Néhány napja kiderült, Ashton Kutcher Demi Moore lányának legjobb barátnőjével lépett félre. Ezután hírül adták, a színész házaspár a hétvégén szűk családi körben összeházasodott.

Egybekelt Demi Moore hollywoodi sztár és lényegesen fiatalabb barátja, Ashton Kutcher - adta hírül az MTI a People magazinra hivatkozva. A 42 éves filmszínésznő és 27 éves kolléga a hétvégén Beverly Hillsben tartotta az esküvőjét , de a két sztár menedzsereinek egyike sem volt hajlandó a hírrel kapcsolatban nyilatkozni a lapoknak.

Visszafogott, szűk körű

Demi Moore

A sajtó a szemtanúk beszámolói alapján értesült arról, hogyan zajlott az esküvő, a pár ugyanis a vendégeit is megkérte, lehetőleg ne kürtölje tele az újságokat a házasságkötéssel. A People újságírója úgy tudja, az esküvői szertartást a kabbala, vagyis a zsidó miszticizmus hagyományait őrző rítus szerint tartották, amelyen a színésznő a szokottnál jóval visszafogottabb öltözetben jelent meg.

Demi Moore immár harmadszorra esküdött örök hűséget. A nyolcvanas évek elején négy éven át Freddie Moore rockzenész volt a férje, 1987-ben Bruce Willis felesége lett, akitől 2000-ben vált el. A harmadik esküvőt szűk családi körben tervezte a színész pár, de mintegy száz meghívott így is részt vett a lagzin, amelyik a bulvárhíreket gyakran követő olvasókat meglephette, mivel néhány nappal korábban derült ki, a pár a szakítást fontolgatja.

Ashton megcsalta Demi Moore-t

Az amerikai Star magazin néhány nappal ezelőtt megjelent cikke szerint Ashton Kutcher a korban inkább hozzá illő Lindsay Lohannal lépett félre, miután kettesben végigbulizták az éjszakát. A fiatal színésznő egyébként közel áll a családhoz, Demi Moore nagyobbik lányának legjobb barátnője, aki a pletykák szerint évek óta szerelmes Kutcherba, és dacára a sűrűn változó partnereinek, nem tudta elfelejteni. Ezért is barátkozott szívesen Demi Moore lányával, hogy a színész közelében maradjon. Sem Ashton Kutcher, sem csábítója nem nyilatkozott állítólagos kapcsolatukról a sajtónak, amelyik azonban úgy tudja, a színész megbánta, hogy megcsalta Demi Moore-t és mindent megtenne a békülésért.