06.02 19:31:11bundás kenyér

    Ha valóban élt volna Magyarországon,akkor tudta volna,hogy itt hiába megy a kórházba,mert ha ott haldoklik előttük,akkor se csinálnak semmit,amíg nem rak a zsebbe pár ezret.Ennyit a hippokratészi esküről...

  • 2009.06.02 21:32:15hotdogdoktor

    ...az egészet összeomlani. Ez így túl egyszerű, mert pl. az én kórtermemben mindig fekszenek betegek. Nem lehet nekik elmagyarázni, hogy "most azért nem tetszik meggyógyulni egy amúgy gyógyítható betegségben, mert elmentem haza duzzogni...".
    A WC állapotáról meg csak annyit, hogy én egy nagy megyei kórházban dolgozom. Most ott tartunk, hogy a múlt hó végén nem volt az idős betegek alatt pelenka, egyik reggel nem volt vérvételi cső, a vércukorméréshez szükséges tesztcsík is hiánycikk. A gyógyítás úgy működik, hogy anyagi-eszközi feltételek kellenek hozzá. Mi 5-6-an öltözünk egy orvosi szobában és nincsen WC papír csak ha hozunk. Nem tehet róla agazdasági nővér, mert az osztályunk költségvetése negatívban van. A beszállítás pedig valóságos piaci törvények alapján működik (nincs pénz, nincsen pelenka). Nagyon-nagyon ritkán érkezik panasz az osztályunkon dolgozó kollégákra, pedig valóban emberfeletti a hajtás. Tényleg igyekszünk mindenkihez 1-1 jó szót szólni. Néha ezt a betegeink észre is veszik és elmondják, hogy hálásak az erőfeszítéseinkért. Csak hát a 70éves Margit-néni itt nem fog kommentelni.
    Célszerű lenne néha megsimogatni az orvosok buksi fejét, hogy "azért kösz hogy kitartotok" vagy "veletek vagyunk, egy csónakban evezünk". Egy-egy jó szó az orvosnak is kijár...

  • 2009.06.02 21:34:04hotdogdoktor

    Kedves Index. Hol van a kommentem eleje?

  • 2009.06.02 21:34:39hotdogdoktor

    Kb. 4000 karakter volt.

  • 2009.06.02 21:35:20egy szakmabeli

    Közellenségnek:jó, hogy szóba hoztad a munkahelyemet. Mindenki szidja a Hospinvestet,de a H1N1-es beteg és a kontaktok megfelelően lettek ellátva a kórházunkban.Mindenki tudta a feladatát, nem volt pánik és cirkusz.Na de ez nem hírértékű dolog.
    Soha egy szóval nem bántott meg az új vezetőség senkit a környezetemben.A dolgozók szeretnék, ha minden így maradna.

    Nem kérünk a debreceni színvonalas gyógyításból. Az átvételnél Ők is 250 fő leépítéssel kezdték volna.

  • 2009.06.02 21:35:24hotdogdoktor

    Enélkül se füle se farka. Mindegy.

  • 2009.06.02 21:41:35mela?

    http://index.hu/tudomany/blog/2009/06/02/uj_szer_gyogyitja_az_elorehaladott_melanomat/

  • 2009.06.02 21:43:56mela?

    Velem történt. ill. történik M.o.-on.:
    Bizonyára nem tipikus, csak én vagyok ilyen peches. (37 éve fizetem a tb-t.) Várakozást, modort stb. mellőzőm a történetből, mivel az adóhivatalban/minisztériumban/önkormányzatnál stb…. is naponta megalázzák az embert, szigorúan csak az „orvos szakmai” részt próbálom röviden összefoglalni.
    Tavaly, amikor a vizitdíjas időszak volt, a fülem mögött keletkezett daganat miatt kerestem fel a háziorvosom tanácsára a budai kórház bőrgyógyászatát. (Oda tartozom)
    Bőrgyógyász: Esztétikai probléma, de ha zavar, levetethetem.
    Sebész még az nap: Ráér? Kivágjuk. Hat öltés.
    Többszöri felülvizsgálat, kötözés.
    Utolsó alkalom: Varratok kiszedése. Köszönöm. Kézfogás. A folyosón utánam szól a sebész, ja, ugye tudja, hogy ez rák?
    Most már igen. (Másnap a még bent maradt öltést a nejem otthon kiszedi.)
    Bőrgyógyászat, bejelentkezés, hölgy az ablak mögött örömmel közli: magának nem kell többet vizitdíjat fizetni, rákosként regisztráltuk.
    Bőrgyógyász: Jé, nem is gondoltam. Nem úgy nézett ki. Ebbe nem fog belehalni. Járjon vissza kontrollra, ha kinő valami.
    Mikor?
    Hát, ha ráér, de mások se szoktak ezzel visszajárni.

