Gáspár Győző állítása szerint nem operáltatott gyűrűt a gyomrába, mert fél a műtéttől. Győzike képes lenne megütni azt az újságírót, aki valótlan állításokat jelentet meg róla. Úgy tartja, ő már nem közszereplő, amióta véget ért a show, apa és frontember. Ezt az interjút Győzike kezdeményezte, mert szerette volna elmondani az igazat - amiből, mint kiderült, több verzió is létezik.

Nemrég közölte, máglyára küldene minden újságírót. Mi háborította fel ennyire?

Elnézést kérek mindenkitől ezért, de felhúztam magam. Rosszul viselem azt, hogy kitalálnak rólam dolgokat, amelyeknek nincs valós alapjuk.

Gyakran éppen ön gerjeszti a híreket.

Sokszor én. Ez a szakmám, szeretem, ha szerepelhetek, és írnak rólam. De gyerekek, könyörgöm, olyat, ami nem igaz, ne írjatok! Én rájöttem arra ma, hogy minden kitaláció mögött emberek állnak. És ezen elgondolkodtam.

Mire jutott?

Hogy nem hiszem el. Bevallom ennek az internetes oldalnak, hogy készültem arra, hogy gyomorgyűrűt berakassak.

Eszerint mégis igaz, amit írtak? Van gyomorgyűrűje, ami a fogyást segíti?

Nincs. Akartam, de nem mertem megkockáztatni. Féltem, hogy elaltatnak végleg, hogy nem jövök vissza a családomhoz.

Úgy látom, fogyott néhány kilót.

Igen, karácsonykor beteg voltam. Amikor az új házba költöztünk anyósomhoz, kiújult a gerincsérvem. Gondoljuk el, menjünk az elejére. 2005 Győzike éve volt, de közben meg kellett felelnem az újságíróknak, a stábnak, a családnak. Kiborultam. És szenteste kiújult a sérvem.

Ez azután történt, hogy a szüleinél egy rossz emlékű délutánt töltöttek?

Igen, de azóta, lekopogom, rendeződik a kapcsolatunk. A sérvem kiújulásakor 131 kilót mértem. Úgy döntöttem, azonnal elkezdek egészségesen élni, és nem zabálok. Nem tudom, hogy egy sztárt, nem is vagyok sztár, egy embert, miért kell tönkretenni azzal, hogy hazugságot írnak róla? Tönkretették Csisztut, Stohl Andrást, most én jövök?

Azzal, hogy vállalta a nyilvánosságot, kitette magát annak, hogy kellemetlen írások is megjelenjenek önről.

Oké, de eddig minden megjelent cikket leegyeztettünk. Megkérdezték, megírhatják-e, hogy Bea asszonnyal összevesztünk, hogy Lamborghinit vettünk, hogy eladjuk a házat? Természetesen, mondtam. Arról azonban nem volt szó, hogy kiírnak egy főcímet, hogy lelepleztük Győzike titkos műtétjét. Az újságíró nem tudta bizonyítani. Ez a média sajnos. A szüleimmel nem volt kapcsolatom egy évig.

Klikk a képre!

Tényleg nem tartották a kapcsolatot, vagy csak a kamerák előtt nem találkoztak?

Tényleg nem, és ezt a médiának köszönhetem. De Istennek hála, barátkozunk újra. Meghívtam édesanyámat ebédelni és beszélgettünk. Nem kívánom egy olvasónak sem, hogy az elmúlt 365 napomon túlmenjen. Minden este anyura gondoltam, annyira féltettem. Most már happy end van.

Ha jól emlékszem, az édesanyja azt mondta egy évvel ezelőtt, kitagadja a családból önt, ha elvállalja a Győzike Showt.

Így van, figyelmeztetett arra, hogy baj lehet. De egy gyerek mindig azt csinálja, amit tiltanak neki a szülei. Fiam, tönkretesz a média, mondta. Most már attól félek, hogy a családom is megsínyli ezt.

A családja élete is a nyilvánosság előtt zajlik, amely részben az ön döntése volt.

De akkor olyan jól ment minden. Amikor egy tévécsatorna állt mögöttem, nem hazudtak rólam.

Valóban? Minden igaz volt?

Minden.

Miért érinti ennyire érzékenyen, hogy a gyomorgyűrűt felhozta a bulvársajtó?

