Egy piknik emlékére
Két meghatározó emlék abból az időből egy életen át elkísérte a ma hetvenedik évében járó férfit. Fogócskázás közben elveszítette két kis barátját, akik egy aknára léptek. A másik egy boldog piknik emléke, amit ő a családi barát csodálatos és szívből irigyelt autójában töltött, míg a többiek a pázsitra terített takarón cseverésztek. Az autó a harmincas évek modellje lehetett, világos ülésekkel. Még ma is orrában érzi a tojásos szendvics, a tavasz és a bőrhuzat illatát. Tán ez az emlék szintén hozzájárult ahhoz, hogy a későbbi elismert divatguru beszálljon az autóüzletbe. Ma már saját tervezésű Mercedesét vezeti világos bőrülésen.
Véres felismerések
A kitűnő tanuló fiú számára a jogászi vagy az orvosi pálya tűnt kitörési lehetőségnek. Fel is vették az orvosi egyetemre, ahol két évet végzett. Ma legföljebb a páciensei dicsérnék professzionalizmusát, ha nem kapja meg a behívóját. Katonai kórházba küldték a kiképzőosztag helyett. A fiatal medikus itt döbbent rá, hogy nem bírja a vér látványát, és még a kisebb rutinműtéteken is rendszeresen rosszul lett. El lehet képzelni a mama kétségbeesését, mikor fia a leszerelését követően bejelentette, nem hajlandó visszatérni az egyetemre. Kétségbeesése csak fokozódott, amikor Giorgio elárulta, hogy jobb ötlet híján, kirakatrendező lesz. Ez az a foglalkozás, aminek aztán végképp semmi becsülete egy tisztességes milánói családanya szemében.
Bábukra aggatni különböző göncöket, térdelni világ csúfjára nyilvános helyen - egy kirakatban! -, tűpárnával a szája szegletében? Az ilyen és ehhez hasonló őrült ötletek általában kétféleképpen végződhetnek: mesébe illő sorsfordulattal vagy teljes csőddel.
Kirakatkarrier
Miután leszerelt a hadseregből, egy barátnője beajánlotta a La Rinascente nevű felkapott áruházhoz, ahol a kirakatoktól a kereskedelmi osztályig minden részlegen megfordult. Az így szerzett tapasztalatokkal felvértezve gondolt egy merészet, és jelentkezett az akkor már jónevű Cerruti céghez. Akkor már pontosan tudta, mit akar: divatot teremteni. Látszólag csak egy-két kilométer választotta el a külvárosi munkásteleptől. De minden reggel, amikor munkába indult, fényévnyi távolságot kellett megtennie, hogy a fényűző elegancia világába érjen.
Nincs Oscar nélküle
Giorgio Armani az első tervező Christian Dior óta, aki a Time magazin címlapján szerepelt. Hogy miért? Mert ő az első tervező, aki kevesebb, mint tíz év alatt világbirodalmat hozott létre. Cerruti után Zegna majd Ungaro következett az inasévekben. Miközben a kollekciók tervezésénél segédkezett, egyre világosabban látta, hogy ha rajta állna, milyen divatot teremtene. Szíve szerint elhagyott volna minden sallangot, felesleges extravaganciát, sztártervezős túlkapást, egyszóval mindent, ami nem kényelmes, és ami - bármilyen furcsa is - éppen az elegáns összhatást veszélyeztette.
Megálmodta azt az utánozhatatlan stílusú öltönyt, amely lezserségét a sportruházattól kölcsönözte. Sikerült feloldania ennek a ruhadarabnak az évszázados szigorúságát, miközben a jólöltözöttség szimbólumává tette. Tudta, hogy önállósodnia kell. Eladta nagy becsben tartott Volkswagenét és kitalálta jellegzetes logóját, majd 1975-ben megnyitotta első butikját. Később nőknek szóló kollekciójával is kirobbanó sikert aratott: olyan, megjelenésükre roppant kényes dívákat is sikerült megnyernie, mint mondjuk Sophia Loren, aki fia magyar menyegzőjén is Armani-ruhában jelent meg. "Pontosan tudja, mi kell a nőknek - állítja az élő olasz legenda. - Minden kreációjában kényelmesen érzem magam, még azt is megbocsátanám neki, ha meztelennek láttatná a nőket. De ő annál sokkal rafináltabb, az a sejtelmesség, ami a ruháit jellemzi, igazi titokzatosságot kölcsönöz a viselőjének."
A teljes cikk az ELLE októberi számában olvasható!