A műsorvezető-popsztártól júniustól emelt díjas SMS-ben lehet kérdezni, ezáltal segítve a Madarász utcai Gyermekkórház gyermekonkológiai osztályát. A jótékony kezdeményezés érdekében Hajós még a személyes jellegű kérdéseket is bevállalja, és őszintén akar válaszolni. De mi köze ehhez a Homárnak?

Ötmillió forintos csekket vehettek át a Madarász utcai Gyermekkórház képviselői hétfőn az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnökétől, Fodor Zsuzsától. Az adományból a kórház gyermekonkológiai osztálya olyan többfunkciós életmentő betegőrző monitorokat vásárol, amelyek a leukémiás gyermekek ápolása során szinte nélkülözhetetlenek. Az ünnepélyes átadáson Hajós András is jelen volt, aki bejelentette, június elsejétől SMS-ben gyűjt adományokat a berendezések üzemeltetésére. A két méteres reklámarc a Stand-Up elemeket sem nélkülöző rövid sajtótájékoztatón a következő megállapításra jutott: "Ahol baj van, ott a hülyeség is segít".

#alt#

Neki akartak segíteni

"Az egész azzal kezdődött, hogy a Homárban megjelent rólam egy cikk a reklámszereplésemmel kapcsolatban. Jöttek a szokásos felvetések a kapcsolódó fórumban, hogy pénzéhes médiagenyó vagyok, akinek semmi sem elég, amire küldtem egy választ. Milliószor elmondtam már, a történet egyáltalán nem titkos, mennyi kölcsönt vettem fel ahhoz, hogy a Magánszám és a KEHA elkészülhessen. Meg akartam adni a tartozásaimat, többek között ezért mondtam igent a reklámfelkérésre. Ezután kaptam egy levelet Kónya Krisztiántól, a Netsilent Kft. ügyvezető igazgatójától, aki mint kiderült, teljesen félreértette a hozzászólásomat. Úgy vette ki, hogy anyagi gondjaim vannak, és felajánlott egy emelt díjas telefonszámot, amin pénzt kereshetek. Mondtam, hogy köszönöm, nem kérem, de felvetettem neki, hogy mi lenne, ha ezt a lehetőséget jótékony célra használnánk fel" - magyarázta a Velvetnek a szokatlan jótékonysági akció ötletének eredetét Hajós András.

A műsorvezető elmondása szerint másnap - teljesen véletlenül - megkeresték a Madarász utcai Gyermekkórház munkatársai, akik arra kérték, vegyen részt a május 25-ei eseményen. "Szerették volna, ha az átadó nagyobb nyilvánosságot kap, ezért meghívtak. Nem akartam elmenni, hiszen nem működtem együtt az alapítvánnyal, és nem járultam hozzá az adományhoz, de aztán eszembe jutott a Netsilent Kft. felajánlása, és egy hét alatt megszerveztem ezt a jótékonysági akciót a gyermekkórház javára" - foglalta össze a lényeget tömören Hajós.

Pesszimista

#alt#

Június elsejétől emelt díjas SMS-ben (240 Ft+Áfa ) bárki, bármit kérdezhet az RTL Klub sztárjától, amire Hajós András egy direkt erre a célra létrehozott weboldalon válaszol. "Amúgy is egy csomó dologra válaszolok, elég aktívan szoktam netezni, és e-mailekre is válaszolok, de akkor most ezentúl ezzel segítek is. Szívesebben válaszolok például arra a kérdésre, hogy festetem-e a hajam így, mint más esetben" - mondta a műsorvezető.

Az emelt díjas SMS-ekből beérkező összeget a gyermekkórház az alapítványtól kapott életmentő berendezések üzemeltetési költségére fogja fordítani, ami berendezésenként körülbelül évi százezer forintot jelent. Azt azonban nem sikerült megtudni, hogy a kórház a mobilszolgáltatók levonásai után végül mennyit kap, mivel ez üzleti titoknak számít.

"Szerintem egyébként nem lesznek annyian kíváncsiak rám, hogy az akció során nagy összeget tudjunk összegyűjteni, de az biztos, ha tizenöt forinttal több jön be, mintha mondjuk nem csinálom ezt, az már jó" - tette hozzá Hajós.

Ma a világon több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben. Magyarországon jelenleg is mintegy 1500 - 2000 daganatos gyermek küzd az életéért. A daganatos gyermekbetegségek sokszor végzetesek; az 1950-es években a rákos gyermekeknek mindössze 10%-a élte túl a betegséget. Ma már a daganatos gyermekek 70%-a sikeresen gyógyítható, azonban a betegség még mindig súlyos lelki hatással van a gyermekek és családjuk életére. A hosszú kórházi tartózkodás során egy-egy kezelés folyamata évekig eltartó, erős fájdalmakkal, sorozatos kellemetlenséggel járó, kitartást és türelmet igénylő beavatkozások sorozata mind a gyermekek, mind a szülők számára. A tumoros beteg gyermek ténylegesen gyógyultnak csak a teljes tünetmentességtől számított 5 év elteltével tekinthető, de ezt követően is folyamatos gondozást és komoly figyelmet igényel.