Hogyan alakítsuk át a felsőoktatást szakmunkásképzéssé?

2003.04.03. 11:25
Az 1970-es években Magyarországon volt néhány százezer diplomás. Ma célként jelölhetjük meg, hogy minden második felnőtt rendelkezzen legalább főiskolai diplomával. Nyilvánvalóan ezek többsége a termelésben és más gazdasági területeken fog dolgozni, ahol az esetleges kreativitásnak nem sok hasznát veszi a gazdaság. Az ellenben fontos gazdasági érdek hogy a munkáját professzionálisan lássa el, a munkája szűkebb környezetét rendkívül alaposan ismerje, a munkájához szükséges egyéb általános jellegű készségekkel (pl.: alkalmazkodási készség) magas színvonalon rendelkezzen.

Nyilvánvalóan az országnak nincs szüksége 4 millió kreatív emberre, ekkora tömegű kreativitás már akár káros is lehet. Az általános jellegű ismeretek egy szaktudományon belül, csak akkor válnak alapvető fontosságúvá, ha az illető ismeretlen területen próbálkozik, elsősorban ha kutat. Ilyenkor mindenféle tudományosan megalapozott ismeretet - előre nem kalkulálható módon - lehet segítségére. Ám a kreativitás gazdasági értéke több nagyságrenddel marad el a professzionális munkavégzés értékétől, ha a társadalom egészének szintjén mérjük - forintban. Például egy alapkutatás eredményét igen nagy valószínűséggel csak száz év késéssel képes hasznosítani a gazdaság. Így tehát általában semmi szükség széles körű alapozó tárgyakra, amelyekkel igencsak megterheljük a hallgatókat. A konkrét ismeretek elsajátítása, a gyakorlatban való kipróbálása viszont már a munkahelyre történő sikeres jelentkezésnél is fontos.

A természettudományos karok matematikus, fizikus, programozó matematikus, matematika fizika és számítástechnika tanárok képzéséhez a következő javaslatokat tesszük, ezen elvek a felsőoktatás más területin is hasznosak lehetnek, a különböző szakokhoz történő megfelelő igazítás után.

A specialízációt ne halasszuk a negyedévre, mert ha már másodévtől szakirányt választ a hallgató, egy sor nélkülözhető alapozó tantárgytól megkímélhetjük.

Az előadó bizonyítások alapját képező, nehezen emészthető részeit csak nagy vonalakban ismertesse, ám a pepecselős részeket hangsúlyos alapossággal dolgozza ki.

Kíméljük meg a hallgatókat az izgalmas előadóktól, előadásoktól. Ezzel megalapozhatjuk munkahelyeken elengedhetetlenül fontos munkabírását. Követeljük meg az előadóktól, hogy minden a táblára felírt szöveg a félév előtt vagy nyomtatásban, vagy adathordozón jelenjék meg. Javasoljuk az írásvetítő fóliák használatát az előadóknak, ezzel is támogatva, hogy csak felolvassák a korábban előkészített anyagot.

Oktassunk jogi, közgazdaságtani ismereteket a hallgatóknak. Az idegen nyelvek ismerete esetén ne elégedjünk meg a középfokú nyelvvizsgával, hanem ragaszkodjunk az anyanyelvi szint elsajátításához. Mivel csak a legzseniálisabb emberek rendelkeznek egyszerre kiváló nyelvérzékkel és kreatív természettudományos érdeklődéssel, ez a szűrő rendkívül hatékonyan fog működni.

Az oktató hangsúlyozza ki az empirikus elemeket ("ilyen esetben ezt és ezt a módszert szoktuk használni"), fejlesszük a hallgatók memóriáját sok megtanulandó adattal. Ne elégedjünk meg azzal természetesen, ha egy adatot a hallgató egy-két perc alatt ki tud számolni, ragaszkodjunk hozzá, hogy a vizsgázó azonnal tudjon válaszolni az ilyen jellegű kérdésekre.

Követeljük meg a vizsgán az előadás jelöléseinek használatát. Természetesen a leadottól eltérő bizonyításokat ne vegyünk figyelembe, meg sem kell gondolni, hogy helyes-e.

A zárthelyi dolgozatokban csak a korábban alaposan begyakorolt típusfeladatok variánsait adjuk fel.

Végül a legfontosabb: ne kábítsuk a diákokat az egyes tantárgyak, tudományágak szemléletmódjaival, hiszen az egyetem befejezése után mindig konkrét helyzetekben kell konkrét döntéseket hoznia.

Radnai András