Németh Kristóf elénekelt egy részletet a Micimackóból, Geszler Dorottya képregény-hősnőnek öltözött, Csepregi Éva a telefoncsörgésével rugaszkodott el a hétköznapoktól. A Jetix képregény pályázatának bemutatóján jártunk, ahol a zsűri megmutatta a gyerekeinek rajzait, mialatt mi Gombóc Artúr tevékenységére tértünk ki.

"Egykor nekem is közöm volt a rajzfilmekhez, 13 éves koromban szinkronizálni kezdtem. Az a kérdés, mely emlékek égnek be az emlékezetbe inkább: a jók vagy a rosszak? Azt hiszem, mindkettő. A legelső mondatomra ma is tisztán emlékszem: Oh, micsoda krizantém" - idézte fel az emlékeit Németh Kristóf, akit a Jetix rajzfilmcsatorna vezetői arra a feladatra kértek fel, legyen az újonnan indult képregény pályázatuk zsűrielnöke.

Róbert Gida magyar hangja

Klikk a képre!

A Barátok közt Kertész Gézája nemrég harmincezer gyerek szavazata alapján a legnépszerűbb színész lett. Hamar nyilvánvaló lett számunkra, hogy a címből adódó új feladatát komolyabban veszi, mint amikor sörnagyköveti összeférhetetlenségének dacára az alkoholfogyasztás nélküli bulizást hirdetette a főváros középkategóriás szórakozóhelyeit végigjárva. A színész elénekelte ugyanis első rajzfilmszinkron-szerepét: Róbert Gida dalát a Micimackóból, miután felhívta a figyelmet korlátozott hangbeli adottságaira. A közhelyek memorizálására annál nagyobb fogékonyságot mutatott, de a repertoárjából csak egy, az esemény dramaturgiájába illőt idézzük: "akit az istenek szeretnek, meghagyják gyereknek".

Nem lehetne igazán eseménynek nevezni egy képregény pályázatának ismertetését, amelyik szerint a gyerekek a kedvenc Jetix-hőseiket rajzaikba foglalva elmesélhetik a saját élményeiket. A beérkezett pályaműveket a novemberre tervezett úgynevezett kakaópartin értékeli majd zsűri. Gyanítani kezdtük, a megjelentek nem igazán ismerik a Fox Kids utódján feltűnő rajzfilmhősöket, habár a szervezők demopéldányokat ragasztottak a MÚOSZ-székház termébe, és 'A magyar sajtó mártírjai' feliratú márványlap fölé is került egy animált szuperhőst ábrázoló plakát.

Gombóc Artúr a hedonizmus szimbóluma

"A Magilla Gorillánál ragadtam le, de a Nagy Hohoho-horgász is a kedvenceim közé tartozott" - mondta egy kortárs író, akit eredetileg arról kérdeztünk, mit érdemes tudni a falakon látható Atom csapat vagy a Witches, azaz Tiniboszorkányok című rajzfilmekről. Az Index fotósa is múltbeli emlékeiből merített. "Nekem a Jamie és a csodalámpa volt az első pszichedelikus élményem" - válaszolta. A környékünkön dominóelv alapján kapcsolódott be a hallgatóság, a kigondolt és elhangzott véleményeket összegezve kiderült, a Győzike Show kitalálói figyelemmel kísérték Rumcájsz jicini tevékenységét, illetve hogy Gombóc Artúr a hedonizmus leghitelesebb képviselője Dionüszosz óta. Belevágtunk ekkor a generációkat összetartani képes rajzfilmnosztalgiába.

"Nem is tudnám megszámolni, hányszor láttam a Szaffit, vagy az Erdő kapitányát" - mondta Növényi Norbert mintegy bizonyítva, a nuschool alkotások nem ragadták meg, és hozzátette, esetenként zokog a rajzfilmeken. "Sokkal lágyabb érzéseket ébreszt az emberben, mint más műfajok". A zsűritagok közé választott Geszler Dorottya nem nevezte meg a gyerekkori kedvencét, de ő maga képregény-hősnőnek öltözött, és magával hozta kislánya rajzait, amelyet egyébként Növényi Norbert elmulasztott, mert elmondása szerint aukcióra küldte azokat.

Wahornisták, dadaisták és a macska

Klikk!

Geszler Dorottya lányának művészetére nagy hatással lehetett Wahorn András, habár képei kevesebb magyarázattal is érthetőek. A hajnalvirág és szivárványvirág ötletéért irigyeljük Laura szabad szellemét, a dadaista kollázsra emlékeztető Szivárványhajú lány című rajzot pedig Németh Kristóf nevezte összművészeti alkotásnak. Az eseményre meghívott rajzgrafológus nem tért ki a művekre. Annyit tudtunk meg, amit egyébként is sejtettünk, hogy a határozott vonalak megmutatják, mennyire határozott a rajzoló személyisége, és azt: sokat elárul, hogy a rajzoló a többi ábrázolthoz képest milyen méretben és milyen külsővel jeleníti meg magát a képein.

"A rajz a lélek tükre" - vélte Csepregi Éva, akinek a telefonja egyébként saját, Nyár van című slágerén csengett, és ennek az elemzésére is kíváncsiak lettünk volna. A Neoton énekesnője elmondta, a rajfilm iránti rajongásának két korszaka volt: a saját, majd a fia gyerekkora. A Kék korszak című lemezt is jegyző énekesnő véleménye szerint a mai rajzfilmek lényege megváltozott, majd ennek részletezése előtt megmutatta inkább Dávid fia rajzát, egy türkízkék bambusszedőt.

Németh Kristóf azonban arra törekedett, a sajtóban ne az a kép alakuljon ki, hogy a meghívottak érdeklődése nem terjed ki a mai rajzfilmekre, és elmondta, mind az Atom, mind pedig a Witches szereplői valami jót és eredetit csinálnak, majd miután saját képekkel nem készült, megmutatta édesapja két festményét: az egyik egy macskát ábrázolt, a másik Németh Kristófot.