    Több mint egy év eltelt. A fejemen elkezdett egy dudor nőni. Visszamentem ez év május elején abban a hitben, hogy regisztráltak majd foglalkoznak is velem.

    folyt.köv.

  • 2009.06.02 21:44:32mela?

    Bőrgyógyászat, bejelentkezés, két hölgy az ablak mögött: Egyik telefonál, másik néz a semmibe. Hosszú percek után megszólítom. Még ki se mondtam mit akarok, már rámrivalt: csak egyedül vagyunk több mint három órát kell várni. Megjelent egy terhes hölgy a kísérőjével, előreengedtem ugyanezzel a szöveggel elhajtotta. Újra odamentem és előadtam a fent részletezetteket, gondolván, ha már regisztrálva vagyok, mint rákos beteg minden megy, mint a karikacsapás.
    Az előbb mondtam, hogy… és megismételte a három órás várakozás szöveget.
    Tovább erősködtem, hogy a doktornő azt mondta, hogy ha nő a daganat azonnal jelentkezzem.
    Ki volt az a doktornő?
    A nevét nem tudom, de ha regisztrálva vagyok…….
    Mondott két nevet. Amelyik ismerősebb, volt ráfogtam.
    A4-es lapból lenyesett cetli ki az ablakon rajta 2009.06.08, 15:00 BŐRGYÓGY. Dr. xxx xxx.
    De ez több mint egy hónap?
    Akkor jöjjön vissza holnap délután, de úgy se kerül sorra.
    Már nagyon várom a június 8.-át.

  • 2009.06.02 21:45:35hotdogdoktor

    Ok. Mégegyszer röviden.
    Ti nem ránk (általában orvosokra), hanem az orvosi elitre haragszotok. És tudjátok mit: szerintem mi is.
    Az orvosi elit és a politikai elit igen hasonló M.O-n (átfedésekkel!). Lelkiismeretük nincsen, azt szeretnék, hogy minden így maradjon és közben (általában az) orvosok és a társadalom egymást haját tépje ki tövig, ahelyett, hogy megkérdőjeleznék az ő létjogosultságukat. Ez sokkal szebben és bővebben leírtam egy órával ezelőtt, b*ssza meg, valahogyan 4000 karakter elpárolgott (ki érti ezt?). Azért kösz.

  • 2009.06.02 21:50:07kermi

    Szakmabeli: Te honnan tudod, hogy ki mit csinalt VOLNA, ha oda kerult volna, ahova. Azonkivul milyen H1N1 esetrol beszelsz? Tudtommal az eddigi egyetlen eset Budapesten tortent. Ott meg nincs Hospinvest kohaz.
    bundas kenyer: Ezt vond vissza legy szives. Es szegyelld magad. Sok a zur, de legyunk oszintek, ne hazudjunk, ne ragalmazzunk.
    Es meg kell mondjam, az itt leirt tortenet nagyon-nagyon kamuszagu. Olyan szinten, hogy az egeszbol annyit hiszek el, hogy az illeto jart Debrecenben. Tobb ponton cafolva lett a sztori, ugyhogy az egeszre egy nagy kerdojel arnyeka vetul.

  • 2009.06.02 21:58:06dextercapo

    no megneztem a parkolo dijtablaztat kijovet . a klinikan nem fer el korlatlan mennyisegu auto , azert van parkolodij hogy lehessen kozlekedni .
    az elso felora ingyenes , a masodik 300 , utana minden fel ora 450 . ha a tablat nem tudja elolvasni , akkor a tobbi allitasat mennyire vehetjuk keszpenznek ?

