Az ön kiadóját 60%-ban az állam finanszírozta

2014.04.29. 07:28

Hegedűs István tankönyvellátásért felelős miniszteri biztos válasza Reményfy Tamásnak, a Mozaik Kiadó vezetőjének pénteki nyílt levelére.

Tisztelt Reményfy Úr!

Senki nem szereti, ha jól menő vállalkozásának megváltoznak a körülményei. Ön sem. Megértem. Megértem, hogy veszélyeztetve látja a tankönyvek értékesítéséből felhalmozott 3 milliárd fölötti tőkegyarapodást, az évi 600 millió forint adózott eredmény további növelését.

A kiadója 23 éven keresztül, évről-évre növelte részesedését, emelte a tankönyvek árát, befolyásolta az iskolai tankönyvkereskedés hangulatát, miközben számos kis könyvműhely került nehéz vagy kilátástalan helyzetbe.

Nyilvánvalóan új értékeket is létrehozott, melyeket sikerült értékesíteni. Az Ön kiadója a 23 év alatt megtalálta a leghatékonyabb piaci szeletet a 15 milliárdos tankönyvtortából: miközben a tankönyvjegyzék kevesebb, mint 9 %-át tudja kínálni az iskoláknak, mégis a három nagy kiadóvállalat egyike lett. Persze, ha – nyílt levelében sokat hangoztatott – elkötelezettsége fejlesztésben is megnyilvánulna, akkor a „csak” 3 ezer diákot érintő tankönyveket is fejlesztette volna. Persze, ez kisebb hasznot hoz.

Sem a fizetni köteles szülők, sem az állami költségvetés terhét nem kívánjuk tovább növelni! A teljes tankönyvellátásra vonatkozó minőségi fejlesztés és a költségcsökkentés együttes megvalósítása kezdődött meg a 2014. évben.

Kedves Tamás!

Mondja, kinek az érdeke, hogy:

  • a tankönyves marketing csatározások színterévé változtatott iskolák így is maradjanak,
  • a kiadók az agyafúrt árukapcsolásaikat szakmai hitvallásként, jószolgálati cselekedetként tüntessék fel (pl. Mozaik Kiadó 2014/15-ös tanév kedvezményes tankönyvcsomagja 5. osztály: rendelj a KELLO-tól egy matematika könyvet, kapsz ingyen egy irodalom könyvet),
  • az ingyenes digitális tananyag szolgáltatás tankönyvrendeléshez legyen kötve,
  • az iskolákat, igazgatókat téves és félrevezető megfogalmazásokkal, részinformációkkal árasszák el – például a Mozaik – a rendelési agitáció során,
  • az államnak úgy legyen meg a felelőssége az oktatás eredményessége vonatkozásában, hogy eközben a kapcsolódó eszközök – például a tankönyvellátás – hatékonyságát nem befolyásolhatja,
  • a kiadók töretlen áremelése miatt évek óta nem férnek bele az iskolák a 12 ezer forintos támogatásba?

Nem értem, hogy Ön – kinek jó szándékához kétség nem férhet – hogyan alapozhatja nyílt levelét ellenőrizhetően is téves alapvetésekre! Kérésének megfelelően az olvasókat tájékoztatom néhány adatról.

1. A 2013. évben a Könyvtárellátón keresztül az iskolákba eljuttatott 10 legnagyobb példányszámú tankönyv sorrendben az alábbi volt:

Kiadó neve Cím 2013. évi ár 2014. évi ár 2104. évi változás
Apáczai Kiadó Nyelvtan és helyesírás 4. évfolyam 1 180 990 -16%
Apáczai Kiadó Nyelvtan és helyesírás 3. évfolyam 1 190 990 -17%
Apáczai Kiadó Hétszínvirág munkafüzet 3.o. 725 590 -19%
Apáczai Kiadó Fogalmazás munkafüzet 4. évfolyam 1 060 890 -16%
Apáczai Kiadó Fogalmazás munkafüzet 3. évfolyam 1 060 890 -16%
Apáczai Kiadó Az én ábécém 1. 1 390 1 190,00 -14%
Apáczai Kiadó Első olvasókönyvem 1. 1 390 1 190,00 -14%
Apáczai Kiadó Gyöngybetűk munkafüzet 1. 790 600 -24%
Mozaik Kiadó Kft. Természetismeret 6 - Munkafüzet 825 855 4%
Apáczai Kiadó Hétszínvilág munkafüzet 4. 820 690 -16%
2. Láthatja, csak az Ön kiadványának nőtt az ára, a többiek mind csökkentek.

