Összefogás – másképpen

A romák elleni első halálos kimenetelű nagycsécsi támadás túlélő hozzátartozói bíznak a kormány ígéretében, de egyelőre elakadt a beígért kárenyhítési folyamat.

Nagycsécsen öt éve, 2008. november 3-ára virradó éjjel alvó emberekre gyújtották a házukat, majd a felriadó család tagjaira az épületen kívülről, lesből leadott lövésekkel megsebesítették Nagy Tibort és pár pillanat leforgása alatt megölték Nagy Tibor feleségét Illés Évát, valamint testvérét, Nagy Józsefet.

2009-ben november 3-át, az első halálos kimenetelű nagycsécsi támadás napját, az Országos Cigány Önkormányzat a cigányság gyásznapjává nyilvánította. Egy évvel ezelőtt Nagy Tiborné Illés Éva és sógora, Nagy József sírjánál a mintegy félszáz emlékező előtt Farkas Félix, az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese, a Lungo Drom megyei szervezetének elnöke többek között arról beszélt, hogy összefogással méltó síremlékeket emelnek az áldozatoknak. A két áldozatot eltemették ugyan, de a szegény családnak a tragédia óta sírkő felállítására nem futotta. Az „összefogás” (ami napjaink legbűvösebb szava) Magyarországon elmaradt, egy német állampolgár emberi érzékenységét azonban megmozgatta a történet.

Idén nyáron Keno Verseck, a Spiegel Online tudósítója cikkében mutatta be a nagycsécsi támadás áldozatának hozzátartozóit és élethelyzetüket. Az egyébként magyarul jól beszélő német újságíró részletesen leírta, milyen nyomorúságos körülmények között él a család (ha hideg van, akkor az egyetlen kályhás szobában alszik mindenki). A támadást túlélő, feleségét, és testvérét elveszítő Nagy Tibor elmondta: az a legnagyobb fájdalma, hogy nem tud rendes síremléket emelni feleségének, és esélye sincs rá, hogy ez valaha is megváltozzon.

A cikk olvasása után jelentkezett egy anonimitásához ragaszkodó segítő a Spiegel hamburgi szerkesztőségénél. A német szerkesztőség vállalta, hogy segít a közvetítésben, és szeptember végére már állt is Nagy Tiborné sírköve a nagycsécsi temetőben.

Nagy Tibort – aki egyébként súlyos cukorbeteg - most azért gyötri lelkiismeret-furdalás, mert csak elhunyt felesége sírhelyét hozta korábban szóba, míg testvérének, Nagy Józsefnek a síremléke a felállítására azóta sincs lehetősége.

Élethelyzetének jobbrafordulását augusztus közepe óta a kormány ígéretének betartásától várja. Még augusztus közepén döntött úgy a kormány, hogy anyagi kártérítést, kárenyhítést kaphatnak azok a roma családok, amelyek a romagyilkosságok néven elhíresült támadássorozatban elveszítették hozzátartozóikat.

A kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tájékozatta a nyilvánosságot. A kormány szándékait ismertetve kijelentette, hogy „tisztességes és méltányos kártérítést” fognak ajánlani a családoknak, és már szeptember elejére egyeztetéseket ígért az érintettekkel. Azt mondta, hogy a kártérítést az állami szervek által elkövetett súlyos hibák, mulasztások teszik indokolttá, illetve alapozzák meg, hasonlóan, mint ahogy a 2006. augusztus 20-i tragikus kimenetelű ünnepség áldozatai esetében.

A kormány az állam felelősségét ebben az esetben is elismeri, ezért a másodfokú ítélettől függetlenül helyt áll és még ebben az évben, az év vége előtt lezárul a kárpótlás ügye.

Az érintett családok – értelemszerűen – örömmel fogadták ezt a bejelentést, hiszen a kormány döntése alapján minden további jogi lépéstől, kezdeményezéstől függetlenül még ebben az évben kártérítésben, kárenyhítésben részesülhetnek. A kormány döntése tehát elismerésre méltó, ám a döntés végrehajtása – nem tudni pontosan hol és miért – elakadt.

