Lovasi András december 23-án este a Pecsában lép fel a Kispál és a Borzzal. Mi egészen Pécsig mentünk miatta, egyik kedvenc helyén menüt ettük vele, közben meg ilyeneket kérdeztünk:
Hogyan lett a pécsi Európa Kulturális Fővárosa projekt reklámarca?

Megkértek. Először húzódoztam, nem akartam magam elkötelezni, aztán rájöttem, hogy ez tulajdonképpen kötelező is nekem.

Miért?

Mert Pécsen kevés olyan közéleti személyiség van, aki országosan is ismert, és valamilyen módon nem az elit kultúrához kapcsolódik. De hangsúlyozom, ingyen vállaltam. Meg nyilván azért is kötelező, mert mi nem hagytuk el a várost, és itt is akarunk maradni. És olyan hű de jól azért nem érezzük magunkat benne. Lehetne sokkal jobban csinálni. Amikor először egyeztettem a srácokkal, azt kértem, mutassák meg, hogy az én műfajomra mi vonatkozik az elképzelések közül. Aztán én is elmondtam, mit lehetné még.

És mi volt az ötlete?

Klikk a képre!

Szerintem a városnak kötelessége lenne, hogy legyen egy könnyűzenei centrum, amelyben vannak próbahelyek, egy demóstúdió, egy kis klub, lemezbolt, hangszerbolt, söröző és egy nagyobb koncerthelyszín. Ennyi.

A jövőben lesz még szerepe benne?

Ha megkérnek, segítek. De engem inkább az érdekel, hogy olyan beruházások legyenek, amelyek később is fenntarthatók, tartalommal megtölthetők, ésszerűen működtethetők. Nyilván lesz itt pezsgés egy évig. Ha ez utána folytatódik, kisebb hőfokon persze, akkor jó. Ha nem, akkor gyakorlatilag többet fog ártani, mint használni.

És a városvezetés komolyan veszi a civil ötleteket?

Azt szeretnénk, hogy ne lehessen nem komolyan venni. Szerintem a politikus nem arra való, hogy ötletei legyenek, hanem arra, hogy ha valakinek van valami ötlete, akkor lobbizni lehessen nála. Ebből a szempontból nem olyan rossz a helyzet, de persze csak akkor, ha megtalálják a saját számításaikat.

A PANKK-nak is arca volt, de mintha háttérbe húzódott volna.

Mondták, hogy csináljak még ezt meg azt, de engem ez már nem érdekel. A döntésekben és a végrehajtásban nem akarok részt venni.

Ott szerepelt a neve azon a listán is, akik Sólyom Lászlót ajánlották köztársasági elnöknek.

A Védegyletesek meg szoktak engem keresni, és amiről azt gondolom, hogy érdemes támogatni, azt aláírom. Ezt például azért írtam alá, mert azon röhögtem, hogy aláírta a Tamás Gazsi meg a Makovecz is, na, mondom, ezt én is aláírom.

Ha ma lennének a választások, gondolom, nem menne el egyik nagy pártra sem szavazni?

Az első körben el fogok menni, és egy olyan dologra szavazok, ami nem kerül bele a parlamentbe.

Ha lenne egy "Egyiket sem" párt, szavazna rá?

Olyan pártra szeretnék szavazni, amelyik kifejezi a politikai gondolkodásomat.

Lát ilyet most?

Pártszerveződésként nem.

Lehetne más a politika? Most nem a Védegyletet akarom visszhangozni.

A Védegyletnek sok olyan dolga van, amivel egyetértek. A környzetvédelmi tevékenységével mindenképpen.

Valami olyan párt kellene, ami magába olvasztja a liberalizmusnak azokat a dolgait, amelyek még vállalhatók, aztán egyfajta környezettudatos gondolkodást, és nyilván valami erkölcsiséget, amit meg a konzervatív oldalról kellene vennie.

A Nagy Könyvben hányadik helyre sikerült behoznia Tar Sándor A mi utcánk című könyvét?

Még nagyon az elején kiesett.

A PANKK lehetőségeit mennyien vették eddig igénybe?

Nem tudom. De hogy ez igazán elkezdjen működni, ahhoz három-négy év kell.

Van most akkora pezsgés, mint amikor a Kispál indult?

Nincs, de hát az más időszak volt. Ma több ezer zenekar van Magyarországon. Ebből 25-30 produkció teljesen színpadképes. És senki nem tud róluk.