Nekem fáj az a hangnem, amellyel az újságíró azt mondja nekem, hogy valld be, hogy vállaltad a műtétet! Az egyik újságíró hölgy pedig megvárja Evelynt az iskolánál, és kérdezi, na mit szólsz apád gyomorgyűrűjéhez? Apádnak gyűrűje van. A családommal mindent megbeszélek. Nem furcsa, hogy erről nem tudott? Evelyn aztán kérdőre vont. "Apa, te becsaptál?" Én sosem csapom be a gyerekeimet!

A lánya hogy reagál arra a helyzetre, amikor egy idegen kérdésekkel várja az iskola előtt?

Próbálom őt kihagyni a médiacirkuszból. De valójában Evelyn okosabb, mint bármelyikünk. Azt mondja, apa nem foglalkozz a hülyeségekkel, apa, csak veled tudják eladni a lapot.

És Virág személyiségének nem ártott a nyilvánosság?

Nem, ő még pici, nem érzékeli. Imádja, várja a stábot. Azt szeretném megkérdezni az olvasóktól, hogy oké, kitettem magam a kirakatba, sztár lettem, imád a közönség, az ország Győzikéje lettem. De engem ki véd meg attól, ha egy újságíró tönkretesz? Ha hazugságot ír, akkor ő győz, mert nekem kell cáfolnom.

Úgy tűnt, sokat tanult ez alatt az egy év alatt, és már tudja kezelni a sajtót.

Tudtam, és sokat köszönetek a médiának. Az újságírókkal testvéri kapcsolatban álltam. Ugyanolyan szinten vagyok jóban velük, mint a fodrászommal, virágkötőmmel, orvosommal. Mégis úgy fordultak ellenem, mintha egy bűnügyi eljárás részese lennék. Ha nem vallom be a bűnöm, akkor börtönt kapok. Ha bevallom, előbb kiszabadulok. Én pedig azt mondtam, hogy nem hagyom magam. Mert vége van a Győzike Showmak. Én mostantól egy apa vagyok, aki a gyerekeit viszi iskolába, és egy frontember, aki készíti a Romantic 5. nagylemezét.

Úgy döntött, a nyilvánosságot is kizárja az életéből ezentúl?

Nem, szívesen adok interjút, és bármi megjelenhet rólam, ami igaz. Mondhatom, hogy Zámbó Jimmy hangján tudok énekelni, de nem igaz.

Nem tud énekelni?

De, csak úgy, mint Jimmy, nem.

Úgy gondolja, az élete lehet még olyan, mint a show előtt?

Sajnos már nem. Amiért viszont boldog vagyok, hogy Bea asszonnyal ugyanabban a szeretetben élünk, mint előtte. Olyan jó, hogy van nekem ő. Nem érdemlem meg, mert én gonosz vagyok.

Szóval gonosz?

Nem úgy vagyok gonosz, hanem úgy értem, hogy Bea asszony sokkal több mindent megengedett nekem az életben. Mindig mellettem volt. És olyan jó, hogy van két lányom. Bárminél fontosabbak. Ami a boldogságomat fenyegeti, az, hogy befenyítenek.

Megfenyegették már korábban is, és volt, hogy leköpték az utcán. Ezeket az újságokban olvastam.

Ezek igazak voltak. De most olyanok támadtak hátba, akiket szerettem. Ha egy barátod megcsal, az fáj.

Sok barátja van?

Azt a szót, hogy barát, nem ismerem 2005 januárja óta. Undorodom ettől a szótól. Mielőtt elkezdődött volna a műsor, a barátom kölcsön kért, és én adtam neki. És amikor azt kértem cserébe, jelenjen meg a showban, azt mondta, nem, sajnos neki ez ciki. Milyen barát az ilyen? Kiver a hideg a barátság szótól. 32 éves lettem én, és nincs barátom. De olyan ne is legyen, akinek én vagyok Győzi a tévéből, akinek van pénze.

Milyen emberi kapcsolatban hisz még?

A házasságban és a családban.

Igaz, hogy válságba került a házassága a show ideje alatt?

Sajnos igen. Követték az életünket, nem tudtunk otthon nyugodtan lenni.

Gondolom ez a szexuális életükre is vonatkozott.

Azért este már nem volt ott a stáb. Jó, a kamera előtt nem mertem csókolózni Bea asszonnyal, mert kint volt a tizenkettes karika. Összességében szerencsés vagyok az életben, azt csinálhatok, amit akarok. Épp Zavadszky Gábor feleségével beszélgettem hasonlókról. Azt mondta nekem Mónika asszony, hogy tökéletes volt a kapcsolatuk. Ikreket szerettek volna, ikreik születtek. És a tökéletességnek így lett vége, hogy meghalt az a tehetséges fiú. Csak az élet van és nincs tovább. Gyerekkorom óta Jackson akartam lenni, összejött. Most már nem engedem, hogy tönkretegyék az életem.