Az augusztus közepi bejelentést követően a kormány szeptember elején határozatot fogadott el és tett közzé (1608/2013-as kormányhatározat), mely kimondta, hogy „2008–2009-ben a Magyar Állam szervei, illetve az irányításukat ellátó kormányzat nem tettek meg minden tőlük elvárhatót; aktívabb cselekvésük esetén a sorozatgyilkosság megelőzhető, illetve legalább részben megakadályozható, a tettesek korábbi elfogásával korábban leállítható lett volna. (...) A Kormány megállapítja, hogy nem pótolhatja az egyes esetekben történt esetleges, súlyos következményekkel járó mulasztásokat, de megteheti mindazt, amivel a teljes magyar társadalmat képviselve kifejezésre juttatja azt, hogy semmilyen körülmények között nem engedhető meg, hogy az állam erre illetékes szervei emberéleteket veszélyeztető helyzetekben ne lépjenek fel határozottan, elmulasszák életvédelmi feladataikat, másrészt kifejezésre juttatja az áldozatokkal és hozzátartozóikkal szemben együttérzését, segítő szándékát is.”

A kormányhatározat rendelkezett arról, hogy fel kell mérni „a bűncselekmények közvetlen következményeként sérelmet, így különösen testi vagy lelki sérülést, érzelmi megrázkódtatást, illetve vagyoni kárt szenvedtek el, illetve ezen károk jogos mértékét”. E feladatokkal Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterét bízták meg, míg a felmérés eredménye alapján az áldozatok támogatásáról szóló előterjesztés elkészítésével október 31-i határidővel Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert.

November első napjaiban a helyzet az, hogy a családokkal Balog Zoltán által szeptember elejére beígért egyeztetésre a mai napig nem került sor, sőt még kapcsolatfelvétel sem történt velük. Így nyilvánvalóan a Közigazgatási és igazságügyi minisztérium (KIM) sem készülhetett el előterjesztésével a korábban meghatározott határidőre; ezt az Index érdeklődésére a tárcánál is megerősítették éppen október 31-én.

Szeretnék abban bízni, hogy ettől függetlenül, a korábbi bejelentéssel összhangban a kárenyhítési folyamat az év hátralévő részében felgyorsul, és az érintett családokkal az ígért kapcsolatfelvételre napokon belül sor kerül.

Már csak azért is, mert az egyébként elismerésre érdemes kormánydöntés komoly várakozásokat ébresztett a megtámadott családok áldozati hozzátartozói körében.

A közeledő tél átvészelése évek óta igazi megpróbáltatást jelent a legtöbb családnak. Van olyan hétgyermekes család, amelyik a támadás óta lényegében hontalanná vált, sokadik költözésük után mostani házukban a tél beállta előtt még nem rendelkeznek tűzhellyel.

A sértettek a támadások óta nem egyszerűen a trauma feldolgozásához elengedhetetlenül szükséges mentális segítséget nem kapták meg, hanem azóta naponta azzal is szembe kell nézniük, hogy korábbi megélhetési lehetőségeik is végletesen beszűkültek. A családok többségére igaz, hogy az állam és intézményeinek eddigi segítsége a civilek erőfeszítéseivel együtt sem hozott javulást az életminőségükben, ellenkezőleg helyzetük minden tekintetben rosszabbra fordult.

Éppen ezért van jelentősége minden olyan cselekedetnek, ami több mint „összefogás” ígéret.

Publicisztika esetében talán szokatlan kéréssel zárom írásomat: aki teheti – lehetősége szerint – támogassa a származásuk miatt megtámadott családokat abban, hogy idén legalább a fűtésre ne legyen gondjuk.

Támogatást lehet nyújtani az alábbi számlaszámon: Oltalom Karitatív Egyesület, K&H Bank Zrt. 10400140-00026699-00000006; kérem, a közleménybe írják be: „megtámadott honfitársainknak”. Aki pedig az anyagi segítségnyújtás helyett, vagy azon túl kíván segíteni, az bekapcsolódhat egy civilekből álló csoport tevékenységébe, akik három éve folyamatosan tartják a kapcsolatot az érintett családokkal, segítve őket mindennapos nehézségeik megoldásában. Velük az alábbi címen lehet felvenni a kapcsolatot: megtamadotthonfitarsaink@gmail.com.