Vitézy Dávid: Köszönöm

2014.12.03. 12:24 Módosítva: 2014.12.03. 13:13

A fővárosi közgyűlés december 3-án leváltotta Vitézy Dávidot, a BKK 2010 októberében kinevezett vezérigazgatóját. Vitézy Facebook-oldalán mondott köszönetet az elmúlt négy évért, ezt közöljük.

Gyerekkorom óta szívügyem a budapesti közlekedés. Tizenévesen a forgalomirányítók mellett töltve a szabadidőm, majd civilként küzdve a fásult és fejlődésképtelen rendszer javításáért – sosem akartam más lenni, mint aki szerethető és modern közlekedést építhet Budapesten. Óriási megtiszteltetés és felejthetetlen élmény, hogy ez az álmom az elmúlt négy évben teljesülhetett.

Köszönöm, hogy elmúlt négy évben és egy hónapban Budapest szolgálatában állhattam. 1498 nap alatt a BKK-s kollégáimmal megéltünk komoly viharokat és számos sikert, hosszú hétköznapokat és sok közös gondolkodást arról, miként lehet jobbá tenni a budapesti közlekedést egy teljesen új szemléletben. Úgy, hogy ne a régi, megszokott megoldások mentén haladjunk, és ne csak megpróbáljuk kicsit jobban csinálni, hanem tényleg létrehozzunk valami újat. Ez persze az első naptól kezdve rengeteg érdeket sértett – nem véletlen, hogy az elmúlt két évben jelentős ellenszélben kellett előrehaladnia a legfontosabb projekteknek és a legjobb szakembereknek is.

Szeretném ezúton is megköszönni a kollégáimnak azt a sok kemény munkát és áldozatot, amivel mindannyian hozzájárultak a BKK sikereihez: az eredményeink annak a lendületnek, újítani vágyásnak köszönhetőek, ami a csapat lelkesedéséből eredt. Ebből született sok modern megoldás, gondoljunk akár a füves villamospályára, akár a mobilapplikációkra, akár az egyre több közlekedési ágazatban megjelenő XXI. századi arculatra és szolgáltatásokra.

Az elmúlt négy év bizonyosan Budapest közlekedéstörténetének egyik legmeghatározóbb négy éve volt, amire a BKK minden dolgozója büszke lehet:

  • 20 százalékkal nőttek a jegyárbevételek, miközben olcsóbbak lettek a bérletek,
  • elindult és működik a Mol Bubi, a Futár,
  • több mint 250 új jegy- és bérletautomatát helyeztünk üzembe,
  • több mint ötszáz alacsonypadlós busz állt forgalomba, amelyből 330 vadonatúj,
  • elkészült az 1-es és a 3-as villamosok felújítása, két hónap múlva az 1-es villamos végre átér Újbudára,
  • újjászerveztük a tömegközlekedési hálózatot,
  • megnyitottunk 9 új, modern és utasbarát ügyfélközpontot,
  • besárgítottuk a taxikat, és előkészítettük, majd bevezettük a számos újítást tartalmazó taxirendeletet,
  • modernizáltuk a teherforgalmi behajtási rendszert,
  • teljesen új, komplex szemléletet honosítottunk meg a közútkezelésben és az útfelújításokban,
  • a munkánk hatása a következő évben is érződik majd: jövőre érkezik 24 új troli, 47 új villamos és több mint 250 új busz, megújul a Széll Kálmán tér, megépül a budai fonódó villamoshálózat,
  • megalapoztuk a következő évek projektjeit, alapos és részletes tervek készültek,
  • és megvalósul 2015-től az elektronikus jegyrendszer is.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy lehetőségem volt az elmúlt években a BKK-t vezetni és Budapestért dolgozni. Büszke vagyok a kollégáimra, a közösen elért eredményekre.

Köszönöm mindenkinek, aki támogatta a BKK-t és támogatta az elvégzett munkát.

Budapestnek, a BKK-nak és a kollégáimnak további sok sikert kívánok!