3. Az állami fenntartású iskolák részére javasolt listában szereplő állami kiadású kiadványok mindegyikének legalább a fenti mértékben csökkent az ára, így a fizetős szülők a csökkentett árakat fizetik meg az egyes könyvek után. Azon iskolák esetében, akik bekapcsolódnak a kísérleti fejlesztési programba, a könyvek ára 50-70 %-kal csökken. A fizetős családok így az idén legalább egymilliárd forintot, a következő évek mindegyikében pedig négymilliárd forintot takarítanak meg.

4. A MOZAIK Kiadó minden évben emelte a tankönyvek árait. Pl. „A Föld, amelyen élünk” című tankönyv a 4. évfolyam esetében 18 %-kal, a 7. évfolyamnál 44 %-kal emelkedett az akkreditációja, illetve a tartós hosszabbításának ideje alatt.

5. Az 1. pontban szereplő táblázatban láthatja, hogy a csapat „Puskás”-a a „Nyelvtan és helyesírás 4. évfolyam” című tankönyv. Sajnálom, hogy ez a tankönyv nem a Mozaik Akadémián nevelkedett!

6. Ön a nyílt levelében többször helyteleníti a költséghatékonyságot, az olcsóságot, mintha ez rossz szellem lenne. Az Ön által aláírt 2014/15-ös tanévi iskolai ajánlat 83 tételsora foglalkozik kedvezménnyel, ingyenességgel. Ön úgy lát a lelátón, mint néhány szurkolótábor: csak az ellenfél szabálytalankodhat.

7. Az index.hu-n a 2014.04.28.-i fizetett hirdetésében Ön az alábbi szöveget jelentette meg: „A kerettanterveket felmenő rendszerben vezetik be. Szeptembertől az 1-2., az 5-6. és a 9-10. osztályokban már csak ennek megfelelő könyvek használhatók. A tankönyvrendelet szerint az iskolák ezekbe az osztályokba csak olyan tankönyvet rendelhetnek, amelyiknek a tankönyvvé nyilvánítása a kerettantervi rendelet kihirdetése után történt.” A Mozaik Kiadó ezekben a napokban 14 tankönyvi engedélyt nem kapott, *-gal jelölt könyvet próbál az általános iskolákra tukmálni árukapcsolással. (Mozaik honlap, 1-8. évfolyam tájékoztató 1. oldal) Ezzel nemcsak a megrendelőt vezeti félre, hanem megint elnézi saját szabálytalanságait.

8. A 2013. évi CCXXXII. törvény 2. § (2) bekezdése kimondja, hogy a tankönyvek iskolákba való eljuttatása állami feladat. A végrehajtási szabályok erre a KELLO-t jelölik ki. A KELLO-n kívül más szervezet, gazdasági társaság tankönyvvel iskolákat nem láthat el.

9. Az újgenerációs tankönyvek fejlesztőinek névsora, a fejlesztés státusza az ofi.hu honlapon folyamatosan hozzáférhető. Ön, aki ismeri a tankönyv engedélyeztetési eljárás lépéseit, láthatja, hogy egyrészt a szakmában ismert, tankönyvkészítésben jártas szakemberek sokasága vesz részt a fejlesztésben, másrészt a normál engedélyeztetési, bírálati eljárásokhoz képest még több vizsgálati lépcső épült be a kísérleti könyvek jóváhagyási folyamatába. Minden szakmai garancia adott ahhoz, hogy ezek a tankönyvek sikert arassanak a tanulók és a pedagógusok körében egyaránt.

Tisztelt Reményfy Úr!

Megnyugtat, hogy Ön és a kiadója aggódik a jövő nemzedékének oktatásáért, valamint a költségvetés felhasználásáért. Az Ön kiadója – a kiadott tankönyveinek köszönhetően – két évtizede részese a mára elért eredménynek. Az állam ezt azzal fizette meg, hogy a kiadója bevételének kb. 60 %-át a tankönyvtámogatáson keresztül a költségvetésből finanszírozta.

A kormányzatnak elkötelezett szándéka a tanulók és iskolák magas színvonalú tankönyvekkel történő egyenlő ellátásának megvalósítása. Az általános iskola 1-8 évfolyamát ingyenes tankönyvvel látjuk el felmenő rendszerben. Határozott és gyors lépéseket teszünk a digitális írástudás fejlesztése terén, melynek első eszközei az újgenerációs tankönyvek lesznek. Az államnak nemcsak felelőssége, hanem szerepe is kell, hogy legyen gyerekeink oktatásában. A Magyar Állam minden család, minden gyerek érdekét képviseli. Meggyőződésünk, hogy a következő évek nyomtatott és digitális tankönyvellátása hatékonyan hozzájárul a felnövő nemzedék tudásának versenyképességéhez, életminőségének javításához.

Hegedüs István miniszteri biztos