  • 2009.06.02 22:15:33Warlimont

    Viszont pontosan a klinika autóbejárata mellett, a fal külső oldalán van egy hatalmas parkolóhely, ahol egyébként nem ez a tarifatáblázat él. Ezt nyilván H1N1, Ebola, SARS, stb. barátunk is látta, de egy ennyire súlyos betegnek nyilván egyből az intenzív osztály közepére kellene beparkolni.

  • 2009.06.02 22:16:08egy szakmabeli

    Kermi-nek A pályázatok fontosabb részeit megírták a helyi lapban, a HEOL-on ez volt a téma már kb.egy éve.
    Az egyetlen H1N1- es beteg az egri kórházban jelent meg vizsgálatra, nem Budapesten.BP-n a vírusvizsgálatot végezték el és állapították meg, hogy pozitív.
    A hír tv-ből, és a tv2-ből ezt már az egész ország tudja.

  • 2009.06.02 22:18:08Warlimont

    bundás kenyér

    "Ha valóban élt volna Magyarországon,akkor tudta volna,hogy itt hiába megy a kórházba,mert ha ott haldoklik előttük,akkor se csinálnak semmit,amíg nem rak a zsebbe pár ezret.Ennyit a hippokratészi esküről..."


    Te egy nagyon buta ember vagy.

  • 2009.06.02 23:38:41dextercapo

    kermi :
    "Egyebkent most is van magankorhaz, maganrendeles. Akinek nem tetszik a kozos, mehet most is oda. Szeretettel(es nagyranyitott zsebbel) varjak. Tegye fel a kezet, aki ki tudja fizetni."

    nem elviselhetetlenul draga . cserebe ahogy a fizetos szolgaltatasoknal altalaban : van hely , van ido , van infrastruktura , van szakember , van turelem .

    attol hogy a rendszer nagyja ingyenes , senkit nem keszeritenek arra hogy azt hasznalja csak - igy mindketto mukodik szabadon . ha privatizaltak volna , akkor most a biztositok , bankok szepen a tb kasszabol finanszirozhattak volna a buktaikat , es nem lenne alternativa .

  • 2009.06.03 07:10:55Veg_

    Hmmm...
    1. Mo.on sohase volt egyetlen másodpercig se kommunizmus, igy a kommunistákat szidni elég fura dolog.
    2. A szocializmus elött gyakorlatilag középkor volt, középkori viszonyokkal, igy itt soha nem volt jó egészségügy, amit el lehetett tolni, viszont a rendszerváltás óta folyamatos zuhanórepülésben van, tehát minden fél tehet róla.
    3. BAromi sok mindennel voltam baromi sokszor korházban - Debrecenben nem -, mindig normálisan viszonyultak, nemigen láttam kötelező zsebbe pénzt elvárókat, viszont emberként viselkedtem velük, és sose engedtem, hogy nagyképüsködjenek, ugyanis nem ők szarták a világot. Nem is hitték.
    4. Kétszer találkozam szakmailag idiótákkal, mindkét esetben vállat vontam és máshova mentem.
    5. Az előjegyzések várakozása kataztrofális volt mindig, de mióta lecsökkentették az osztályokat, pláne szörnyü... Ha nem lehet kivárni, olyankor jó az egészségpénztárakkal szerződött magánklinikákra menni.

    Az egészségügy lehetne sokkal jobb is - pl. ha nem lopnák a betérők a csapokat -, de nem rossz.
    Egyébként:
    Aki szerint ez az ország egy kupac fos, és csak nyekereg, azok miat tartunk itt, mert nem tesznek a rinyán kivül semmit, + ha nem tetszik, és csak rinyálni tudnak, de a jogaikért kiállni nem, lehet elhuzni innen, bár luzerségükről nem az ország tehet. Aki meg kintről ugat: elöször a maguk portája elött tessen söprögélni, ami nem itt van.
    Viszont ha bekussolnának az orbán/gyurcsány fujjolok (utóbbiaknak: már mást kell szidni), és próbálnák használni a nyakukon levő tököt (pl. betegjogi képviselő létezik és müködik!), 5 éven belül ez az ország javulna vagy 20 évnyit...
    Eutóbbi eszmefuttatásom nem csak korházakra vonatkoz...

  • 2009.06.03 09:36:52fehérzaj

    Az egészségügy valóban lehetne sokkal jobb , ha a klinikák vezetésével megbízott csúcsfejek mosdóiban, fürdőszobáiban példul nem 24 karátos arannyal futtatott csaptelepek lennének , nem mahagóni íróasztalokon számolgatnák az aznapi hálapénzt.

