Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Helyes dolog-e lopni?

2005.07.10. 13:03
Re: Fenyegetőn tornyosul a noxos szuperjogvédő

Örömmel olvastuk az Indexen Szalai Balázs beszámolóját a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért sajtótájékoztatójáról, hiszen minden olyan alkalom, amikor a nyilvánosság bármilyen formában értesülhet a szerzői jogok, a szellemi termékek természetéről, igen hasznos. A lakosság nagy része ugyanis vagy azt sem tudja, mi fán terem a szerzői jog - azt, hogy ez a tulajdonjog egyik formája -, vagy, ha tudja is, nem sokat törődik vele. Ugyanennek a lakosságnak döntő többsége bűnnek tartja a lopást, miközben vidáman fájlcserélget, vásárol meg kalóz CD-t, esetleg fizet valakinek, hogy az átírjon számára egy lemezt. Pedig ez lopás, még akkor is, ha nem kézzel fogható dolgot vesznek el jogtalanul valakitől, mindössze megfosztják őt attól, hogy tulajdonjogát gyakorolja, azaz, saját szellemi termékeinek "hasznát szedje".

Ezen szemlélet megváltoztatásában kitüntetett, nélkülözhetetlen szerepe van - vagy kellene, hogy legyen - a sajtónak. Remélhetőleg az eseményen kiderült, hogy művészeti ágtól, műfajtól, életkortól, az elért sikerek nagyságától függetlenül minden művésznek, alkotónak kárt okoz, ha alkotásaikat jogszerűtlen módon használják fel, ha munkájukért nem jutnak hozzá az őket megillető ellenszolgáltatáshoz.

A jogkezelő szervezeteknek nem a magáncélú másolással van a baja, ahogy azt a cikk utolsó bekezdése sejtetni engedi, bár sajnos a legtöbbek számára már maga ez a fogalom sem egészen tiszta. A házi másolás ugyanis nem azonos a magáncélú másolással. A másolat akkor is lehet jogsértő, ha készítője házilag, ellenszolgáltatás nélkül, szívességből készíti barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek. A szerzői jogi törvény ugyanis nem tekinti magáncélú másolatnak a más személy számára készített másolatot - a másolat csak akkor magáncélú, ha valaki a tulajdonában lévő példányból, vagy esetleg más legális forrásból (televízió, rádió, internet) készít másolatot saját maga számára úgy, hogy az még közvetve sem szolgálja haszonszerzés célját. Így például a nyilvános bemutatásra (diszkókba) szánt másolatok nem minősülnek magáncélúnak, hiszen azok a lemezlovas bevételeinek növelésében szerepet játszhatnak. Továbbá, a magyar törvények megengedik az internetről való letöltést (vannak országok, ahol a törvény ezt csak akkor tekinti legálisnak, ha maga a forrás is legális), a feltöltés azonban engedélyköteles. Az illegálisan működtetett oldalak, a jogtulajdonosok engedélye nélkül feltöltött fájlok tehát törvényt sértenek. Ugyanez igaz a fájlcserélésre is: ha valaki a számítógépén található fájlokat másokkal megosztja, azzal ugyanúgy a nyilvánosság számára elérhetővé teszi azokat, ami engedélyköteles felhasználás, nem pedig magáncélú.

Tisztában vagyunk vele, hogy az Index.hu hírportálnak sajátos hangvétele és szemlélete van, amely alapvetően kritikus mindenféle autoritással, és általában mindennel szemben, - ezt magunk is elfogadjuk, és az oldal rendszeres olvasói közé tartozunk. Végtelenül örülnénk azonban, ha a kissé vagabund hozzáálláson túlmenően a megközelítés látószöge is szélesebb volna, és jelen esetben figyelembe venné azt a tényt is, hogy a megjelent művészek nem véletlenül szólaltak fel a kalózkodás különböző formái ellen. Az ő munkájuk ugyanis az, hogy szórakoztassanak, és ha erre a közönség kíváncsi, ildomos lenne kifizetnie ennek árát. Kívánatos lenne, ha mindezt a sajtó is átérezné, és segítene az információk továbbításában.

Sajnos nehéz nem egyfajta káröröm diszkrét megnyilvánulásaként értelmezni az olyan újságírói megnyilatkozásokat, amikor a cikk szerzője közli, hogy a DC++ hálózat Diablo nevű szerverének rendőrség általi elkobzása ellenére "cikkünk megjelenésének időpontjában a hub újra működött, több mint nyolcezer felhasználóval". Ami pedig a Nox playbackes előadásának minősítését illeti, lehet egy-egy előadót szeretni vagy nem, lehet, hogy egy zene tetszik vagy nem tetszik, de a törvény betartása nem ízlés kérdése: minden működő társadalomban létezik az az alapvető jogelv, hogy ha valaki másnak a tulajdonára, teljesítményére (akár a szellemire is) igényt tartunk, akkor azért fizetni kell.

Ezt a fizetséget - a cikk utolsó bekezdésében olvasható némileg populista értelmezés ellenére - nem csak és kizárólag a kiadók kapják, nem egyedül az ő érdekük, hogy lemezeket adjanak el, hanem bizony, ebből részesülnek a szerzők, az előadók, de még a takarító néni is, aki a stúdióban rendet rak, miután a lemezt készítő zenészek befejezték a munkát. Ha eközben a kiadók is bevételre, sőt, profitra tesznek szert, istenem, tán bocsássuk ezt meg nekik, elvégre a piacgazdaságokban a gazdasági életet a profit működteti. Bármilyen terméket, szolgáltatást vásárolunk, az valahol, valamikor gazdag emberek további gazdagodását segíti. Ez a gazdaság működésének egyik mellékterméke - évezredek óta, s ez ellen Robin Hood sem bizonyult hosszú távon hatékonynak, bármennyire is szimpatizálunk vele. De, tegyük hozzá, a vásárlásunk ugyanakkor vagyon nélküli emberek, munkavállalók megélhetését is biztosítja. Nagy örömünkre szolgálna, ha a sajtó munkatársai is valamelyest segítenék a fogyasztói tudatosság fejlődését, hogy sikerüljön a nyilvánosságot felvilágosítani arról, hogy a szellemi termékek alkotói (akik közé paradox módon maguk az újságírók is tartoznak) ugyanolyan megbecsülésben részesüljenek, mint a kézzelfogható áruk létrehozói. Tehát, hogy lopni semmit sem helyes - még ha trendi is.

Jeszenszky Zsolt
(ProArt)