Adásonként több mint 2,2 millió forintot, azaz havonta 10 millió forintot kap a Gáspár család a Győzike show következő szériájáért. A roma showman fizetése így több mint Sólyom László, Gyurcsány Ferenc, Vágó István és Fábry Sándor havi keresete összesen.

Gáspár Győző jobban keres, mint az állami vezetők -értesült a Blikk. A roma showman ma írja alá az ő és családja életét bemutató valóságshow következő szériájáról szóló szerződést.

Adásonként 2,2 millió forint

A nyolc epizód várhatóan március 19-től kerül adásba, s Gáspár Győző 18 millió forintot, vagyis részenként 2 millió 200 ezer forintot kaszálhat vele. Ez havi 10 milliós fizetést jelent. A showman azonban ezt is keveselte, inkább aludt az ajánlatra még kettőt.

Titkolják a szerződést

Az előző 14 epizódért Győző 46 milliót szeretett volna kapni, ám hogy mekkora összeg került végül a szerződésbe, az RTL Klub üzleti titokként kezeli. Akárcsak a mostani kontraktus részleteit. Herman Péter, a csatorna vezető producere úgy fogalmazott, hogy érvényes szerződésük van Gáspár Győzővel, így csak a folytatás részleteiről kell megállapodniuk.

Klikk!

A roma showman is szűkszavúan ködösített a fizetéséről szóló kérdéssel kapcsolatban.
- Soha nem titkoltam, mennyit keresek a műsorral. Annyit azonban elmondhatok: nézett a műsorom, így meg is kérem az árát - közölte.

Szegény állami vezetők

Fizetése így is sokkal több, mint a hazai állami vezetőké. Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 1,365 millió forintot keres havonta. A Magyar Nemzeti Bank elnöke 3,8 millió forintot visz haza. A médiában is tekintélyesnek számít Gáspár Győző honoráriuma, hiszen Vágó István a Blikk szerint 2,5, Fábry Sándor 2 millió forintot keres havonta.