Natália
-3 °C
8 °C

Kik is szeretik az erőszakot?

2002.12.18. 14:27
Szombat éjjel, amikor már éppen kezdtem volna elaludni a 7i7es eheti aktuálkodásán, azt mondta Verebes István bele az arcomba, hogy "a nők kifejezetten szeretik, ha erőszakoskodnak velük". Érteni vélem hogyan gondolta ezt V. István, és a kölcsönös belegyezéssel művelt, örömszerzésre irányuló szexualitás felől közelítve semmi bajom nincs a gondolattal, de ennek ellenére álljunk meg pillanatra. A probléma ugyanis nem itt van.

A lanyha szellemeskedés történetesen különböző szexuális praktikákról folyt, miszerint a szex közbeni szolid erőszakoskodásimitáció, a bátrabbak esetén a lekötözés, vagy akiket hardcore dob fel igazán, náluk a bilncselés az nem utolsó móka. A szerkesztés során V. fenti kijelentése a témanak kvázi zárómondata lett, és a párbeszéd ezen pontján önnálóan hangzott el a szájából. Ne legyünk igazságtalanok, a párbeszéd korrekt alapállásból indult, implicite feltételezte, hogy azon emberek praktikáiról van szó, akik mind a szexet, mind az említett játékokat kölcsönös belegyezés alapján, a másik fél visszavonulását elfogadva művelik. V. kijelentését mégiscsak önkényesen kiragadom az összefüggéseiből. Ennek egyik oka az abbéli félelmem, hogy ezt az önmagában elhangzó, így a kiragadásra különösen alkalmas mondatot mint szexuális credót olyan emberek is magukévá teszik, akiknek ezt nem kellene megtenniük. A másik, hogy ez azon nagyon kisszámú mondatok egyike, amelynek talán nem kellene elhangoznia széles nyilvánosság előtt.

Nem lepne meg, ha V. ominózus mondatanák az igazságtartalma elenyésző lenne. Nem arról van szó, hogy ilyen állat márpedig nincs, mert van. Csak netán nem annyi, és nem úgy, ahogy a köz, és V. István gondolja. Azt írja Naomi Wolf "A szépség kultusza" című könyvében egy 1986-os amerikai tanulmányra hivatkozva, hogy a felsőoktatásban tanuló férfiak harminc(!) százaléka követne el nemi erőszakot, ha biztos lenne abban, hogy megússza. Egy másik, 6100 fős, egyetemi hallgatókból álló mintán elvégzett felmérés eredménye a résztvevő 2971 férfi hallgató bevallása alapján, az egyesült államokbeli jogi kategóriákat kimerítő, 187 nemi erőszakról, 157 erre irányuló kísérletről, 327 alkalommal elkövetett szexuális kényszerről és 854 nem kívánatos nemi kapcsolatra irányuló kísérletről számolt be. A félreértések elkerülése végett, a férfiak nem elszenvedők, hanem elkövetők voltak. A 3128 nő beszámolója szerinti számsor az előbbi négy kategóriában: 328, 534, 837, és 2024. A megerőszakolt nők 84 százaléka ismerte támadóját, 54 százalékukat az első randevún erőszakolták meg. Ha figyelembe vesszük azt, a kizárólag férfiak körében végzett tanulmányt is, amely a szexuális magatartás és erőszak közötti összefüggést vizsgálta, akkor V. Istvánnal ellentétben arra a következtetésre kell jutnunk, hogy nem a nők szeretik a szexuálitásban az erőszakot, hanem a férfiak. Ugyanis ezen tanulmány szerint a férfiak szemében a erőszakos szexuális magatartás elfogadása az erőszakosság mértékével fordítottan arányosan 61 és 91 százalék között mozog.

Belőlem azért vált ki ezen mondat nagy félelmet, mert kénytelen voltam megtapasztalni, hogy az emberek korántsem elhanyagolható része erősen hajlamos arra, hogy a képzelgéseibe illő mondatokat kiragadja összefüggéseiből. Ez önmagában még nem baj, de egy alapvetően macsó közgondolkodásban, amelyben férfiak fejében a nő szájából elhangzott "nem" időnként igent jelent, rossz esetben ehhez a szabódás okán a "büdös kurva" képe is társul, nem túl szerencsés kijelentés.

Nem egy férfi fejében él az a kép, hogy az szexuális erőszak elszenvedője maga tehet róla, magának köszönheti a bajt. Súlyosbítja a képet, hogy a családon belüli erőszak az emberek többségének nem elfogadott, "mit képzel az állam magáról, hogy még ebbe is beleugat" kategóriába tartozik, amelyen röhögcsélni illik, mint az abszurditás csimborasszóján. Ha már egyszer igent mondott a némber Isten és a világ színe előtt, akkor ne faksznizzon itten, mert arcon legyintjük, oszt' nézhet. Na nem kézfejjel, nem vagyunk állatok, hanem csak tenyérrel, hogy ne hagyjon nyomot a pecsétgyűrű. A családon belüli erőszakról meg hadd pampogjon a Na-Ne, nekik biztos azért fáj, mert ők nincsenek rendesen, naponta, ahogyan kell. Egy családi erőszak kedvéért a rendőr sem száll ki, intim magánügy elvégre.

A mondatnak már csak azért sem kellett volna elhangoznia, mert ebben az országban, ha valaki híres lesz, akkor az illetőről mindeki le akarja szedni a maga hasznát. Ha szerencsénk van, akkor a celebrity csak a főzési receptjeit osztja meg a közzel. Sajnos többnyire nincs, így felülről korlátos szellemi képességű emberek kérdezgetnek hasonló képességű emberkéket, akik ideiglenes hírességűk okán elképesztő véleményeket böffentenek a világ arcába, néhány életveztési jótanáccsal megspékelve.

Ezzel sincs önmagában baj, ha ezek a "gondolatok" oda kerülnének ahova valók, bestószolnánk őket a budiba a szorulásos pillanatokra. Csakhogy ezek az objektív tudástól nem zavart, szerénységtől nem gyötört gondolatkísérletek a méltó helyük helyett hajlamosak a fejekbe vándorolni, és ottan nagy igazságokká párolodni, lévén a médiából érkeztek, ottan pedig csupa tehetséges, okos, tanult ember van, hiszen már beszédjükből is csak úgy süt kifele az ész. Ajvé, csak ki ne süljön tőle a képcső. Tetszik vagy nem, de a magunk hírességeinek, az őket kérdező újságíróknak, médiaszemélyiségeknek, az ő szerkesztőiknek nem elhanyagolható felelőssége van a közgondolkodás alakításában. Még akkor is, ha csak viccelődünk, vagy csak viccesek akarunk lenni.

Ez közhely, de úgy tűnik, nem árt időnként elismételni. Különösen ha azt látjuk, hogy ami a médiából árad, azt a potenciális befogadók mindenféle absztrakció nélkül hajlamosak átültetnie a maguk gondolatvilágába. Nem árt folyamatosan észben tartani, és naponta háromszor elismételni, hogy igen, mi gyűjtöttünk Isaura felszabadítására.

Szalay Tamás

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.