Tekla
9 °C
16 °C

Lenne egy elég egyszerű megoldás a nyári, zsúfolt vonatok ellen

2016.07.20. 10:34

Nyáron megszokott, hogy a túlzsúfolt balatoni vonatok utasai fényképekkel illusztrált, felháborodott beszámolók formájában teszik helyre a MÁV-ot. Persze számtalan ügyfélbarát gesztussal lehetne enyhíteni a tumultussal járó kellemetlenséget, és ezekben nem jár élen nemzeti vasúttársaságunk, de valójában a csúcsidei zsúfoltság valódi oka egy teljesen természetes és elkerülhetetlen jelenség: a kereslet ingadozása.

Azzal tudnánk egyedül javítani a tömegközlekedés hatékonyságát, ha a jegy árát folyamatosan a kereslethez igazítanánk, ahogy a repülőjegyünk is drágább júliusban Ibizára, mint egy borongós novemberi napon Malmőbe.

Kézenfekvőnek tűnik, hogy ha zsúfoltak a vonatok, és ezt tudjuk előre, akkor növeljük a kapacitásokat, csatoljunk további kocsikat a vonatokhoz. (Rendszerint ez az, amit az utasok számon kérnek a panaszáradatban.) De sajnos a csúcsidei pluszkapacitásnak súlyos ára van. Ha több vonat jár csúcsidőben, azok valószínűleg állni fognak, vagy üresen járnak majd csúcsidőn kívül, aminek költsége van. Ezt az árat mi magunk fizetjük meg, amikor év végén adóforintjainkból kipótóljuk a MÁV veszteségét. Sajnos a kapacitáskínálat oldaláról nincs gyógymód a keresletingadozásokra: csak úgy tudjuk elkerülni a irdatlan csúcsidőn kívüli veszteségeket, ha elfogadjuk, hogy csúcsidőben bizony hiány lesz.

A szolgáltatás árának azonban reagálnia kellene a kereslet ingadozására. Egyfelől éppen azért, mert a csúcsidei kapacitás drágább, és biztosítani szeretnénk, hogy csak az utazzon a szűkös időszakban, akinek ez a társadalom költségeinél több hasznot jelent. Másfelől a kereslethez igazodó árak arra ösztönöznek, hogy aki dönteni tud az utazásának időpontjáról, az lehetőleg kevésbé zsúfolt vonatot válasszon. A dinamikus árazás nem általános áremelést jelent: csúcsidőn kívül jelenleg is túl drágák a vonatjegyek, magas árak miatt üresen hagyni mindenképpen közlekedő vonatokat szintén pazarlás. A dinamikus árazás kiegyenlíti az ingadozásokat, és javítja a járművek kihasználtságát.

Nem az ördögi profitéhség tehát a légitársaságok elsődleges motivációja, amikor játszani kezdenek a jegyárakkal, hanem pusztán a hatékonyság javítása, ami közszolgáltatók esetében is kívánatos lehetne.

Ugyanez megfigyelhető szinte az összes keresletingadozásoknak kitett iparágban. Éjszaka olcsóbb az áram, hétvégén drágább a hotel, nyár végén leárazzák a fürdőruhákat, és egyetlen dinamikusan árazó cég le tudja tarolni a teljes taxipiacot.

De akkor miért nem használnak kereslethez igazodó árazást állami közlekedési vállalataink? Valószínűleg azért, mert valamilyen előző rendszerből ránk maradt téves igazságérzet folytán ezt kizsákmányolásnak éreznénk. Így maradunk inkább annál az opciónál, hogy az igazságosság jegyében zsúfolódunk Siófoktól Kelenföldig, majd kifizetjük az év többi részében üresen zakatoló vonataink veszteségét.

(A szerző egy Londonban tanuló olvasónk.)