János, Pál
17 °C
31 °C

Ha nem megy szép szóval, perelünk

03

Nagyon fáj a magyar kormánynak, hogy a strasbourgi bíróság két bangladesi menedékkérő ügyében kimondta a nyilvánvalót: a 2015 szeptembere óta működő magyar menekültügyi szabályozás és gyakorlat több eleme súlyosan sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Annyira fáj, hogy a kormány és a Fidesz vezetői még azt a kevés visszafogottságot is félretették, amelyet eddig néha tanúsítottak, és egészen elképesztő állításokat fogalmaztak meg – nem csak a Helsinki Bizottságról, hanem az emberi jogok európai rendszerének egészéről. Ezek közül teszünk helyre néhányat az alábbiakban.

1) A strasbourgi bíróság nyomást gyakorol Magyarországra annak érdekében, hogy adjuk fel a határvédelmet és engedjük be Magyarországra az illegális bevándorlókat. (Lázár János, Kósa Lajos)

A strasbourgi bíróság az égvilágon semmit sem mondott arról, hogy Magyarországnak mit kellene tennie a határaival. A bíróság annyit mondott: a tranzitzónában való elhelyezés fogvatartás. Több okból: egyrészt az ott elhelyezettekhez senki sem mehetett be, még a saját ügyvédjük sem. Másrészt Magyarországra nem léphettek be; Szerbia felé pedig csak akkor távozhattak volna, ha cserébe lemondanak a magyarországi menedékjog lehetőségéről (meg persze akkor, ha Szerbia visszavette volna őket, ami egyáltalán nem biztos). Ez nem az, amit szabadságnak hívunk itt Európában. A fogvatartás pedig csak akkor jogszerű, ha arról egyedi döntés szól (tehát nem zárnak be senkit automatikusan), és azzal szemben bírósághoz lehet fordulni. A bangladesi ügyben egyik sem teljesült. A jogsértés másik oka, hogy a magyar hatóság anélkül küldte vissza a két bangladesi férfit Szerbiába, hogy megvizsgálta volna: számukra tényleg biztonságos ország-e, és nem fenyegeti-e ott őket pl., hogy egy visszaküldési sorozat végén olyan országban kötnek ki, ahol embertelenül bánhatnak velük.

Ezeket Strasbourg nem most találta ki. Az első ítélet, amely a tranzitzónáról kimondta, hogy az fogvatartás, egy 1996-os francia ügyben született. Azt pedig, hogy Szerbia nem feltétlenül biztonságos a menedékkérőknek, éppen azért foglalta rendeletbe a kormány, mert korábban – az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása alapján – a magyar bíróságok sem gondolták annak. Mindezt valószínűleg a kormány és a parlament is tudta, csak éppen nem érdekelte, nem vette figyelembe. Ha megtette volna, most nem kellene felháborodottan vagdalkozni egy vesztes ügy után.

2) Vicc kategóriába tartozik, hogy a strasbourgi bíróságon a két bangladesi sértettnek úgy ítéltek sérelmi díjat, hogy meg sem jelentek a bíróságon. ( Lázár János)

Ha ez vicc, akkor nagy a vidámság Európában, mert az esetek több mint 99%-ában semelyik érdekelt nem jelenik meg strasbourgi eljárásokban. A bíróság ugyanis nagyon ritkán tart meghallgatást, általában a panaszosok és a kormány által írt beadványokból dolgozik, mint sok más felsőbb bíróság. Kicsit röstelljük, hogy Lázár János ezt nem tanulta meg abban az időszakban, amikor nálunk volt fogdamegfigyelő.

3) A strasbourgi bíróság és a Helsinki Bizottság összejátszik, hiszen pl. egy nap alatt megszülethetett egy strasbourgi döntés a Helsinki kezdeményezésére. ( Kovács Zoltán)

Nehéz eldönteni, hogy cinizmussal vagy tudatlansággal állunk-e szemben. A kormányszóvivő által említett döntés ugyanis nem ítélet volt, hanem ideiglenes intézkedés: Strasbourg átmenetileg megtiltotta a magyar kormánynak, hogy a panasz végleges elbírálásáig átszállítsa gyerekkorú, illetve veszélyeztetett terhes ügyfeleinket a tranzitzónába, mivel jogellenes fogvatartás közvetlen és súlyos veszélye fenyegeti őket (meg az is, hogy a gyerekek iskolai oktatása félbeszakadna). Az ideiglenes intézkedés lényege, hogy azonnali. Másként nem sok értelme volna. Lehetőségét a bíróság eljárási szabályzata biztosítja – immár több évtizede.

