Férfias Rudast, nőies Királyt!

Történt az, hogy székesfővárosunk rettenthetetlen feministái felháborodtak azon, hogy még létezik Budapesten egyetlen (!) olyan gőzfürdő, ahová kizárólag férfiak léphetnek be. Ezt a gőzfürdőt 2006. január 1-ig Rudasnak hívták. Sérült az egyenjogúság és az esélyegyenlőség! Jogos. De ugyanakkor azt is látni kell, hogy ennek a gyakorlatnak a megszüntetésével egy hetvenéves hagyomány, egy helyi kuriózum válik a rosszul értelmezett egalizálás martalékává.

A kulturális örökség értékei sokrétűek: nem lehet pusztán épített örökségek védelmével lefedni. Persze az épített örökségeknek természetesen dukál(na) a védelem: a Rudas esetében ezt egy magát építésznek, belsőépítésznek, szakiparosnak nevező team és egy magát „felelős döntéshozónak” tartó fürdőigazgatóság valamint egy (a Rudas atmoszféráját saját bevallása szerint soha meg nem tapasztaló) városvezetés hagyta figyelmen kívül, amikor a Rudas ötszáz éves történelmi részének belső terét építészetileg „kiherélte”, miközben a külső homlokzatokat Budapest szégyeneként nemes egyszerűséggel tovább rohasztja.

Globalizálódó világunkban egyre nagyobb értéket képviselnek a „helyi ízek”, a lokális különbözőségek, amelyeknek vendégcsalogató hatása felbecsülhetetlen. A fürdőigazgatóság rövid távú közgazdasági érdekeket hangoztatva érdekes módon kapva kapott a feministák tiltakozásán – egy három hónapos, kissé cinikus (női napokat is meghatározó) próbaidő közepette – nyilatkozataiban máris elkezdi terelgetni a koedukáció irányába a fürdőt. Az első nőnapoknak „nagy” volt a keletjük: közel 40-100 jegy kelt el az átlagos férfinapon tapasztalható 600-700 jeggyel szemben.

Bár jó előre látható volt, hogy egy hangos kis csoport nem tud annyi női fürdővendéget mozgósítani néhány hónap alatt, akik legalább annyira képesek lennének megtölteni a Rudast, mint az évtizedek alatt kiérett férfi törzsvendégek, az igazgatóság belement a szubkultúra-romboló „játékba”, hogy egy a koedukációt sürgető jövőképpel immár egy „jobb” alternatívát ajánljon fel a döntéstől igencsak sokkolt törzsvendégeknek. A szomorú vég a koedukáció lesz, akkor meg érdemes volt? Hiszen az összes többi fürdő koedukált. Egy helyi íz megszüntetésével kapunk egy egyenfürdőt a végén? Faludynak igaza volt: ebben az országban nem a legjobb, nem is a legrosszabb, csak mindig a legundorítóbb történik meg?

A Rudas egy nagyon fontos bázis a még meglévő hagyományos városi fórumok között, ahová nem pusztán gőzfürdőzni jár a férfi törzsközönség, hanem politizálni, feszültséget levezetni, káromkodni, józanodni, lazítani, összejönni, relaxálni: nők nélkül, de nem nőgyűlöletből! A szélsőségesen feminista hölgyeknél jóval okosabb „nőstények” tudják: a „hímnek” kell egy apró kis territórium, hogy elhiggye, a dolgokat ő irányítja. Aki ezt a hölgyek közül tiszteletben tartja, az a nagy dolgokban általában nyertes „hadvezér” a két nem közti – egyébként szórakoztató – csatában.

A Rudas kicsit szakadt, kicsit „pasis”, kicsit káromkodós világát a Rudas „titkát” firtató feministák most „kiherélni” igyekeznek azt szubkulturális értelemben is, követve az építészeti felújítás barbarizmusát (és karöltve e feminin hívószavaktól mint potenciális szavazatnullázó eshetőségtől megrettegő politikusokkal.)

Pedig a Rudas titka és misztériuma maga a tesztoszterontól csöpögő légkör volt, amit éppen ez a kényszeres egyenlősítés fog ledönteni. (Ezenkívül lehet még látni szőrös hátakat, pattanásos fenekeket, sörhasakat, és lehet még hallani vaskos aranyköpéseket, nyomdafesték-pusztító férfivicceket, valamint politikai pamfletteket. Ennyi. Vagy talán mégsem, de arra a plusz életérzésre nem nagyon van leíró szó: ez a pénzben nem kifejezhető értékek kategóriájába tartozik.)

