Barátnője Ivana Machácková, akárcsak két korábbi barátnője, szintén kislányt szült neki, akinek a szülők a Charlotte Ella Gottová nevet adták. Az örömhírt a médiával maga az énekes közölte, aki azonnal a prágai kórházba sietett. A kis Charlotte születésekor 3,28 kilogrammot nyomott és 51 centiméter magas volt. A harmincéves édesanya, aki mintegy öt éve él Gottal együtt, valamint a kislánya is egészségesek és rendben vannak.

A júniusban hatvanhetedik életévébe lépő sztárnak eddig két lánya volt: a huszonhárom éves Dominika és tizennyolc éves Lucie, de mindegyikük más és más barátnőtől, mert a prágai aranycsalogány eddig még sosem volt nős. Barátnőit azonban sosem titkolta, a nyilvános rendezvényekre mindig elkísérték, és közismert hogy a szakításkor mindegyiket mindig lovagiasan megajándékozta. Ivana Machácková előtti barátnője, a magyar származású Sörös Marika egyebek között egy Prága melletti villát kapott az énekestől emlékbe.

Gott mindkét lányával, illetve azok édesanyjával is rendszeres és jó kapcsolatot ápol. A kisebbik lány, Lucie, nemrégiben azt nyilatkozta: nagyon örül, hogy húga lesz.