4) A Helsinki Bizottság megszűnt civilnek lenni, immár politikai szervezet, nyílt politikai munkát végez. ( Lázár János)

A jogvédő munka mindig kicsit politikai is, mert mindig fáj az aktuális kormánynak. 2006 őszén is politikailag súlyos ügyekben szólaltunk meg, és képviseltünk panaszosokat. Ez akkor a Fideszt (hiszen ellenzékben volt) nem zavarta, használták az anyagainkat a parlamenti felszólalásaikban , sőt kormányra kerülésük után a kitüntetésünkre is javaslatot tettek.

A menekültügyben sem változott a hozzáállásunk. Már 1995-ben követeltük az embertelen kistarcsai idegenrendészeti tábor bezárását, akkor a miniszterelnököt Horn Gyulának, a belügyminisztert Kuncze Gábornak hívták. És Strasbourghoz sem most fordultunk először külföldiek jogsértő fogvatartása miatt. A Lokpo és Touré ügy – ahol Strasbourg szintén megállapította a magyar állam jogsértését – egy 2009-es eset miatt indult, a strasbourgi panaszt 2010 februárjában nyújtottuk be. A miniszterelnök Bajnai Gordon volt, a belügyért felelős tárcavezető pedig Draskovics Tibor.

4) „Migránsbizniszről” van szó – a Helsinki Bizottság nyerészkedni akar a helyzeten. ( Kósa Lajos, Orbán Viktor, Halász János)

Hagyjuk azt a kézenfekvő kérdést, hogy tényleg ez-e a „migránsbiznisz”, vagy inkább a letelepedési kötvényeknek a költségvetést megrövidítő, milliárdos nagyságrendű árusítása, esetleg a moszkvai vízumgyár. Koncentráljunk inkább a konkrét ügyre: 2015-ben, amikor bevezették a „jogi határzárat”, a strasbourgi gyakorlat ismeretében szóltunk, hogy ez így nemzetközi egyezményekbe ütközik.

A kormányról és az Országgyűlésről azonban lepattantak az érveink. Ha pedig szép szóval nem megy, egy jogvédő szervezet számára nem marad más, mint bírósági eljárások során rámutatni a jogellenes helyzetre. A bangladesi ügy költségeiért kizárólag azok a kormánytagok és képviselők a felelősek, akik a politikai nyerészkedés érdekében nem vettek tudomást a figyelmeztetésekről, és elfogadtak egy olyan szabályozást, amelyikről az első pillanattól kezdve tudniuk kellett: pénzbe fog kerülni az országnak. Ha valakinek, hát nekik kellene állniuk a számlát. Nyilván éppen ezért kárálnak most ilyen hangosan „migránsbizniszről”. Olyan ez, mintha valaki szándékosan elütne egy gyalogost a zebrán, utána pedig pénzéhséggel vádolná őt és az ügyvédjét is, amikor a bíróságon kártérítést és perköltséget kérnek a törött végtagokért és a kieső munkabérért.

A börtönzsúfoltsággal kapcsolatos 2015 márciusi strasbourgi ítéletben érintett hat panaszosból három a Helsinki Bizottság ügyfele volt. Miután elterjedt a döntés híre, több mint ezer fogvatartott keresett meg bennünket, hogy vigyük el az ő ügyüket is. Az ügyvédi munkadíjakból degeszre kereshettük volna magunkat. Ez volt a Helsinki Bizottság fennállásának legnagyobb „bizniszlehetősége”. De a mi célunk egészen más volt: az, hogy felhívjuk a figyelmet egy rég fennálló, elfogadhatatlan helyzetre. Ezért további képviseletet nem vállaltunk, inkább készítettünk egy mintabeadványt, amit szabadon elérhetővé tettünk a honlapunkon.

