Kókát vacsoráznak ma a szocialisták

2006.12.05. 10:28
Ma este a szocialista frakció ülésére hivatalos Kóka János gazdasági miniszter. Az ülés tárgya a közlekedési reform, vagy annak örve alatt rugdosni a minisztert.

A szocialisták többsége nem sokat ért a közlekedési reformból, igaz kevesen is veszik a fáradságot a megismerésre. A közlekedésben túl sok a szám, az adat, a méter, a kilométer, a forint, a tonna, a hányados, a mértékegység. Akik szavakból élnek, mint a képviselők vagy a politikusok, bizonytalanul mozognak ilyen pályán, ezért gyorsan áttolják az ügyet a saját térfelükre, az érzelmek, a hitek, a vélemények, a találgatások világába.

A közlekedési reform több lépcsős. Egységesítés, egyszerűsítés, egymásra épülés, hatékonyság. Már az első lépcsőt, az egységesített busz-, és vonattarifát is fúrják a szocialisták. Nem igazán tudják megindokolni, hogy miért, de valahogy vonzódnak a túlbonyolított dolgokhoz. Tetszik nekik a sűrű sötétben bujkálás, az átláthatatlan és követhetetlen dzsumbuj.

Vissza a szocializmust? Minél kevesebbet fizessen, aki utazik, és minél többet a közös (állami) kassza.

Félnek a tiszta, kiszámítható, átlátható, egyszerű díjszabástól. Már az is ellenérzést keltett bennük, amikor pár újság megírta, valójában 19 forint a MÁV teljes árú menetjegye kilométerenként, nem pedig 11 forint. Már az is 40% kedvezményben részesül, aki papíron teljes áron utazik. Vissza a szocializmust? Minél kevesebbet fizessen, aki utazik, és minél többet a közös (állami) kassza. Sok-sokfajta árkiegészítést, termelési támogatást, hiánypótlást, állami kezességű hitelt. Sokan szavaznak ilyenre a szocialistáknál.

A közlekedési reform egyik kicsi szelete a vasúti mellékvonalak helyzete, szerepe. Kicsi tortaszelet, de ízlik a szocialistáknak, mert ezt megértik. Ez az ő terepük. Az igaz ugyan, hogy fogalmuk sincs a mellékvonalak mai teljesítményeiről, a bevételekről, a költségekről, de egy 50-70 éves érvrendszert előszedve fontosnak hirdetik, ami 3-6%, nélkülözhetetlennek azt, amit saját választóik gond nélkül nélkülöznek. A mellékvonalak ügyében megszólaló szocialista képviselőkről (pártszóhasználat szerint mezei talpasokról) elsőnek az derült ki, hogy nem ismerik azt a kistérséget, kisvárost, melynek választott képviselői. Saját választóik utazási szokásaival nincsenek tisztában. Felszólalnak zöldszervezetek gyűlésein, bezzegelnek nyugati vasutakról úgy, hogy semmit se tudnak a nyugati vasutak helyéről, szerepéről az adott országban. Vicinálisok megmaradásáért küzdenek, hogy inkább kilométerenként 900 forintért szállítson el az állam vonattal 17 utast, mint 250 forintért autóbusszal. Környezetvédelmi hatástanulmányt követelnek oda, ahol naponta 16 kisvonatot kivált 16 autóbusz, mert nem tudják, hogy ugyanaz a motor van mindkettőben, és inkább emissziót számoltatnának olyan útvonalon, ahol a busz vagy a vonat a teljes járműforgalomból 3-4%-kal részesedik. Nagy pénzért végeztetnének vizsgálatot, hogy 16 MAN motor vonatban vagy 16 MAN motor buszban hogyan füstöl.

Időhúzás. Tudják, mert csinálták már Horn alatt, húzni kell az időt, még egy évet ki kell húzni, és semmilyen választási ciklus harmadik évében semmilyen miniszterelnök nem engedi a közlekedési reformot megcsinálni a közlekedési miniszterének. Antall nem engedte Schamschulának, Horn Lotznak, Orbán Fónagynak. Most azt kell elérniük, hogy Gyurcsány állítsa le Kókát. Annyira azért nem látnak előre, hogy ha megmarad a teljes hálózat, akkor pénzhiány miatt leépül a vasút háromnegyede. A frakció pénzügyesei, közgazdászai ugyan elmondták már, hogy 2013-ig a mai vasúti hálózat 30-40%-nak fenntartására van pénz.

Ha megmarad a teljes hálózat, akkor pénzhiány miatt leépül a vasút háromnegyede.