    Az utóbbi időben túl sok felsőbbrendűségi komplexussal "megáldott" , bunkó orvossal találkoztam és a véleményem általában rossz az egészségügyről , persze vannak kivételek.

    Azok akik a magánklinikákat emlegetik itt feleslegesen , talán nem tudják , hogy pl. egy idegsebészeti műtétért átlag 70-80 ezret kér az orvos műtét előtt ( nem a beteg adja magától az összeget , mert meg van elégedve az orvossal ) ezt a pénzt a műtét előtt a szakrendelőben kell leperkálni az orvosnak.
    Be kell épülni , egy hetet takarítani az adott klinikán , meg lehet nézni az ürített papírkosarak tele vannak üres borítékokkal.
    Ha nincs az illetőnek pénze , csak akkor kerül műtőbe , ha már bénulás következik be.
    Ez ugye etikus?

  • 2009.06.03 10:50:43trey82

    "Ezt a tarifatáblázatot azért érdemes megnézni, hogy tudjátok hová tenni a valóban minőségi betegellátás költségeit."


    Semmi baj nincs vele, ez így korrekt. Szolgáltatás, aminek ára van.


    Ma mi történik ehelyett: levonnak annyi TB-t amiből egy ilyen magánrendelést lazán tudnék finanszírozni, aztán kapok amit kapok. Ha egy nagy rakás szart kapok nem tudok senkihez fordulni, elküldenek melegebb éghajlatra.


    Aztán elmegy az ember a magánhoz ahol végre normális kezelést kap és meggyógyítják.


    CSAK AKKOR MI A FENÉNEK VONJÁK TŐLEM A TB-T???!

  • 2009.06.03 11:05:14lüke

    biztos mindenki Angliában ügyelt.............

  • 2009.06.03 11:47:06Warlimont

    A TB-t levonják, és eltűnik a "nagy eü kalapban". A gyógyszereken elég jelentős támogatás van, pl egy doboz sima Augmentin Duo-n is kb.500Ft a támogatás összege, de vannak, sokkal nagyobb támogatású gyógyszerek. Ezt persze a beteg nem látja, ő csak a patikai árat látja és sokallja, pedig lehetne jóval több is az ár, ha nem lenne TB-támogatás.

    A kórházakra is sok pénz megy el. Itt is az van, hogy a beteg azt érzi, hogy ő fizet mint a katonatiszt, mégis nincs csap a WC-ben, de a helyzet az, hogy kórházat fenntartani borzasztó drága dolog.

    Az egyik legnagyobb gond viszont szerintem a millió táppénzcsaló, a munkanélküliség elől menekülő kamu rokkantnyugdíjas. És persze a TB-t nem fizető vagy kamuból papíron minimálbéres vállalkozó (akiknek igen nagyok viszont az igényei, ha kritizálni kell), ezeket ma ugyanúgy el kell látni.

    Na, erre megy el a befizetett TB.

  • 2009.06.03 12:05:56fehérzaj

    Folytathatnánk a sort a csúcsfejek fizetésével ,hálapénzével a többi doki fizetésével hálapénzével.
    Óradíjak , ügyeleti díjak , veszélyességi pótlékok kifizetése.
    Miért van az , hogy egy panaszkodó dokinak csak ügyeleti díjként 200-300 ezer forintot utal a klinika a számlájára (vállakozói számla).
    Miért van az , hogy a szívkathéterező labor tulajdonképpen magánvállakozásként működik és abba nyomják bele a drága gyógyszerkibocsátó stenteket , aki nyomja a kardiológusnak a hálapénzt (általában a 70-80 éves pénzes bácsikákba nyomják).
    Egy ilyen stent ára akár 700ezret is elérheti.

    A hálapénz egy prof esetén eléri a havi min. 1 milliót , ez mind adózatlan jövedelem.

    Miért van az , hogy ma Magyarországon az egészségügyet eladják egy külföldi cégnek a Euromedic Kft-nek , már több egyetemen és kórházban ők üzemeltetik a radiológiát , most a Sugárterápiára is rá akarják tenni a kezüket.
    Ők a legnagyobb beszállítói az egészségügynek jópénzért.

