Előd
7 °C
16 °C

Iskolarendőrre van pénz, drogprevencióra nincs

2013.09.13. 10:21

Nagy médianyilvánosságot kapott a hír, hogy a Belügyminisztérium kezdeményezésére száz rendőrt vezényelnek kétszáz középiskolákba, hogy a drogok és az erőszak ellen harcoljanak (lásd cikkemet a Magyar Narancs augusztus 29. számában). Jóval kevesebb közérdeklődés kíséri azt, hogy eközben ellehetetlenül a drogprevenciós szervezetek és az iskolai szociális munkások tevékenysége.

Az utóbbi években azonban a helyzetük jelentősen romlott. Régebben csak iskolai egészségfejlesztésre több százmillió forint állt rendelkezésre, idén már a teljes kábítószer-területre kevesebb, mint kétszázmillió forintot írnak ki. Már ha kiírják, most ugyanis példának okáért már szeptember eleje van, és még mindig sehol a pályázati kiírás. És ha már oda is ítélték a pályázatot, a civil még akkor sem lélegezhet fel, ugyanis a kifizetés gyakran hónapokat késik. Azok a civilek, akik nem rendelkeznek pénztartalékkal, képtelenek előfinanszírozni a programjaikat, nem tudnak előre tervezni, ilyen körülmények között pedig egyre kevesebb szakember marad a pályán. Maradnak tehát azok a prevenciós programok, amelyeket állami intézmények, többek között a rendőrség finanszíroz, mint amilyen a DADA program – holott szakmailag ezek nem feltételnül a legjobb hatékonyságú beavatkozások.

És akkor el is jutottunk a minőségbiztosítás kérdéséhez. Hosszú évek óta kérjük a mindenkori kormányzatot, hogy dolgozza ki az iskolai drogprevencióval foglalkozó szervezetek akkreditációs rendszerét. Bár az egykori Nemzeti Drogmegelőzési Intézet még az előző kormány idején kidolgozta az akkreditációval kapcsolatos koncepcióját, de a tárcaközi huzavona miatt a javaslat papíron maradt. A jelenlegi kormány aztán végre döntésre szánta el magát. Szeptembertől csak olyan egészségfejlesztő program - értsd drogprevenciós célú is - kerülhet be az iskolákba, amely rendelkezik az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) által kiadott szakmai ajánlással. Azonban az új rendszer kidolgozása, működése körül jelenleg még nagyon sok a kérdőjel. Egyrészt elmaradt a szakmai kritériumok egyeztetése magával a szakmával. Az értékelteket nem készítették fel részletesen arra, hogy mire kell figyelniük az pályázat során. De elmaradt az értékelést végzők kiképzése is. Információink szerint az értékelést az OEFI, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Drog Fókuszpont és a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet végzi. A kiválasztás kritériumairól csak annyit tudunk, amennyi az OEFI honlapjáról is letölthető értékelő lapból kiderül. Az egész folyamatról süt a koncepciótlanság és kapkodás. Májusban a drogprevencióval foglalkozó szervezetek konferenciáján a részt vevők meg is fogalmazták aggodalmaikat az OEFI jelen lévő képviselőjének, Koós Tamásnak. Ő akkor megnyugtatta őket, hogy mindent időben rendezni fognak. Az utolsó pillanatban szerveztek ugyan megbeszéléseket, de a szervezetek arra panaszkodtak, hogy ott nagyon kevés konkrét információt, fogódzót kaptak a mérőeszközökről, szempontokról.

Az egész folyamatról süt a koncepciótlanság és kapkodás.

A civilek félelmei most beigazolódni látszanak: egyrészt az egész folyamatot bosszantóan későn hirdették meg, a szervezetek még a szeptemberi iskolakezdésre sem kapták meg az értékelő bizottság döntését – holott elvileg már nem is dolgozhatnak ajánlás nélkül! Ami még rosszabb, hogy az OEFI sorra dobja vissza a civilek pályázatait formai és tartalmi hibákra hivatkozva. Az persze nem gond, hogy a dilettáns, hozzá nem értő, esetleg hátsó szándékkal rendelkező szervezetek nem kapnak engedélyt, van azokból is elég, gondoljunk csak a szcientológusok különféle fedőszervezeteire. A most elutasítottak között azonban a legnagyobb szakmai múlttal rendelkező, iskolákkal jó kapcsolatot ápoló szervezetek pályázatát is visszadobták. Drogprevencióval hosszú évek óta foglakozó egyetemi szakemberek is tanácstalanul állnak a visszautasítás indoklása előtt. A Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége közleménye szerint 127 pályázatból mindössze 13-at fogadtak be, ebből csupán két drogprevencióval foglakozó civil szervezet pályázata került elfogadásra. A fennmaradó 11 pályázatból (lásd az OEFI oldalán!) öt a személyi higiénével, öt a csecsemőgondozással foglalkozik (ezek többsége még a címében is ugyanaz), ráadásul a befogadott programok többsége lokális és nem országos lefedettségű, elég korlátozott számú tanulót vagy szülőt ér el. Senki ne értse félre, ezek is bizonyára fontos programok, de az rejtély, hogy ha ezek átmentek, akkor a civilek magas színvonalú pályázatait miért dobták vissza.