Ezeket a szocialista mondatokat a szocialista frakció tagjainak többsége nem érti. Vagy nem akarja megérteni. Nosztalgiáznak, gazdaságilag, racionálisan kezelhetetlen határ menti eurorégiókról vizionálnak, ahol csürdöngölő tánccsoportokat és emlékzászlókat cserélnek. Nyolcszáz méter vágány visszaépítésért lobbiznak, mert hős vér áztatta földünkön Trianon a vasutat is elvágta. Arról ugyan egy szót se szólnak, hogy ha egy jó tündér most visszaépítene 5-6 trianonban elvágott vasútvonalat, ki utazna rajta, ki szállítana rajta és mit? Lusták arrébb menni 20 kilométert, ahol Trianon dacára megmaradt a határon átnyúló vasút és megnézni, ott miért csak 10 utas (6 cigicsempész + 2 vasutas + 2 igazi utas) utazik vonaton át a határon? Most van 8-9 határt metsző, kihasználatlan mellékvonalunk, de harcolnak érte, hogy legyen 13-14. Telefonálnak MÁV vezérnek, helyetteseinek, államtitkárnak, főosztályvezetőknek, hogy pont az övék maradjon meg.

Igen, nem utaznak rajta, igen a teherfuvarozás is megszűnt 13 éve, de hátha egyszer 30 év múlva lesz valami, és akkor milyen jó lesz. Nem tudják, hogy ott korszerű pályát kell építeni, akkor azzal kell kezdeni, hogy a jelenlegit elbontják a sárga földig, mert nem használható komoly vasúthoz.

Amikor már ez sem használ, beígérnek egy bioetanolgyárat, Battonyától Kaposváron át Marcaliig mindenhol, ahol csak termelnek a környékben valamit. Ilyenkor mindig röpködnek a jövőben vasúton szállítandó százezer tonnák.

Az ország 84 mellékvonalából vagy 20 vonalon kevesebb mint 10 utas van vonatonként, de vonattal vigyük a 3, 5, 7 embert is, holott olcsóbb lenne taxival. További 20 vonalon kevesebb az utas, mint 20 fő vonatonként. Vitát nyitnak, hogy az egyik számláló cég 17 utast látott átlagban vonatonként, a másik 27-et. Nem mindegy? Vonattal se a 17 utast, se a 27-et ne szállítsuk. Túl drága mulatság. Nincs pénz 7800 km vasút fenntartására. Jobb, ha elmondja a pénzügyminiszter a frakciónak, hogy belátható ideig nem is lesz erre elegendő pénz. Nem lesz. Akkor se, ha aláírást gyűjtenek, akkor se, ha parlamenti vitanapot rendeznek.

Nem ötvenezer támogató aláírás kellene a mellékvonalakra, hanem újabb ötvenezer utas.

Az összes mellékvonal napi 1300 vonatán összesen negyvenezer utas van. Nem ötvenezer támogató aláírás kellene a mellékvonalakra, hanem újabb ötvenezer utas. A szocialista frakció tagjai azt hiszik, hogy választóiknak tesznek jót, amikor küzdenek a falu határában döcögő piros motorkocsiért. Azt is tudják, hogy ha a vonat marad meg, akkor a faluból eltűnik a megyei volán autóbusza? Vagy-vagy. Azt is tudják, hogy saját választóik 80-90%-a - már ahol van választék - busszal utazik a faluból, kisvárosból, és csak 10-20% vonattal? Azt is tudják, hogy a 80%-ot indítják majd útnak hajnalonta a faluvégi vasútállomás felé a csatakos fűben, mert a faluban eddig három helyen megálló autóbusz többet nem jön?

Kókát akar vacsorázni ma a szocialista frakció?

Annyit legalább tudnak már, hogy ha se közös tarifa nem lesz, se komoly hálózat metszés, akkor Kóka megvonja a vállát, hagyja a dolgot annyiban, hisz miért harcoljon a koalíció egyik frakciójával, majd döcög a Bz motorkocsi még 20 évig a mellékvonalon, ha nem harminc, akkor majd 20 km/h sebességgel. A szocialisták zsigeri vonzódása a bizottságokhoz a mai napig tart. A kispéteri "csináljunk valamit, de ne csináljuk meg"-nek is nagy a tábora. A szocialista frakció tagjai közül hányan vannak, akik megértették, hogy a Kóka ellen szervezett frakció lázadás a szocialista pénzügyminiszter ellen? A költségvetés elleni támadásban nem Kóka a fő célpont.

Azt is tudják, hogy ha a vonat marad meg, akkor a faluból eltűnik a volán autóbusza?

Ha leállítják Kókát, a mindenkori szocialista pénzügyminiszter kifizeti a MÁV veszteségeit, idén 100-110 milliárdot, jövőre 120-130 milliárdot, két év múlva 130-140 milliárdot, és majd kezd valamit a MÁV most 300 milliárdos adósságával is? A frakcióból hányan értik, hogy ez mekkora pénz?

Tisztelt szocialista frakció!

Fussssa?