  • 2009.06.03 14:22:01Warlimont

    feherzaj, szerintem keress fel egy pszichiátert (akár a Telkiben 20e/alkalom), mert ez az orvosellenesség nálad az elmebaj szintjére ért. Megértjük, hogy hozzátartozó elvesztése kapcsán indulatok vannak benned, de meg kell tanulnod ezeket kontrollálni, ha másként nem megy, szakember segítségével.
    Szinte látom, ahogy gyűlölködve ülsz a gép előtt, és eltorzult arccal gépelsz, őszintén mondom, sajnállak.

  • 2009.06.03 15:54:14csutkababa

    Fehérzaj
    Sok beteget vittem már mentővel katéterlaborba, akár hajnali 2-kor is. Ott nem a zsebüket tartották, hanem 20 percen belül tágítottak, stenteltek.
    ÁEK, Városmajor, pl.
    Vállalkozói szla, átlag 150 ezer HUF: tudod, ebből sokat visszaad az államnak, marad kb a fele, ezért ügyel 5-8-at.
    Tudod, mennyiért ügyelek én? Óránként 1500, Sok? Ebből a 40%-ot visszafizetem, járulék, szja, satöbbi.Ez városi ügyelet.A mentőn az órabérem nettó 800 forint. Szakorvosként. Mennyit kér egy ügyvéd? Egy gázszerelő? Egy lakatos?

    Ezt is vedd figyelembe.

  • 2009.06.03 16:48:15trey82

    Warlimont,


    Nincs köztünk nagy vita szerintem.


    Az egészségügyben az utóbbi évtizedekben óriási technológiai fejlődés ment végbe hálistennek. Ezek az új technológiák, eszközök azonban meglehetősen drágák sok esetben.


    Szerintem legyen TB egy minimális alap és sürgősségi ellátás miatt, de ez egy tényleg nagyon-nagyon szűk tényleg "csak ami feltétlenül szükséges" kör legyen.


    Minden más, ha elmész a dokihoz mert megfáztál típusú történet legyen ezen kívül, piaci alapokon.


    Az emberek meg vegyék tudomásul hogy ez egészégügy IGENIS PÉNZKÉRDÉS.


    Titeket orvosokat fizessenek meg rendesen, DE CSERÉBE VÉGRE LEGYEN ELSZÁMOLTATHATÓSÁG.

    Ha szarul dolgozik egy orvos LEGYEN KÖVETKEZMÉNYE.


    Nem tudom illúziókat kergetek-e ezzel Magyarországon, félek igen, valszeg minden marad így ebben a vérig bürokrata 50 éve változatlan dagonyában... ne legyen igazam

  • 2009.06.03 17:58:55Aladarka

    folytatás...

    Az esetet az itt összegyűlt embereknek szántam okulásul, nem szándékom bizonygatni az igazamat olyanoknak, akik úgy gondolják, hogy jobban tudják mi történt velem, mint én magam. Éshát kettőnk közül nekem vannak más dolgaim is mint itt levelezgetni, megyek is és csinálom őket, ez volt az utólsó levelem a témában.

    Nem vagyok szent, de becsületes embernek tartom magam és ez bizony jó érzés.

    És legvégül: Nem az orvosokkal van bajom, nem is a nővérekkel, messzemenőkig tisztelem a munkájukat, de bizony van olyan orvos is és nővér is akiket nem lenne szabad beteg közelébe engedni.

  • 2009.06.03 18:01:03itoh

    Ujpesten 9 órakor bementem a rendelőbe vérvizsgálatra, közölték, hogy naponta 100 db vérvizsgálatra van pénzük jöjjek korábban hátha sikerül az első százban lennem.Azt tudtam, Ujpesten a vérvizsgálat problémás mivel még egyszer sem tudtam ugy odamenni, hogy ne hoztak volna valamilyen szabályt amivel megnehezitík a betegek dolgát, de ez minden kézeletet felülmul és ezt mindenki természetesnek veszi.Ezek után az orvosi ellátáshoz való jog nem létezik, a beteg ki van szolgáltatva örült intézményvezetők kénye- kedvének.

