Az igazi hungarikum: a súgógép.

A spicli, a tégla, a besúgó, a kollaboráns valamikor csak megvetésre számíthatott, még a világ erkölcsi ánuszában, a Kárpát-medencében is, annak ellenére, hogy "különös tehetségünket" már 1944-ben is megvillantottuk ebben a műfajban. Ez az egykor általánosnak nevezhető negatív megítélés mára változni látszik. A jelentéseket írogató gyenge jellemű alakokból hőst próbálnak faragni. Miért? Miért nem azok a hősök, akik nemet mondtak és esetleg viselték is ennek számukra akár végzetes következményeit? A karrierista egykor szintén negatív jelző volt.

A mindenkin átgázoló, elvtelen embert, akinek saját érvényesülése mindennél fontosabb, valamikor megvetette ez az ország és azt hiszem, a többség ma is ezt teszi.

Aki azért jelentget, hogy pozícióit megőrizze vagy egyéb előnyökhöz jusson másokkal szemben, vagy mások kárára, az karrierista, méghozzá a legrondább fajtából. Persze mindről kiderült menet közben, hogy csak szépet és jót írt és több embert mentett meg áldásos tevékenységével, mint Buga Jakab. Nevetséges. Bármit írni árulás egy ilyen szituációban.

A karrier ma érthetetlen módon indok lett az árulót védők számára. Meg kéne értenünk szegény spinyót. Ő alapvetően egy jó ember, aki nem akart ártani soha senkinek, csak szeretett volna pujszpök lenni, vagy riportyorka maradni, vagy annyira szeretett volna filmet csinálni. Biztos más is szeretett volna, de nem csinálhatott. Talán éppen azért nem, mert nem jelentgetett. Aki mert nemet mondani, aki nem működött együtt, az félhetett igazán. Róluk nem esik szó. Őket nem kell sajnálnunk, csak a jelentgetésből szemmel láthatóan hasznot húzó "áldozatokat". Aki benyalt, befeküdt, azért az egy kicsit jobb helyzetben volt. Ne tessenek már minket tök hülyének nézni! Ébredjünk már fel! Erkölcsi csipkerózsikák! Itt minden félremegy! A polgár meg csak kapkodja a fejét. Teljesen össze van zavarva. Kollaborálni hősies tett? Akkor nemet mondani, az mi? Hülyeség?

Az érintettek mind önigazolást keresnek, magyarázkodnak, tanukat sorakoztatnak maguk mellé, sajnáltatják magukat. Miért nem jön ki egyik érintett száján se, hogy szégyellem magam, hogy hibáztam, hogy megbántam? Nincs következménye a tetteknek, erkölcsi következménye nincs és ez a legnagyobb baj.

Itt mindent szabad? Hazudni, vádaskodni, csalni, jelentgetni, úgyis kidumálják. Ez a mentalitás aztán leszivárog a társadalom mélyebb rétegeibe és általánossá válik, a közértben, a piacon, a hétköznapokban, úgy általában. Rossz a minta, ami fentről jön. Az ősi mítoszok a népmesék szép lassan kikopnak az életünkből. Az új mítoszoknak, a ma héroszainak azonban hátborzongató az üzenetük. A mai meséknek az a tanulsága, hogy bármit megtehetsz és tedd is meg, ha saját önző érdekeid úgy kívánják. A cél elérése bármi áron, ez az üzenet. És ez az üzenet innen jön, ebből a morálisan lepukkadt közéletből, nem az erkölcstelen, romlott nyugatról.

Az, hogy valaki zseniális rendező, riporter vagy futballista, szakmai megítélés kérdése; hogy közben besúgó is, az viszont erkölcsi kategória kéne, hogy legyen, már ha ez a kategória itt még létezik egyáltalán.

Az érintettek, a barátok mondhatják, hogy szeretünk téged, spongyát rá. De azt nem mondhatják, hogy ez nem volt aljas dolog. Pláne nem lehet mentség az énekesmadár számára a karrierépítés vagy a hatalmi pozíció elnyerése, vagy annak megtartása. Tízmillió ember arca szakadt le, amikor kiderült, hogy a bíboros is benne van és a többi érintett is, mind, mind híres, köztiszteletben álló ember. Ki vagyunk borulva, meg vagyunk döbbenve uraim!

Ezt nem lehet csak úgy elsikálni egy-két cikkel, meg aláírásokkal. Ezek mély és maradandó sebeket ütnek az erkölcs egyébként is padlóra került testén.

A spiclinek meg lehet bocsátani, sőt kell is, hiszen mindannyian vétkezhetünk meg ugye a lónak is négy lába van.(Azért még persze nem irogat jelentéseket).

Aki a barátairól, munkatársairól vagy bárkiről, azok tudta nélkül, információkat szolgáltat az aktuális hatalomnak, az spicli és ezért erkölcsileg elitélendő. És ezt nem lehet kifényesíteni. Megbocsátani, mérlegelni, lehet. Az érintettek és csakis ők, megbocsáthatnak a vétkeseknek.

II. János Pál, amikor meglátogatta az ellene merényletet elkövető törököt, minden bizonnyal nem azt mondta neki, hogy felejtsük el ezt a kis bakit gyermekem. Inkább valahogy így: - Borzasztó bűnt követtél el fiam, egy ember életére törtél. Meg akartál ölni. Tetted minden következményét viselned kell, Isten és ember előtt. De én, aki ellen ezt a bűnt elkövetted, megbocsátok neked.

Kováts Lajos