Nem nyertek éveket gyilkosok

 A minél nagyobb olvasottság lehetett a célja az Index újságírójának és szerkesztőinek, amikor az „Éveket nyertek gyilkosok” bombasztikus címet adták annak az írásnak, amely az új büntető törvénykönyvnek (Btk.) bizonyos, a korábbinál enyhébb rendelkezéseiről szól, fókuszban a feltételes szabadságra bocsátás új szabályaival. E cél létjogosultságát eszünkben sincs elvitatni, csakhogy a cím és a cikk állításai torzítanak és hamisak, éppen a büntetőjogi populizmustól és jogfetisizmustól elvakított magyar büntetőpolitika kisszámú progresszív intézkedésének egyikét kritizálják felszínes tartalommal. A szerző, az Index és közönsége iránti nagyrabecsülésünk késztet arra, hogy a szokásosnál részletezőbb olvasói levélben vázoljuk a valóságos helyzetet.

1. Ami a feltételes szabadságra bocsátást illeti: ezelőtt a legsúlyosabb bűnök elkövetői, akiket fegyházba küldtek, legkorábban büntetésük négyötödének letöltése után, a közepesen szigorú börtönre ítéltek legkorábban büntetésük háromnegyedének letöltése után, a legenyhébb fogházra ítéltek legkorábban büntetésük kétharmadának letöltése után hagyhatták el feltételesen a fegyintézet kapuit. Az új szabály szerint a kétharmad lett a tipikus, visszaesők esetében pedig a háromnegyed. Azt a cikk két helyen is elismeri, hogy ettől még nem szabadulnak a gyilkosok hamarabb, mert a feltételes szabadságra bocsátás csak lehetőség, amiről a büntetés-végrehajtási bíró dönt, de a szerző megkérdezett egy bírót (ismételjük, megkérdezett egyetlenegy bírót), aki szerint a lehetőség a gyakorlatban 90% körüli automatizmus. A statisztikák azonban másról tanúskodnak. Íme, a 2012-es adatok:

Ebből látszik, hogy a legsúlyosabb szankcióra (felnőtteknél fegyházra, fiatalkorúaknál börtönre) ítéltek esetében az engedélyezett feltételesek aránya 51,5%, ez messze van a 90%-tól (a fiatalkorúak börtönére ítéltek esetében 46% alatt maradt). A 90%-os arány a teljes mintára sem igaz, a fogházasok 100% körüli aránya pedig érthető: az elítélt ezekben az esetekben olyan nem visszaeső, akit gondatlan bűncselekményért vagy olyan jogsértés miatt ítéltek el, amelyért 2 évnél hosszabb szabadságvesztést nem lehet kiszabni. A fürgeeszű olvasó, minderre mondhatja, hogy a 2012-es adatok nem mérvadóak, mert az új szabályok tavaly nyártól léptek hatályba. Ám a 2013-as adatok semmi változást nem mutatnak: szó sincs tehát automatizmusról a legsúlyosabb bűncselekmények esetében.

Ráadásul ezek az adatok nem szólnak arról, hogy az új Btk. (ahogy a régi is) eleve kizárja a feltételes lehetőségét a következő esetekben: fegyházra ítélt többszörös visszaeső, erőszakos többszörös visszaeső, bűnszervezetben elkövetett cselekmény, korábbi szabadságvesztés végrehajtás alatt elkövetett bűncselekmény.

Lendüljünk azonban tovább a 90% versus 50% problémáján, de maradjunk még a feltételes jogintézményénél.

A feltételes szabadság a büntetési célok (ami: a bűnelkövető és a társadalom többi tagjának visszatartása a bűnelkövetéstől) elérésének egyik legeredményesebb nevelési eszköze. A feltételes szabadság alatti újabb bűnelkövetés olyan szigorú szankciókkal jár, amelyekkel az elítéltek tisztában vannak, ezért nagyobb eséllyel tartózkodnak az újabb bűnelkövetéstől. Íme, néhány elgondolkodtató szabály:

• „piti” bűncselekmény elkövetése esetén sem kaphat mást, mint végrehajtandó szabadságvesztést [új Btk. 86.§ (1) bekezdés c) pont];
• le kell töltenie a feltételes szabadsággal engedélyezett le nem töltött időtartamot, [új Btk. 40. § (1) bekezdés a) pont];
• az újabb bűncselekmény miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztésből pedig már nem bocsátható feltételes szabadságra [új Btk. 38. § (4) bekezdés d) pont].

Vagyis ha kiszabtak valakire 12 évet, akkor legalább 8 évet ül le belőle az új szabály szerint, és csak azt követően mehet feltételesre. Ha a szabadulás utáni 4 év alatt akármilyen szándékos bűncselekményt elkövet, leüli a 4 évet, az új bűncselekmény miatt kiszabott ítéletből már nem mehet feltételesre, és az új szabadságvesztés végrehajtását nem lehet felfüggeszteni sem.