  • 2009.06.03 19:21:20Warlimont

    Aladarka! Nekem is van jobb dolgom, este is. Viszont fontosnak tartom, hogy a szakmánk becsületét ok nélkül, információhiány miatt ne rontsátok, ezért szánom rá az időt.

    Itoh! El sem hiszed, hogy milyen OEP-szabályok léteznek... Ha ezeknek a felét betartanák egyszerűen nem lenne betegellátás. Odamész, és nincs ott senki, lámpa leoltva. Tudom, meredek elképzelni, de ez lenne. Az orvosok a betegek érdekében kockáztatják a saját megbüntetésüket is akár.
    Az egyik ilyen a járóbeteg szakrendelések óraszáma. Mi van ma? Nagy zsúfoltság, egy rendelésen 40-60 beteg is megfordul az adott orvosnál. Viszont az OEP eldönti, hogy egy-egy betegre formailag hány percet kell fordítani. A rendelési időt az OEP tól-ig tudja, a kórház kötelezően jelenti a forgalmat. 40-60 beteget nem lehet ellátni az OEP mércéjével, szerintük max 20 férhet be a rendelési időbe, ezért időnként bírsággal fenyegetnek és példát statuálnak.
    Namost a 40-60 beteget nem az orvos hívja oda, jönnek maguktól, előjegyzési listák ellenére is összejön ennyi egy nap. Több szabad orvos nincs új rendeléshez, de ha lenne is, az OEP nem enged (!!) új rendelést csak úgy indítani, ők úgy mondják, új kapacitást nem tudnak befogadni.

  • 2009.06.03 19:23:20Warlimont

    Adott a kérdés tehát, képzeld bele magad:

    - Nyújtod a már így sem rövid várólistát?
    - Elküldöd az OEP napi kvóta feletti betegeket?
    - Vállalod, hogy megbírságolnak személyesen téged? Mert a kórház nem fizetné ki helyetted.

    Jelenleg az orvosok ellátnak mindenkit.

  • 2009.06.04 06:00:06Veg_

    2009.06.03 12:05:56fehérzaj: VAgy 15 éve ugyanahhoz a profhoz járok rendszeresen (meg egyetemi adj, meg akkor még osztályvezető főorvos volt, meg a frász tudja ezt még követni). Mikor elöször bent feküdtem hetekig, akartunk adni lóvét, mert normális volt nagyon. Elküldött melegebb éghajlatra, közölte: ez a magánrendelője cime, ha gondolom, járjak oda kontrolra, de ez a korház. Több hasonló kollegájával találkoztam. Mind azt mondták: ha fizetni akarok, megadják a magánrendelő cimét. Mellesleg az a nőgyógyi is, akivel véletlen futottam össze ügyeleten, és rendbehozta két nap alatt, amit a kollegái elcsesztek.
    Nem tudom, de mivel, kivel találkoztál, ahogy azt se, hogy akkor és ott emberi módon beszéltél-e velük, elvártad-e tőlük ugyanazt (elvárni nem az, mint kikövetelni), ha nem tartották a jogaidat, fordultál-e megfelelő helyre (igen, elöször a felettese, majd a betegjogi képviselő), vagy te voltál az ijedt nyuszi, jujjorvos megjegyzéssel, most meg dühöngsz. Mindenesetre mintha csak más országban élnél...

  • 2009.06.04 08:23:42fehérzaj

    Képzeld ugyanabban a korban élek , ugyanabban az országban sajnos, ahol az az orvosok benne hagyták a törlőkendőt édesanyám hasában , ahol kétszer kezeltek félre , mert nem vették észre a tüdőgyulladásomat időben és az egyikből 3 hónapi klinikai kezelés lett , a másikból 2 hetes, a szülésnél nem császároztak időben , a gyermekem kishíján megfulladt , intenzíves kezelést ígényelt,a bátyám gyermeke abba halt bele , hogy órákig szenvedtették a feleségét , mire császározták , addigra megfulladt a gyermek, az édesapámat szintén eltették láb alól, stb , stb.
    Mindennek ellenére megadom a tiszteletet az orvosoknak , de hálapénzt ne várjanak tőlem.
    Veg... kíváncsi vagyok , ha neked ennyi mocskos dolgot művelnének az orvosok a hozzátartozóiddal lenne olyan orvos , akit minden fenntartás nélkül elfogadnál?
    Tudom vannak olyan népcsoportok , ahol ilyenekért megverik az orvost, de nálam ez enm jön szóba.
    Az utolsó mocskos eset nemrég történt egy tanyi nevű doki reggel még előadta magát hogy ő műti az egyik hozzátartozómat , de amikor megtudta , kinek dolgozom , akkor délre bemutató műtétet csináltattak az angol programos arab fosos pénzes hallgatóknak belőle , ja és közölte , hogy mindezt azért , mert nem választottam orvost , az persze azt jelenti , hogy nem fizettem előre.