Milyen eszközei vannak erre?

Ütök.

Képes lenne megütni egy újságírót?

Képes. Ha ő tönkretette az életem, akkor én is tönkreteszem az övét. És vállalnám, hogy én voltam.

Visszatérhetnénk Zavadszky Gáborra? Az emlékére adott koncerten kifütyülték a Romanticot. Ezt hogy élte meg?

Nem a közönség miatt mentem oda, hanem a két gyönyörű gyerek és a feleség miatt. Erre azt mondták, büdös cigány, takarodjál! De engem nem érdekel.

Miért nem?

Mert emlékezni mentem, a tiszteletemet róttam le. A romáknál úgy van, hogy ha elmész leróni a tiszteletedet, nem számítanak a körülmények. Hat éve létezik a zenekar, most először cigányoztak le. A műsor kapcsán sem kaptam ilyet.

Eszerint méltóképp képviselte a cigányságot a Győzike Showban?

Én Gáspár Győzike vagyok, nem a roma Győzike. Én saját magamat képviseltem. Vannak romák, akik saját magukat vagy egy ügyet képviselnek, ők ezt vállalták. Lecigányoztak, ciki volt.

Az imént azt mondta, nem érdekli.

Olyan helyen voltunk, ahol nem érdekelt. Ha büdös cigány is vagyok, vállaltam.

Annak tartja magát?

Azok szerint, akik azt mondják, igen.

Kérdem még egyszer: büdös cigányak tartja magát?

Dehogyis.

Megváltozott.

Megtörtem. Sajnos már nem leszek soha olyan vidám, mint régen. Hogy mi változtatott meg? Egy szó, és ne kérdezzen vissza: a média.

Azon túl, hogy megmutatta a saját és családja életét, volt célja azzal, hogy egy évvel ezelőtt elvállalta a Győzike Showt?

Valljuk be, mindenki egoista ebben a szakmában, Nagy dolog, hogy egy csávót felkérnek, legyen a képernyőn hétfő este főműsoridőben. Megöregedtem Bea szerint is. Most már csak az érdekel, hogy elvihessem a gyerekeimet a suliba és jó apa legyek. Egy show kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek erre.

Galéria!

A családja is megváltozott?

Ők nem. Annyi változott, hogy Bea az ország legismertebb asszonya lett, több munkája van, mint nekem. És a kis Virágot is megkeresték cégektől.

Miért engedi az üzleti világba a kislányát?

Ugyan már, teljesen ártalmatlan ajánlatot kapott, egy babaruha gyártó cég kereste meg. Amióta vége a shownak, vállalkozni kezdtünk az öcsémmel együtt. De nem nagyon indult be, talán mert január van. Csináltunk egy parfüm nagykereskedést meg egy bababoltot.

A Győzike Show jól jövedelmezett?

Nagyon jól. Amit kerestünk az RTL Klubbal, azt be is fektettük.

Adózik?

Hogyne. Tisztességes vagyok. Azért jutottam ide, mert becsületes vagyok. Édesapám mondta, fiam, te ne bántsál senkit, de ha téged bántanak, fogadd el. Majd a jóisten bántja a rosszakat.

Néhány perce azt mondta, képes lenne megverni egy újságírót, ha megbántja.

Most már igen.

Nem Mexikóban kellene lennie most a családjával?

Nem utaztunk el, az öcsémmel mentünk volna, de úgy döntött, másra fordítja azt a pénzt. Minden évben járunk együtt nyaralni, tavaly is voltunk Mauritiuson. A családommal Dubaiban voltunk szilveszterkor. Isteni volt. Egy sátorban buliztunk a tengerparton. Hajnali háromkor megfogtuk egymás kezét és kimentünk a tengerpartra. Ott megköszöntem a lányoknak, hogy egy éven keresztül minden hülyeségben velem voltak, és kibírtak.

Már nem akar polgármester lenni?

Isten őrizz! Akkor mit írnának rólam? Ez az egyetlen, amitől félek.

Sem az öregségtől, sem a veszteségektől, sem a betegségtől, sem a haláltól?

Egyiktől sem. Csak az újságoktól.