Odanyomták a lapot, hogy húzzam ki a fiamat

2014.08.28. 15:23

Kétgyermekes anyuka vagyok, a kisebbikkel gyeden vagyok, a nagyobbik óvodás. Hétfőn, szeptember 1-jén elkezdődik neki ismét az ovi, három hónap kihagyás után – írja tanácstalan olvasónk.

Május 30. óta ugyanis nem járhat óvodába, mert én itthon vagyok a kicsivel.

Kihelyeztek a hirdetőtáblára egy jelenléti ívet, hogy a kedves szülők írják be, mikor kérik nyári hónapokban az óvodai ellátást. Én szerettem volna még júniusban két hetet vinni a fiamat az oviba, míg az iskola is tart, ezért merészeltem behúzni a jelenléti íven a fiamat.

Másnap az óvodavezető odanyomta az orrom alá a lapot, hogy

 
húzzam ki a fiamat, mert gyeses anyukák gyereke nem jöhet. Én se köpni, se nyelni nem tudtam, kihúztam a fiam, és forrongtam magamban.

Amúgy a kisfiam totál társasági lény, bárkit leszólít az utcán, boltban, nagyon igényli a pezsgést maga körül. Szegénykém szinte egész nyáron azt nézte, hogy a testvérét pelenkázom, etetem, altatom. Mikor a pici aludt, akkor tudtam vele érdemben foglalkozni, mesélni, játszani.

Annyi még hozzátartozik, hogy előző óvodai évben is haza lettünk zavarva ebéd után. A kisbabát ezért mindig ébreszteni kellett, mert akkor aludt, és mire hazaértünk, a fiam úgy felpörgött, képtelenség volt lerakni aludni.

A férjem volt benn az oviban, hogy beszéljen a vezetővel, hogy mostantól hadd maradjon már a fiúcska egész napra, de eredménytelenül.

Megint jöttek a szokásos dumával, hogy itt ez a szokás, meg a gyereknek is így jobb. Nem egész napra kapják a fejpénzt a gyerekem után? Hazudjam azt, hogy itthon dolgozom pár órában?

Mit tudok tenni? Hová forduljak? Menjek a fenntartóhoz, de akkor utána hogy néznek majd a fiamra az oviban? Mi a megoldás?

Hasonlót tapasztalt?

Délben hazaküldik a nagyobb gyereket, nyáron nem is járhat óvodába? Ha ilyen vagy hasonló eset történt önnel is, írja meg nekünk a tema+ovoda@mail.index.hu emailcímre!