Mostanában jó sok közéleti szerepet vállalt. Elég távol tudta tartani magát a politikusoktól?

Valószínűleg ez a renomémnak nem tett nagyon jót, de nekem még megfelelő ez a távolság. De azt gondolom, magának a rockzenének is van köze a politizáláshoz. Minden politika, csak nem feltétlenül pártpolitika. Egyáltalán, a viszonyod a korhoz, amiben élsz, már maga politika.

Nézze meg képeinket!
A Sólyom Lászlóban meg a Védegyletben az tetszett, hogy valami mást próbálnak?

Az tetszik bennük, hogy a pártpolitikán kívülről próbálnak közelíteni a közélet felé. Szerintem egészségesebb lenne, ha az emberek a saját környezetükben politizálnának, ahol valamennyire tényleg tudják alakítani a dolgokat. A helyi meg regionális politikában sokkal több fantázia van.

Sólyom Lászlóban meg az tetszett, hogy környezetvédő, és az sosem árt egy köztársasági elnöknek. De jobb jelölt sem volt.

Nem tart egyfajta "Bono light" skatulyától?

Nem tartozik a kedvenc zenészeim közé. De ő tényleg elért valamit. Én viszont nem hiszek abban a politikában, ami globálisan próbál valamit megoldani. A közéleti dologhoz olyan emberként állok hozzá, aki szeretné magát jobban érezni a bőrében ott ahol él.Vannak elképzeléseim és persze valamilyen módon lobbizok értük, de a végreghajtás nem érdekel. Kivonulok belőle.

A Kiscsillagban még énekel?

Még igen. Kéne találnunk még egy énekest vagy énekesnőt, aki kész van, karakter, és hoz dalokat. Egyébként nincs semmi bajom az énekléssel, de az énekhang miatt tök olyan, mint a Kispál. Vagy legalábbis hasonló.

Nekem meg régi vágyam volt, hogy gitározzak. Állok a színpadon, rálépek a torzítóra, és _ Egy elnyomott basszusgitáros álma. A Kispálban ezt azért nem lehet eljátszani, mert a Kispál nehezen viseli a gitárosokat maga körül, főleg, hogy ha rosszak. Én meg most se vagyok jó gitáros.

A nyári fesztiválszezonban majd egyeztetni kell a programot?

Nem lesz olyan sok Kiscsillag-koncert. Piaci szempontból nem egy aduász.

Hány lemezre van még szerződése a Kispál és a Borznak a kiadóval?

Semennyire. Ez volt az utolsó lemezünk, amit az Universalnál adtunk ki.

És mi lesz a következővel?

Saját stúdiót szeretnék.

És kit adna ki a mostani zenekarok közül?

A Kaukázust. Körülbelül két éves zenekar, de már van 40-50 daluk, ebből 12-13 szerintem nagyon erős. Jó bágyadt huszonévesek, ilyen nemzedéki zenekar, és egyáltalán nem píszi.Engem a zenében az érdekel, ami valamilyen módon vagy karcolt vagy sérült, de semmiképp nem píszi vagy korrekt. Aztán tetszik még az Erik Sumo, a 30Y és a Zuboly, Ágoston Béla egyik zenekara.

Lovasi András élete pár mondatban
1967. június 20-án született Pécsen. Eredetileg földrajztanárnak készült a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, ám nem fejezte be tanulmányait, helyette énekes lett. Kispál Andrással közösen alapította meg a Kispál és a Borz nevű zenekart, melyben azért szerepel zenésztársa neve, mert önállóan nem tetszett neki a Borz név. Korábbi zenekarai a Piros ló és a Deja vu. Szereti a halakat, enni és horgászni is, vadonélő állatokról egyébként is szívesen énekel.

Nős, két leánygyermek apja, családjával Orfűn él. Szerepelt Jancsó Miklós filmjeiben, a Közgáz Vizuális Brigád Sztornó című filmjének főszereplője. A PANKKK nevű könnyűzenei támogatási program egyik kitalálója, Pécs 2010 kulturális fővárosáért indult pályázatát vele reklámozták, támogatta Sólyom László köztársasági elnökké választását. A Kispál és a Borzon kívül 2005 nyara óta a Kiscsillag nevű zenekarban gitározik, saját bevallása szerint nagy örömmel. Egy interjúban elmondta, hogy a zenész léttel töltött évek során semmit sem vesztett szépségéből.