Mostantól csakis a színháznak él a színésznő, aki nem állapotos negyvenévesen, viszont egy időre elkerüli a Mátyás teret. Ja, és egyáltalán nem haragszik a lapokra, akik mindenfelé megírták, hogy gyereket vár, mivel tudja, hogy csak jót akartak. Hepiend.

Tegnap szinte minden újság címlapon hozta le, hogy a Barátok Közt Berényi Zsuzsája negyven évesen teherbe esett. A sorozatot a közeljövőben elhagyni készülő színésznő estére már felháborodottan közölte a Fókusz szerencsés nézőivel, hogy ilyesmiről szó sincs, és ha még valaki nem tudta volna ebben az országban közölte, hogy viszont a sorozatot tényleg elhagyja.

Csilla a fák alatt, a víz mellett

Csomor Csilla talán épp a Mátyás tér fáinak hulló levelei között olvasgatta fejcsóválva a csütörtökön megjelent Story magazint, ami közölte azért (is) hagyja el az ő szeretett famíliáját, mert negyven évesen állapotos. A cikkben együtt örül mindenki Csomorral, hiszen sikerült régi álma, hogy legyen egy kisbabája.

Csakhogy nincsen. A színésznő könnyes szemmel arról beszél, hogy már elfogadta, hogy nekik (a párjával) nem lehet közös gyermekük, és az egészben az volt a legrosszabb, hogy mindenki felhívta és gratulált neki. A néző kaphat némi képet arról, hogyan él a színésznő és őszülő barátja, akik Duna parton kézen fogva andalognak és tényleg békés pár benyomását keltik.

Van Csilla, nincs Csilla

Szóval se Berényi Zsuzsa, se Csomor Csilla nem állapotos sajnos, viszont a BK-t elhagyja, az azonban egyelőre persze titok, hogy örökre vagy csak átmenetileg.

A színésznő a tegnapi adás végére megbocsájtott a lapoknak emiatt a kis félreértés miatt, mert tudja, hogy azok csak jót akarnak, ám ő most csak és kizárólag a színpadra koncentrál, így a Velvet szerint ettől függ az is, hogy visszatér-e a sorozatba. Különben meg tessék járni színházba.