Az sem mellékes, hogy a köznyelvi értelemben leginkább „gyilkosságnak” nevezett eseteknél, tehát az ún. minősített (például több emberen, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból, aljas indokból elkövetett) emberöléses ügyekben, ahol életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, szigorodtak a kedvezményszabályok: míg a régi Btk. szerint legalább 20–30 évet kellett letölteni ezekben az ügyekben, az új kódexben ez 25–40 évre nőtt.

Kis nemzetközi kitekintés még ehhez. A Magyar Helsinki Bizottságnak volt több olyan esete, amikor máshol elítélt magyar állampolgár azt panaszolta, hogy átvette a magyar állam a büntetésének végrehajtását, de arról nem tájékoztatták, hogy a feltételes nálunk 4/5, és nem 50%. Ha ezt tudta volna, maradt volna inkább külföldön börtönben. Történetesen Dél-Amerikában és Ausztriában fogvatartott magyar állampolgárokról volt szó.

Tehát ha fentiek alapján lehet azt mondani a kormányról, hogy az új Btk révén évekkel ajándékozta meg a gyilkosokat, akkor azt is cáfolhatatlan igazságként kell elfogadnunk, hogy „száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol”.

2. A cikk szerzője a Fidesz Btk.-szigorítási ígéreteivel ellentétesnek tartja azt is, hogy az ún. feles kedvezmény (vagyis amikor nem a büntetés kétharmadának, hanem felének letöltése után szabadulhat az elítélt) alkalmazhatóságát kiterjesztette olyan bűncselekményekre is, amelyeknél a kiszabható büntetés felső határa nem három, hanem öt év. Arról a szerző megfeledkezik, hogy az új Btk. ezzel együtt eltörölte a részben felfüggesztett szabadságvesztés intézményét, ami azt jelentette, hogy az ítéletet hozó bíróság az öt évnél rövidebb szabadságvesztés esetén már az ítéletében rendelkezhetett úgy, hogy az elítélt a kiszabott büntetése felének letöltése után szabadulhat. Az új Btk. ezen módosítása tehát szigorítás, mert csak lehetőségként biztosítja azt, amit korábban a bíró – az elítélt büntetés-végrehajtás során tanúsított magatartásának előzetes ismerete nélkül – már magában az ítéletben elrendelhetett.

3. A cikk emellett a büntetőpolitika puhulása példájaként „néhány” bűncselekmény büntetési tételének enyhítését is megemlíti, majd megnevez egyet, a garázdaságot, amelynek a cikk szerint a büntetési tétele ötről három évre csökkent. A garázdaság alapesetének büntetési tétele azonban valójában nem változott (eddig is három év volt), csak a minősített esetek egy részének felső tétele csökkent (pl. a nyilvános rendezvényen vagy felfegyverkezve elkövetett garázdaság esetében). Emellett a garázdaság eleve ún. szubszidiárius bűncselekmény, ami azt jelenti, hogy ha súlyosabb bűncselekmény megvalósul (pl. nyilvános rendezvényen többen megvernek egy földön fekvő sértettet, vagy valaki ott engedély nélkül fegyvert visel), akkor a garázdaság miatt nem is ítélnek el senkit, hanem a súlyosabb bűncselekmény miatt súlyosabb szankciót fognak kiszabni.

Hasonlóképpen nem igaz a cikknek azon állítása sem, hogy a fegyveres rablások esetén „5–10 év között mozoghatnak az ítéletek 5–15 év helyett”: a jelentős értékre elkövetett rablás büntetési tétele ugyanis 10–15 év az új Btk.-ban is.

Végezetül: a cikk azt kéri számon a kormányon, hogy a büntetőjog szabályai – a 2010-es választási ígéreteihez képest – nem elég szigorúak. Mintha bizony a magyar büntető- és szabálysértési jog nem így is Európa egyik legszigorúbb büntetőpolitikáját tükrözné, mintha új szabályként nem lenne tényleges életfogytiglan, „három csapás”, középmérték, szabálysértésért elzárható fiatalkorú, börtönbe zárható hajléktalan és sorolhatnánk. És mintha olyan sokat számítana a büntetőjog a bűnözési mutatók alakulásában. Csakhogy a kétségtelenül szigorodó – és a börtönpopulációt a 2009. decemberi 15.500-ról 18.000 fölé tornázó – büntetőpolitika messze nem tette meg hatását: 2008-ban 408 000 bűncselekményt regisztráltak, 2010-ben már 447 000-et, 2012-ben pedig 472 000-et. Az erőszakos és garázda bűncselekmény bűncselekmények száma 2008-ban 33 035 volt, 2010-ben 38 445, 2012-ben 37 368. Ez idő alatt a rablások száma közel 40%-kal emelkedett.

Az emberek persze szívesen olvasnak populista szöveget. A politikusok meg ilyen szövegek zagyválásából élnek, mármint a felelőtlenek. De az nem lenne jó, ha a jobbfajta újságírók meg a rosszabbfajta demagógok egymásra találnának.

Fazekas Tamás (a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje)

Tóth Balázs (a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programvezetője)