Nagy presztizsveszteséget jelent egy civil szervezet számára, ha nem kapják meg az ajánlást, hiszen meggyengülhet vagy megszűnhet az iskolákkal eddig gondosan kiépített bizalmi kapcsolata. Amíg a pályázatot újra beadja, és amíg azt felülbírálják, addig hónapok telhetnek el – eközben a prevenciós program elvileg nem is működhet. Félő, hogy a szcientológus és egyéb álszakmai programok ugyanakkor továbbra is virágozhatnak az iskolákban, különösen ha pénzt is hoznak - csak éppen nem egészségfejlesztési programként tartják majd őket nyilván. És természetesen a bűnmegelőzési referensek is folytathatnak akkreditáció nélkül rendőrségi drogprevenciót az iskolákban, ami újabb arculcsapás a szakmai szervezeteknek.



Optimista vélemények szerint csupán a rendszer gyermekbetegségeiről van szó. Ha a 2000-es drogstratégia által összeállított kábítószerügyi koordinációs rendszer jól működne, az akkreditáció gyermekbetegségeit is lehetne kezelni: a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda (NDI) feladata lenne, hogy a helyi drogkoordináció fórumainak (Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok, KEF) segítségével feltérképezze a problémát, visszajelzést adjon a kormányzatnak és megtörténjenek a megfelelő korrekciók. Ez a rendszer azonban jelenleg szintén betegeskedik, hogy finoman fejezzem ki magam: az NDI egykori remek szakembergárdájából már szinte senki sem maradt, az intézetből iroda lett, ahol összesen négyen dolgoznak, Grezsa Ferenc igazgató nemrégen távozott a posztjáról. A KEF-ek éppúgy magukra hagyva érzik magukat, mint a civilek, a pályázati pénzek akadozása az ő munkájukat is ellehetetleníti. És bár az iskolarendőrök egyik fő feladata a drogfogyasztás visszaszorítása, munkájukat a KEF-rendszerbe nem illesztették be.

Ezzel az ifjúságvédelem gyakorlatilag visszalépett az 1964 előtti állapothoz

Az elmúlt évtized elejétől kezdve egyre több iskola alkalmazott főállású iskolai szociális munkást, vagy bízott meg civil szervezet alkalmazásában álló szakembert arra, hogy a hátrányos helyzetű, problémás viselkedésű diákokat segítse egyéni esetkezeléssel, szociális csoport munkával, közösségi munkával. Az iskolai szociális munkást éppen arra képezték ki, hogy a maga szociális kontextusában kezeljen olyan problémákat, amelyekben az iskolarendőr csupán bűnüldözési és bűnmegelőzési problémát lát – az okokat lássa és kezelje, és ne csak a tüneteket. Még az előző kormány idején megszüntették azonban az gyermek- és ifjúságvédelmi felelős munkakör kötelező alkalmazását, azt az iskolaigazgatókra terhelték rá. Először úgy tűnt, hogy a jelenlegi kormány felkarolja az iskolai szociális munkások hálózatát, számos egyeztetés folyt a minisztérium és a civilek között. A kezdeti lelkesedésből aztán pénzhiányra hivatkozva nem lett semmi (a stadionépítési láz közepette a pénzhiányra való hivatkozás meggyőző ereje természetesen korlátozott). Az iskolai szociális munkási végzettség kimaradt a közoktatási törvényből, az ifjúságvédelmi felelős munkakörből pedig felügyelő lett, akinek a munkáját csak fogyatékos tanulókat oktató intézményben fogja finanszírozni az állam. Ezzel az ifjúságvédelem gyakorlatilag visszalépett az 1964 előtti állapothoz, ekkor vezették be ugyanis a gyermekvédelmi felelős intézményét. Úgy látszik, a kormány az ifjúságvédelem, a drogmegelőzés kérdésében elsősorban rendészeti és bűnmegelőzési problémát lát. És ez hosszú távon meg fogja bosszulni magát.

Sárosi Péter
TASZ