  • 2009.06.04 08:37:56fehérzaj

    Valaki itt említette a mentőket , valóban igaza van , nekik jóval több pénz járna , éppen azért nem értek egyet a debreceni sürgősségi ellátással , mert egy mentőorvos(sőt még a mentőstisztek is) el tudja dönteni kinek mi a baja, így az adott klinikára egyből fordulhatna a mentő.Az édesapámnál is diagnosztizálta a mentőorvos az infarktust , ők meg is tettek mindent , hogy a kardira kerüljön , de a kardiológia nem volt hajlandó fogadni a beteget.

    Nyilvánvaló nekem is vannak kedvenc orvosaim:
    Dr. Bodolay Edit profnő III.Bel Immunológia
    Dr. Késmárky (Kodak)András Gyermeksebész, DEKOM
    Dr. Flaskó Tibor Intézetvezető Urológia
    Dr. Dobránszky Gizella gyermekorvos
    Dr. Leövey András prof I. Bel
    Stb , stb

  • 2009.06.04 09:12:01TaU

    A feleségem egy Fejér megyei kórházban 3 órát várakozott a törött kezű lányunkkal a balesetin, mellesleg egy olyan férfi mellett ülve, akinek egy KÉS ÁLLT KI A MELLÉBŐL!!!!!!!!!!!!!!.

  • 2009.06.04 11:09:24miso64

    Dokibácsik egy részének bankárnak kellett volna,
    menni,és akkor állandóan pénzt számolhatnának.......és akkor hol van a Hippokratész eskü.

  • 2009.06.04 11:39:01Közellenség

    miso64! Én is pont ezt mondom. Legalább nem nem 600 forintos órabérem lenne. És hétvégén nem 150 ft/óra kényszerítenek munkára. Lenne szabad hétvégém, és és nem 240 óra munka után keresném meg a magyar átlagbért. Ja mondhatod, hogy ezt választottam, meg eskü. De ha szerintetek ennyit ér annak az embernek a munkája aki elvileg életről dönt, akkor ott értékítéleti probléma van.

  • 2009.06.04 12:01:16miso64

    Közellenség!Igaz müszaki végzettségem van,szakvizsgákkal 34 éves koromig tanultam,minden nap gépeket vizsgálok át,havi 130-ezerért,és ha hibázok akkor meghalhatnak akár 50-en is....
    Akkor itt is értékitéleti probléma van.......
    Igaz nincs olyan igényem, hogy a legujjab autó,több tizmilliós ház,és évente déltengeri nyaralás..........

  • 2009.06.04 12:57:47fehérzaj

    Közellenség
    Az orvosnak az elsődleges feladata a gyógyítás.

    Ez a legnagyobb baj ha az orvosok annyira elszállnak , hogy minden6Ó-nak képzelik magukat.
    Bár nem vagyok hívő , de én úgy tudom az életről a Isten dönt.

  • 2009.06.04 13:37:18Közellenség

    Igen ez a feladata. De ennek meg van az ára. Meg kell fizetni az árát. Ha nem fizetik ki az árat amit egy orvosi munka a piacon ér, akkor jönnek a torz viszonyok: hálapénz, kiszolgáltatottság, kivándorlás, szakma elhagyása. Lehet itt mondani, hogy az orvosok kapzsik, meg a pénzt számolják. De a kérdés az, hogy van-e a magyar társadalom tagjai között 30000 olyan ember, aki ezt a munkát ennyiért (120000 nettót 240 óra munkáért) elvállalja? Nem lesz.

  • 2009.06.04 13:50:46fehérzaj

    Közellenség

    Ha orvos vagy , akkor nagyon kezdő lehetsz , ha ennyi a munkabéred.

