Az énekesnő kiborulása eredményes volt: hirtelen mindenkinek eszébe jutott, milyen fontos nekik. Timberlake elindult megmenteni, és még az exférj, Federline is lemondott a nagy NBA-kosárlabdagála sztárvíkendjéről. Eközben Britney gyógyintézetbe vonult, ám nem telt el 24 óra, ismét meglépett.

Justin Timberlake-ben Spears pénteki önkopasztó akciójáról értesülve felhorgadt a kötelességtudat: azonnal kocsiba vágta magát és nekiindult, hogy összekaparja szétcsúszott excsaját – értesült a DigitalSpy. Timberlake Spears első és eddig legkomolyabbnak tűnő kapcsolata volt abban az időben, mikor az énekesnő a Hit Me Baby One More Time című számával sikeressé vált. A pár szakításuk ellenére is közeli barátokként hivatkozik egymásra a mai napig, egy közös ismerősük szerint pedig „Justin talán az egyetlen ember, akire Britney ebben az állapotában még hallgat. Reméljük, sikerül józan belátásra bírnia őt”.

Kedden Spears – sajtósa, Larry Rudolph közleménye szerint - saját elhatározásából bevonult egy közelebbről meg nem nevezett gyógyintézetbe. A People magazin tudni véli, hogy ezúttal a malibui Promises (ígéretek) elnevezésű intézetről van szó. „Kérjük a médiát, tartsák tiszteletben most mind az ő, mind családja és barátai magánéletét” – kérte a sajtós, aki nem árulta el, pontosan miért is elvonókúrára vonult Spears.

Az énekesnő a múlt héten 24 órát bírt ki a Crossroads Center nevű, függőségeket kezelő gyógyintézetben - melyet Eric Clapton, a hosszú ideig maga is drogproblémákkal küzdő rockzenész alapított Antiguán, a Karib-tenger szigetvilágában -, de akkor kerek egy napig bírta a kúrát, és inkább visszautazott Los Angelesbe. Noha ezúttal a volt pasik is bizakodtak a sikerben, Britney most sem bírta egy napnál tovább: egy teljes napot sem töltött ott, szerda reggel már távozott is a malibui intézményből, értesült az MTI.

Úgy tűnik, a popsztár lassan ki-be járó vendége lesz a klinikáknak: egy héten belül másodszor lépett meg úgy, hogy csupán órákat rehabitálódott, pedig egy normális kezelés általában 45 napos.

Ilyen volt - ilyen lett

Az előzmények közé tartozott egyébként az önkopasztás, majd némi bulizgatás itt-ott rettenetes parókákban és a kiborulás a luxusszállóban.

Kevin Federline is kifejezte aggodalmát jövendőbeli exe akcióit látva, sőt állítólag még arra is hajlandó volt, hogy kihagyja a hét végi NBA All-Star gála partit Las Vegasban. Ehelyett Los Angelesben maradt, hogy a közelben legyen, ha be kell ugrania a gyerekekre vigyázni. Egy ismerőse szerint „Kevin nagyon is felelősséget érez Britney és a gyerekei iránt. Még jó, hogy! Szereti őt. Mindig is szerette, még a válás ellenére is”.

„A hírességeknek azért elég kemény dolog feldolgozni ezt az egészet” – idézte az AP Gail Saltz New York-i pszichiátert. „Fogalmuk sincs, önmagukért szeretik-e őket… Mindenki rájuk vadászik, mindenki akar tőlük valamit”. Spearsnek a válása is nyílt színen zajlott, ami valószínűleg még súlyosabbá tette az ezzel az élethelyzettel járó pszichés megterhelést – vélte a szakember, aki szerint az énekesnő szülés utáni depresszióban szenvedhet.

A rajongók egy részét azonban ez nem hatotta meg, amikor elpártoltak tőle. A worldofbritney.com rajongói weboldal üzemeltetője, Ruben Garay például bezárta az oldalt, amikor az énekesnőnek tavaly decemberben többször lehetett látni a lapokban az alfelét, mint az arcát. „Most már talán hallgat a hozzá legközelebb állókra, és végigcsinálja” – véli Garay. „Elég világos, hogy ez az egész dolog a fejborotválással valamiféle utolsó szalmaszál volt, és ezzel elérte, hogy mindenki, aki eddig kicsit is érdeklődött a sorsa iránt, most már nagyon érdeklődjön.

„Gyereksztárként került ebbe a szakmába, és ő az egyik legjobb példája annak, amikor egy gyereket felnőttként próbálnak kezelni, senki nem áll mellette, aki segítene neki és irányítaná őt abban, hogyan kezelje ezt a helyzetet” – mondta az AP-nek Ian Drew, a Us Weekly magazin szerkesztője. „Túl fiatalon került bele egy olyan szakmába, ami a kőkemény versenyről szól”.

„Teljesen elvesztette a kontrollt” – véli Joy Hebar, az ABC tévécsatorna The View című műsorának műsorvezetője. „És most nagy bajban van. Sokak szerint ez a fejborotválás egyfajta öncsonkításos akció volt”. Craig Ferguson pedig, a CBS The Late Late Show-jának cinikus humoráról ismert házigazdája beismerte, Britney-vel kapcsolatban már elveszítette a viccelődős kedvét: „Számomra kifigurázni valamit vagy valakit akkor élvezet, ha az vicces. Ilyen például, ha a hatalmat lehet megszurkálni: politikusokat, a Trump-családot, a kemény csávókat. De ha valaki ilyen sérülékeny, abból már nem szabad viccet csinálni”.