Bár Kylie Minogue melldaganata nem terjedt át más testrészekre, az orvosok szerint a gyermekvállalással ajánlatos megvárni a teljes gyógyulást, ami öt év. Mindeközben az énekesnő teljes erejével a felépülésre koncentrál, és a színterápia jegyében mindent rózsaszínre festett maga körül.

Kylie Minogue úgy gondolja, a pink szín elősegítheti gyógyulását, ezért műtétje óta csak rózsaszín tárgyakkal veszi körül magát, sőt még azt a kórtermet is pinkre festették, amelyben a műtét után feküdt. Az énekesnő a színterápia nagy híve, és sokan azt vallják, már az is elősegíti a gyógyulást ha mélyen hiszünk valamiben. A mellrák műtét után most lábadozó sztár pedig szentül hiszi, hogy a rózsaszín jó hatással van egészségére.

Minden rózsaszín

A színterápia lényege egyébként az, hogy bizonyos színek jó hatással vannak az ember hangulatára, de akik komolyan veszik a módszert, abban is hisznek, hogy a színek nem csak a lélekre, de a testre is hatni tudnak. A pink egyébként a mellrák ellenes küzdelemnek a színe is. Minogue egyfolytában pink ruhákat visel, és a barátok is csak rózsaszín ajándékokat küldenek az énekesnőnek. Minogue egyelőre szülei házában pihen, ahol egyfolytában vele van barátja - sőt egyes információk szerint már vőlegénye - Olivier Martinez is.

Imádkoznak

Kylie Minogue és Olivier Martinez

A szóvivők egyébként cáfolják az esküvőről szóló híreszteléseket, mint ahogy azt is, miszerint az énekesnő még az idén teherbe szeretne esni. Minogue-nak egyelőre komoly kezeléseken kell részt vennie, ami nem teszi lehetővé számára a terhességet. Ennek ellenére azt Martinez is elismerte, hogy közelebb hozta őket egymáshoz a betegség, a színész el sem mozdul asz énekesnő mellől, és minden programját és munkáját törölte. Martinez a betegség előtt valóban azt nyilatkozta, hogy a turné végeztével "elkezdenek dolgozni a gyerek-projekten", most azonban azt mondta, törölniük kell ezeket a terveket, és egyelőre nem tudnak mást tenni, mint bizakodni és imádkozni.

Lehet, hogy öt évig nem lehet gyereke

A betegség felfedezése is Martineznek köszönhető, ő beszélte ugyanis rá az énekesnőt, hogy mielőtt folytatja turnéját, menjen el egy kivizsgálásra, mivel Minogue állandó rosszullétről és hidegrázásról panaszkodott. A daganat, mely az utóbbi jelentések szerint golflabda méretű volt, nem terjedt tovább más testrészekre, így az énekesnőnek elég egy öthetes utókezelésen részt vennie, a kimerítő és hosszadalmas kemoterápia helyett, ami egyébként nagyban csökkentette volna a teherbe esési esélyeit is. Ennek ellenére az orvosok szerint akár öt évet is várnia kell a gyerekvállalással, ennyi idő ugyanis, amíg biztosan ki lehet jelenteni, hogy meggyógyult. Kylie Minogue ezen a hétvégén tölti be a 37. életévét, így lehet, hogy 42 éves lesz, mire az első gyereke megszülethet.