    Vannak rajtatok kívül emberek az egészségügyben és sok más munkaterületen , akik ennél kevesebbért dolgoznak havi 240 órában:((

    Ennyi erővel a magyar társadalom fele azonnal otthagyhatná a munkahelyét , mert lealacsonyítóan keveset keres.

    Szerintem 5 év múlva ha elolvasnád a mostani hozzászólásod , majd átértékeled a dolgokat.
    Mindenki megérdemli a maga területén a megfelelő bérezést nemcsak az orvosok.

    Továbbra sem értek egyet a hálapénz elvárásokkal.

  • 2009.06.04 14:07:06Közellenség

    Nem vagyok kezdő. Az osztályvezetőm kb 150000 forintot visz haza. Ő legalább 15 évvel többet dolgozott, mint én. Az egészségügyben ügyeletben az orvosként én keresek a legkevesebbet. Mivel a többiek megkapnak mindenféle pótlékot, ami nekem nem jár. Pl. van olyan helyzet amikor egy beteghordó többet visz haza, mint én. Tévedés ne essék én nem nyugati szintű bérezést szeretnék. Csak kb. annyit, amennyit egy cseh kollégám. Persze ha nem kapom meg lehet, hogy kénytelen leszek mondjuk Norvégiában keresni kb. 1 milliót, ami ott is jónak számít. Magyarországon 120000 nettó nem sok. A gimnáziumi osztálytársaim közül csak egy ember nem keres többet, mint én. Ő is orvos.

  • 2009.06.04 14:08:26Közellenség

    Ja a hálapénzzel én sem értek egyet. Kifejezetten gusztustalan. Sőt a legtöbb orvos nem szereti.

  • 2009.06.05 08:38:51hubertusz

    eledhwen10: mindenki azt mondja, amit akar... Ön is.
    Egy rémült betegnek akkor is segíteni illene, ha végülis nem igazolódik panasza!
    Ugye azt azért érzékeli, hogy az eü. ellátórendszer nem teljesen tökéletes?!

  • 2009.06.05 14:34:49kispestipeti

    edelwhen10 remélem kapod vastagon a bekezdő beszólásodért. ilyen bornirt bunkóságot mondani a kórházi wc-k állapotáról ok okozatilag, egyszerűen tűrhetetlen. ezen az elven azt is mondhatjuk azért van annyi halott magyarországon, mert ilyen bunkó eemberek dolgoznak az egészségügyben, mint a jeles személy, akinek azért lehet valami vaj a füle mögött az esettel kapcsolatban, hogy elsőként reagált jelentős védekező és sértődő hangon. későn írok, biztos nem olvassa, de azért a megjegyzés magáért beszél. nem kell úgy felkapnunk a vizet. az egészségügyünk romokban hever, nem kell nekünk a vizitdíj, nem kell ajkórházakat privatizálni, ROHADJANAK CSAK LE A FRUSZTRÁLT SZEMÉLYZETTEL EGYETEMBEN. Mit kritizálunk? ingyen kapjuk!

  • 2009.06.05 14:56:44kispestipeti

    ja, az a szegény hontalan életben maradt ott abban a csodás romániában? (ami valószínűleg erdély volt, ugyebár.) valóban, az eredeti angol fortyogást szívesen vennénk, akik értünk angolul. hol olvasható???? mire volt jó ez az egész? most van egy nagy adag sértődött és a maga igazát bizonygató orvos, nővér, mentős, vannak a rossz tapasztalatot szerezett valaha korházban kezelt emberek és az örök tutit jól megmondók. vihar egy biliben. semmire sem megyünk evvel.

  • 2009.06.05 16:25:26egy hülyemagyar

    Rohadt patkányok 4 hozzászollásom,mind a négyet kivettétek,az ötödiket meg sem jelentettétek,ez nálatok a demokrácia?

  • 2009.06.05 16:45:15egy hülyemagyar

    A mikedves Cahn barátunk aki makacsul ragaszkodik ahhoz hogy "jó"reklámot csináljon hazánknak gondolom karanténban van valahol,legalábbis a felsorolt betegségek ezt indokoltá tennék.

  • 2009.06.05 16:48:32egy hülyemagyar

    Javasolom hogy a jövőben messze kerülje el hazánkat,ha tudja,mert Romániába Magyarországon keresztül vezet az út.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.