David Merlini illuzionista kedden újabb veszélyesnek tűnő mutatványt úszott meg ép bőrrel: ezúttal betonkockában engedték a Dunába a szabadulóművészt. A nyár utolsó napjának nagy eseményére többezren voltak kíváncsiak, a rakpartokról azonban szinte semmit sem lehetett látni a trükkből.
Élve szabadult ki a beton szorításából a világ legfiatalabb szabadulóművészeként számon tartott David Merlini. Az üvegkalitkába zárt illuzionista kedden a Magyar Tudományos Akadémia előtt várta tíz órán keresztül, hogy megkössön a nyakáig érő beton, majd a megszilárdult anyagot - benne Merlinivel - a Dunába eresztették, ahonnan drámai pillanatok közepette szabadult ki.

Izgult

Tekintse meg képeinket!
A 26 éves szabadulóművész kedd délelőtt szirénázó rendőrautóval és testőrökkel érkezett a helyszínre, ahol egy orvoscsapat alaposan megvizsgálta. Ellenőrizték a vérnyomását, az EKG-görbéjét, Merlini pedig végig idegesen bámult maga elé, amit Szujó Zoltán sportriporter azzal magyarázott, hogy a művész ezúttal tényleg életveszélyes produkcióra vállalkozott. Ezért az izzadtságcseppek is. A Velvet köztudottan Forma-1 rajongó riportere még most sem érti, miért épp Szujóra bízták a műsor vezetését, aki olyan vehemenciával tudósította az amúgy unalmas betontöltést, mint akinek a fülében maradt a Forma 1-es motorok hangja.

Balázs pici

Merlinihez a nap folyamán több meghívott sztár is érkezett, hogy biztassa az egyre fáradtabb szabadulóművészt, aki mozdulatlanul küzdött a meleggel és a kiszáradással. És egyre szigorúbban húzta fel a szemöldökét. Konta Barbarát - aki igen gyakran jelenik meg Merlini társaságában a nyilvánosság előtt - a Velvet Celebritásmegfigyelő Munkacsoportja sehol sem találta, de eljött Ernyey Béla, Hajdú Péter, Pokrivtsák Mónika, Erdélyi Mónika és Koltai Róbert. Később feltűnt Balázs-show Balázs is, aki az egyik néző szerint "nagyon pici", de ez nem is számít, mert a meghívott vendégek közül mindenki nagyon jól izgult.

Nézhetetlen

A Velvet újságíróját biztonsági okokból nem engedték közel a szabadulóművészhez, így amatőr, de lelkes betonszakértő brigádunknak nem sikerült megállapítania, hogy este nyolcra valóban megszilárdult-e a beton. Találkozhatott azonban azzal a búvárral, akinek az volt a feladata, hogy vészhelyzet esetén Merlini segítségére siessen. De nem kellett neki. Biztonsági okokból egyébként vakuzni sem lehetett, mert mindenki attól tartott, hogy az megzavarná a daru kezelőjét. Este fél tíz után Merlini a kockájában már a Lánchídon volt, később pedig elkezdték a Dunába ereszteni, amit a híd pesti oldaláról kísértünk figyelemmel. Illetve csak kísértünk volna, mert a rakpartról semmit sem lehetett látni, a kivetítőn a rémülettől ájuldozó Marsi Anikóban is csak hangtalanul gyönyörködhettünk.

Dráma

Tekintse meg képeinket!
Az RTL Klub kamerái igyekezték egészen végig nyomon követni az eseményeket, de a víz alatti történéseket csak mintegy másfél percig figyelhették a nézők. A rakparton állók erről is lemaradtak, viszont többször is meghallgattuk az üvöltő Evanescence slágerét, amellyel Merlini a produkcióját reklámozta. A tévékészülék előtt ülő tudósítónk sms-ben közölte, hogy a szabadulóművész elég hamar kiengedte levegője nagy részét, és meglehetősen nyugodtan igyekezett kiszabadulni a betonkockából. Aggódó édesanyja közben sírt, az erről készült közelit egyébként mi is láttuk. A mellettünk állók szerint nagyon megható volt.

Egy azonosítatlan repülő tárgy vízbe zuhanása után már nem értettünk semmit. Merlini eltűnt. "Vajh, megúszta-e" - zúgott a tömeg, aztán megkezdődött a tűzijáték, amiből már tudni lehetett, hogy nincs nagy baj.

Prostikkal

A Velvet riportere a mutatvány után a VIP-hajóhoz sietett, hátha közelebbről is szemügyre veheti a betonból szabadult Merlinit. Az illuzionistára a környéken működő prostituáltak is kíváncsiak voltak: nagy tapssal fogadták az autóhoz siető 26 éves fiatalembert, de lelkesedésük hamar alábbhagyott. "Védik ezt a fiút, mint a nyavalyát" - bosszankodott egyikük, aki csupán meg akarta érinteni a művészt, de a nagydarab szekuritisek az útjába álltak. "Hát ez nagyon komoly volt. Vízbe ugrani, aztán helikopterrel szárítani meg a hajad, szóval nem semmi" - tartott rövid élménybeszámolót telefonon az egyik mellettünk álldogáló nagyon fontos személy. Hát igen, kemény gyerek ez a Merlini.