Ön azok közé az énekesek közé tartozik, akiknek a dalaiban benne van minden, amit a világról gondolnak?
Igyekszem olyan dalokat írni, amelyekben benne van, milyennek gondolom e világot. Van egy nagyon jó dal, a Belső bolygó, amit én írtam és Orbán Tamás írta a szövegét. Arról szól, hogy néha, amikor az embernek elege van ebből a szennyes világból, akkor szeretne elbújni, szeretne egy másik életet, egy másik bolygót, ahol nincsenek emberek. „Húzd el a függönyt, ma nem nézünk ki, s ne lásson be más, úgyse vár semmi az ajtókon túl, csak felfordulás”. Az Édes méreg is az életről szól. Néha édes, néha méreg. Néha kétségbeesik az ember, néha meg annyira boldog tud lenni ebben az életben, hogy kibújik a saját bőréből.
Milyen lenne a saját belső bolygója?
Tele lenne kutyákkal, és mindenféle állattal. Ott lenne Anyácska, Pisti, és egy nagyon szűk baráti kör, tíz ember.
Oda bekerülni és onnan kikerülni lehetne?
Nem nagyon. Persze el lehetne menni, ha valaki akar, de szerintem nem tenné. Jól ellennénk a kutyákkal (nevet).
Ma például milyen téma foglalkoztatja?
Az, hogy szeretnénk építkezni a párommal. Egy telek tulajdonosai lettünk ketten. Szeretnék mindenféleképpen elköltözni Budapestről. Három éve élek itt, de nem érzem magam itt otthon. A nagy nyüzsgés stresszessé teszi az embereket, nem könnyű ellazulni. Meg itt nem tud megszállni az ihlet.
Milyen környezet szükséges a dalíráshoz?
Vissza kell menni a régi helyre, és nekem ott Hawaii, dizsi, és napfény lesz. Meg a nyomorba is le kell menni, egy mély szintre. Nem azt mondom, hogy én egy különleges ember vagyok, nem vagyok az, én egyszerűen ahhoz az élethez szoktam. Amikor kikerültem a Megasztárból, nem arra gondoltam, hogy nekem most de jó lett, hanem hogy az előttem álló feladatokat hogyan fogom megoldani, és milyen segítséggel. Remélem nem vernek át, találok majd megbízható embereket. De az első körben persze mindenki belefut szélhámosokba, és ebből lehet tanulni.
Sokakról úgy tartják, elvesztik a realitásérzéküket a Megasztárban. Önnel ez nem esett meg?
A siker az embert meg tudja szédíteni, de engem nem tudott. Amíg benne voltam, úgy gondoltam, valós, ami ott folyik, és amikor vége lett, már egy másik környezet lett valós, ahol szintén iszonyatosan kell produkálni. Az első lemezem platina lett, és a második is. Ezt nagyon nehéz elérni egy kis országban. Itt pár tízezer lemez eladása a nagy siker, kint Európában pedig millió példányt vesznek meg. Szeretném, ha tudnák az emberek, hogy mindez pénzben is óriási különbség. A mai napig albérletben élek. Nagyon keményen kell ott is tejelnem, hogy le tudjam hajtani a fejem. Még csak véletlenül sem tudok elrugaszkodni ettől az élettől, ha azon kell gondolkoznom, hogyan fogom kifizetni a rezsit. És van, amikor én is, és a párom is a küszöböt rágjuk. Kifizetünk mindent, de nem marad mit ennünk.
Olyankor mit csinálnak?
Hazamegyünk anyához, eszünk, elvagyunk, utána jövünk vissza. Ez erről szól. Az emberek egy része el van varázsolva. Azt hiszik, milyen jól keres az Oláh Ibolya. Annyit keresek, mint egy átlagos ember, mert én is egy átlagos ember vagyok. Nem tudok bemenni egy méregdrága helyre megvenni egy elegáns ruhát, és varratni sem tudok. Ebben a kedvenc kék mackómban járok, és elmegyek a Ciánká’-ba venni egy cuccot 500 forintért.
Ha tehetné, varratna ruhát?
Nem biztos. A turkálóban is találok olyat, ami tetszik. Ezt a cipőt például 500-ért vettem (megmutatja a cipőjét, a melegítőhöz passzoló királykék sportcipő, jó állapotban van), és már két éve hordom. Felesleges kiadni több lóvét.
Szeretne gazdag lenni?
Csak annyi pénzem legyen, hogy ne kelljen arra gondolnom, hogyan fizessem a kiadásaimat. Most, hogy telket vettünk, teljesen lenulláztuk magunkat. Én úgy élek, hogy a jég hátán is meg tudok élni. Huszonnégy évig bent voltam az otthonban, és tudtam háromszáz forintnak is örülni. Nem vagyok elkeseredett, és nem nyávogok. Mindezt azért mondtam el, hogy az emberek legyenek tisztában azzal, hogy nem ömlik a pénz ebben a szakmában. Akkor ömlene a pénz, ha elmennék haknizni, de abban én meghalok. Nem tudnám csinálni, hogy állok a lakodalomban egy mikrofon mögött, zenekar nincs, a cédén szól a zene. Ebből mondjuk lehet pénzt kaszálni.
Gondolom, elvállalt már ilyen fellépést.
Igen, de meghaltam. Újjá kellett születnem, hogy utána újból koncertezni tudjak. Ezután élő koncertet sem mertem vállalni. Megkattantam. Nem vagyok anyagias, nekem az élő fellépések fontosak csak. Megcsinálok hármat egy hónapban, és az nekem untig elég.
Háromnál azért több lesz idén nyáron.
Még nem látom az egész nyarat, bejöhetnek még felkérések.
A nyári koncerteket ismertető sajtótájékoztatón a menedzsere így fogalmazott: „Ibolyka öntörvényű ember”. Fontos önnek, hogy közel kerüljön azokhoz a zenészekhez, akikkel dolgozik?
Nagyon fontos, és ezt jó nagy betűkkel kiírnám: ’Fontos, hogy olyan emberekkel dolgozzak, akikhez közel tudok kerülni, akiket szeretek’. Engem szigorúan kell ám fogni, mert hajlamos vagyok az emberekből hülyét csinálni. Nagyon virgonc, néha meg magamnak való vagyok. Segíteni kell, hogy ne a rosszabbik ösvényre lépjek.
Az gyakran előfordul?
Néha. Vagyok úgy például újságírókkal, hogy elég sokkal nem vagyok hajlandó leülni, maximum öt percig, és azzal is keserítem az életüket. Nekem fontos, hogy ne teremtsünk interjúhelyzetet. Ha valakivel leülök beszélgetni, akkor beszélgessünk. Olyankor az ember kap egy tök jó alanyt, aki tök jó dolgokról beszél, és közben mindketten úgy érzik, ez egy jó nap, mert egy negyed órát tartalmasan töltöttünk el.
Többször beszélt már arról, hogy „Anyácska” tanította meg arra, hogy boldoguljon az életben. De arról kevesebb szó esett, hogy mik voltak ezek a tanítások?
A tisztelet, a megbecsülés, az értékelés. A pénzt hogyan tudom értékelni, az embereket hogyan tudom megbecsülni. De ennél apróbb, prózai dolgokat is megtanított: hogyan kell banki átutalást csinálni, albérletet keresni. Álltam ebben a nagyvárosban, és nem tudtam, mit tegyek. Nagyon kemény volt. Mint amikor egy bárány betéved a farkasok közé, és várja, hogy harapjanak.
|