Csak idő kérdése, hogy a férfi vendégeknek egyébként tökéletesen megfelelő szakadt fürdőlepedők mikor cserélődnek le „igényesre”, mikor jelenik meg a fürdőben a szépségipar műkörmös, kozmetikus, fogyókúrás, műtetkós fittness-wellness attitűdje, és mikortól lesz a Rudasból egy a sok közül, valamint mikor pártolnak el a Rudas törzsvendégei ezen „megpróbáltatások” hatására. Egalizált, egytucat, értékvesztett, uniszex, de „egyenjogú” fürdő a cél? A fürdőigazgatóság mindezt nem bánja: a koedukált fürdő neki – gondolja – majd éppannyi (vagy esetenként még több) hasznot hoz.

A feminin „harcostársak” viszont egészen bizonyosan nem fogják elérni a céljukat: a váltott napú férfi vs. női fürdőzésnek a Rudasban nincs realitása: gondoljunk csak arra, hogy eleve más nemű személyzetet szükséges verbuválni a férfi és külön a női napra. De ami elveszik közben a legfőbb lényeg: az emberfia akkor ugorhat be egy kis ejtőzésre mindenféle koedukált fürdőkben szokásos felszerelés (úszósapka, fürdőruha, törülköző, papucs) nélkül, amikor arra lelki szükséglete éppen legjobban kényszerítené. A lelki igényt pedig nem lehet nyitvatartás szerint koordinálni.

„Antifeminista”, „gyökér” és „férfisovén hím” létemre szeretem Budapest nőit, koedukált fürdőit, a gyerekricsaj sem visel meg más élethelyzetekben. Sőt! Teljes mellszélességgel harcolnék a Rudasnál ugyan kisebb, de várható igényeket kielégítő másik fürdőnk csak női fürdővé alakításáért.

Budapest épített értékeiben az a csodálatos, hogy van egy másik olyan – most koedukált – gőzfürdőnk is, amely e célra nagyon is megfelelne. Ahol a hölgyek ugyanabban a historikus oszmán légkörben hódolhatnának a törökfürdő testi-lelki gyönyöreinek. Egalizálás, értékrombolás helyett elvárhatóbb, értékteremtőbb, izgalmasabb vállalkozásnak tűnne a szememben, ha értő kezű döntéshozók nem egy szubkultúra felszámolásán, hanem egy újabb szubkultúra megteremtésén fáradoznának.

Tudom rombolni könnyű és építeni nehéz. Ahhoz kultúra kell. Én azt mondom: Virágozzék száz virág! Legyen Budapestnek egy női fürdője is! Koedukáltból van elég! Nem exportáljuk a gyerekzajt, a „egyenwellnesst”, a nemekre bontott nyitvatartási rendet a Rudasba, a férfiak egyik utolsó mentsvárába! A Rudas 70 éve a gőz be- és kieresztésének „férfimódja”. Legyen női fürdő az átalakítás előtt álló Királyból, hogy alakuljon erre az életérzésre egy női módozat is, a maga utánozhatatlan különcségeivel. (Máskülönben az egyenjogúság nevében követelni kényszerülnék, hogy szabad bejárást biztosítsanak a férfiaknak a női wc-be.)

Itt tartunk most. Előítéletek betemetése helyett új frontvonalakat nyitunk küldetéstudatunktól vezérelve. Attól nem lesznek esélyeik egyenlőbbek, hogy három hónap múlva a fürdőigazgatóság közli: nini, hát sajnálatosan nem sikerült a kísérlet, de egye kutya, legyen koedukált a Rudas. Miközben a női egyenjogúság hírdetői teljesen érthető módon küzdenek a nők jogaiért, amit más vonatkozásban messzemenően respektálok, kicsit túllőnek a célon.

A női egyenjog harcosai egészen bizonyosan nem fognak megnyerni több női napot a jelen körülmények között, a férfiak pedig elveszítenek egy szubkultúrát. Jó ez így? Tudom esélyegyenlő. De én nem szeretnék egy olyan világban élni, ahonnan teljesen kiveszik a nőiesség, és a férfiasság, csak azért, hogy esélyegyenlőbbeknek tűnjünk. A törvények és az igazság, gyakran nem fedi egymást. Justicia szeme be van kötve. A gőzfürdőzés természetesen nem „férfidolog”. A gőzfürdőzés a Rudasban viszont az. Ha az esélyegyenlőséget helyesen értelmezzük, akkor inkább lehet cél egy női fürdő felállítása, így értéket teremtenénk, és nem pedig veszítenénk.

Hölgyeim! Uraim! Önök melyik piacot részesítenék előnyben? Azt, ahol még az „őstermelő” is egyenbanánt meg egyennarancsot árul, vagy amely tele van az élet ízeivel, és különleges fűszerekkel? Ne segítsünk létrehozni „klónországot”: a változatosság ugyanis – higgyék el nekem – tényleg gyönyörködtet!

Bardóczi Sándor
okl. tájépítészmérnök, vezető tervező
„Rudas-járó” átlagférfi