Ez a megoldás a tranzitzónák esetében nem jöhet szóba. Potenciális ügyfeleink jellemzően nem beszélik azokat a nyelveket, amelyeken be lehet nyújtani strasbourgi panaszt, nem ismerik és értik a magyar jogszabályokat. De boldogan lemondunk a további ügyekről, kártérítésekről és munkadíjakról, ha a kormány és az Országgyűlés észhez tér, és megváltoztatja a borítékolhatóan további elmarasztalásokhoz vezető szabályokat, és lehetővé teszi, hogy a menedékkérők fogvatartására csak indokolt esetben, egyéniesített döntés alapján kerüljön sor, amely ellen bírósághoz lehet fordulni.

5) A kormány ne fizesse ki a Helsinki Bizottságnak a bangladesiek ügyében megítélt pénzt ( Halász János); illetve a bizottság ajánlja fel a megítélt összeget a határon dolgozó karitatív szervezeteknek. ( Lázár János)

Az Emberi Jogok Európai Egyezményét az 1993. évi XXXI. törvény tette a magyar jogrend részévé. Magyar törvényben szerepel tehát a magyar államnak az a kötelezettsége, hogy a strasbourgi bíróság ítéleteit végre kell hajtania. Ez azt is jelenti, hogy a megítélt ügyvédi munkadíjat ki kell fizetnie. Az elmúlt napokban a CEU-botrány kapcsán más sem hallottunk a miniszterelnöktől és más fideszes politikusoktól, mint hogy „senki nem állhat a törvények fölött”. Valaki szóljon erről Halász Jánoséknak!

Arról pedig Lázár Jánosnak, hogy az elvégzett munkáért jár a fizetség, és azzal a munkát elvégző személy, így a Helsinki Bizottság ügyvédje is, azt csinál, amit akar. Mi sem formálunk rá jogot, hogy megmondjuk: a részben Trócsányi miniszter úr tulajdonában álló ügyvédi iroda mire fordítsa azt a – bangladesiek ügyében megítéltnél magasabb – óradíjat, amelyet különböző közpénzből finanszírozott ügyekben (pl. MNB-alapítványok ingatlanvásárlásai) keresett. Azt is meglepő felvetésnek tarjuk, hogy az egyik menedékkérőknek segítő szervezet adja a bevételét egy másik menedékkérőket segítő szervezetnek, hiszen mi sem szólítjuk fel Lázár Jánost, hogy a miniszteri fizetését, vagy annak egy részét adja mondjuk Balog Zoltánnak, mert az általa végzett kormányzati munkát fontosabbnak tartjuk. És azt sem gondoljuk, hogy megmondhatnánk neki: jövedelmét milyen karitatív célra ajánlja fel, bár azt örömmel látjuk, hogy legalább egy kormánytag hirtelen megértette: a menedékkérők segítése fontos, támogatandó ügy. Hogy ez éppen Lázár János volt, reményt ad nekünk, hogy ez a gondolat hamarosan megjelenik a kormányzati kommunikációban is.

Amúgy pedig az Alaptörvény szerint jogállamban élünk. Jogállamban mindenki akkor és azért perel, amikor és amiért akar, hiszen a bírósághoz fordulás joga alapvető jog. Nem a kormánytól kaptuk, nem is a néptől. Aki embernek születik, azt ez a jog megilleti. És ha a perben nyer valaki, akkor a neki megítélt összeget a másik fél köteles az utolsó fillérig megfizetni, mert jogállamban senki nem áll a bírói ítéletek fölött: az állam, a kormány és a kormánypárt sem. A megítélt pénz pedig a jogosult tulajdonába kerül, mert jogállamban a tulajdonjog szintén alapvető emberi jog. Ezért a kormány három módon tudná megakadályozni, hogy bárki -- a Helsinki Bizottság vagy bármely ügyvéd segítségével -- itthon vagy Strasbourgban pereljen, és ha nyer, kártérítést és perköltséget kapjon, és a megítélt pénzt arra költse, amire akarja: megszünteti a bírósághoz való fordulás jogát; megszünteti a bírói ítéletek kötelező erejét; vagy felszámolja a tulajdonjogot. Amíg a hatalom ezek közül valamelyiket nem lépi meg, addig találkozunk a bíróságon.

Borítókép: menekültek a röszkei tranzitzóna kerítése mentén, 2016. Huszti István / Index