Az argentin származású Sabrina Sabrok melleiben jelenleg két-két kiló szilikon lapul, de a színésznő-modell még mindig elégedetlen méreteivel. Guiness-rekordra készül Mexikóban, hogy a világ legnagyobb melleivel vonuljon be a történelembe. Sabrok 42GGG-s keblei még a NASA érdeklődését is felkeltették, a Velvetnek a tizennegyedik plasztikai műtét előtt nyilatkozott.

A Guiness Rekordok Könyve szerint a világ legnagyobb mellrekordja egy francia pornószínésznő, Lolo Ferrari nevéhez fűződik, akit 130 centiméteres mellbősége miatt jegyeztek be a könyvbe. Ferrari nem tudott határt szabni a dús keblek iránti szenvedélyének, a plasztikai beavatkozások eredményeképpen a mellei egyenként kilenc kilogrammot nyomtak. A műtétek és a súly miatt a pornószínésznőnek komoly fájdalmai voltak, ezért fájdalomcsillapítókon és antidepresszánsokon élt, míg 2000. március 5-én férje - aki egyben menedzsere is volt - holtan találta ágyában Grasse melletti házukban. Az állítólag túladagolásban elhunyt Lolo Ferrari mindössze harminc éves volt.

A szomorú véget ért kebelfonomén történetét a Guiness-rekordra készülő Sabrina Sabrok is jól ismeri, az argentin származású színésznő-modell azonban nem tart a következményektől. Szeretné megdönteni Ferrari rekordját, de ahogy a Velvetnek fogalmazott, tulajdonképpen azért csinálja, mert szereti a nagy melleket.

Nincs megállás

Tekintse meg képeinket!

A figyelemreméltóan nagy keblekkel (42GGG) rendelkező Sabrina Sabrok eddig tizenhárom plasztikai beavatkozáson esett át. Húszévesen plasztikáztatta először a melleit, mert túl kicsiknek találta azokat. Mellbősége jelenleg 115 centiméter, eddig két-két kiló szilikont ültettek be a melleibe, a mérettel azonban továbbra is elégedetlen. Március végén ismét megműtteti magát, és így már bekerülhet a Guiness Rekordok Könyvébe. "Azért csinálom ezt az egészet, mert szeretem. Nem magáért a rekordért, habár szeretném megdönteni. De utána még tovább fogom nagyobbíttatni a melleimet" - nyilatkozta a Velvetnek a Mexikóban élő Sabrok.

Az egészségével játszik

"Ha valóban két-két kiló szilikon van a melleiben, az azt jelenti, hogy az átlagosnál négyszer-ötször nagyobb implantátumot ültettek be neki. A négy kilogramm statikai problémákhoz vezet, befolyásolja a súlypontot, tulajdonképpen ilyen méretű mellekkel újra meg kell tanulnia járni, hogy ne bukjon orra. Nem csak a gerincét terhelhetik meg nagyon, de a bordáit is nyomhatják, és valószínű, hogy emiatt lélegezni is nehezebben tud. A súly miatt a bőr is megnyúlhat, elvékonyodhat, végső esetben akár ki is lyukadhat" - mondta el érdeklődésünkre Dr. Pap Péter plasztikai sebész. A szakember szerint Sabrina Sabrok "pszichiátriai eset", az egészségével játszik, és úgy véli, "egy komoly, felelősségteljes plasztikai sebész sosem vállalna el ilyen beavatkozásokat".

Az argentin plasztikai sebészek egyesületének elnöke korábban egy lapnak azt nyilatkozta, Sabrok az életét teszi kockára, hogyha megint megműtetti magát, a modell azonban a figyelmeztetések ellenére hajthatatlan. "Nem fogom megváltoztatni a döntéseimet, egészségileg és minden testtel kapcsolatos dologban vigyázok magamra" - szögezte le a Velvetnek Sabrok, aki elismerte, "szinte alig talál olyan orvost, aki megműtené".

Hozzászokott a fájdalomhoz

Klikk a képre!

"Félek a műtétektől, de ezeket apránként, egy kilenc éves periódus alatt végeztettem el. Nem csinálhatom meg hirtelen, mert a bőröm megrepedne. Túlságosan vigyázok magamra ahhoz, hogy folyamatosan műtessem magam és nagyon jó tanácsadóim is vannak a sebészek személyében, akik irányítanak. Mint minden műtét, ezek is fájnak a beavatkozás első napjaiban, utána meg vigyázni kell még két hónapig" - mesélt a beavatkozások során szerzett tapasztalatairól a Velvetnek Sabrok. Hozzátette, idővel már nem is a fájdalom volt számára a meghatározó - hozzá kellett szoknia a súlyhoz.

Kebelbefektetések

Sabrina Sabrok - aki 2003-ban a mexikói Playboy címlaplánya volt, de folyamatosan szerepel mexikói és amerikai magazinokban - egy divattervezővel készítteti a fehérneműt 100 ezer dollárra (több mint 18 millió forintra) biztosított kebleihez. "Később meg fogom emelni az értéküket, mivel a műtétek, amelyeknek alávetettem magam, felülmúlják ezt az összeget" - mondta el lapuknak a modell. 42GGG-s domborulatai a NASA érdeklődését is felkeltették: az űrügynökség a szilikonmellek ellenállóképességét szerette volna vizsgálni, valamint azt, hogyan hat Sabrok szervezetére a súlytalanság hosszabb időn keresztül. A színésznő-modell nemet mondott a NASA felkérésére, döntését azonban a Velvetnek sem indokolta meg.

A mexikói újságok szerint az extrém kebelcsoda férje betegesnek tartja felesége nagy mellek iránti vonzalmát, és nem egyszer pszichiáterhez akarta küldeni. A színésznő lapunknak cáfolta a híreszteléseket: "Ez nem igaz, a férjem mindenben támogat". Ami a férfiakat illeti, Sabrina Sabrok szerint a többségüknek tetszenek a mellei, bár ha meglátják, "elakad a szavuk és nem mernek a szemébe nézni". Ez azonban nem veszi el Sabrok kedvét a nagyratörő tervektől, sőt úgy véli, egy kiadós műtét mindenkinek csak jól tehet: "Ha egy nőnek nincs nagy melle, mindenféleképp menjen el plasztikai sebészhez, mert akkor szebb lesz, és jobban fogja érezni magát."

Jegyzet: Méretek

Méretek. Természetesen, egy férfinek legyen akkora az a dolog, hogy leverje a nippeket proccéknál, valamint az évi aktuális szafarin péppé lehessen verni azt a rohadt dögöt, az oroszlánt mármint, ha közel merészkedik. Értelme zéró, egy kétméteres pöcök legfeljebb gyilkosságra perfekt, örömszerzésileg csak mint látvány funkcionál, akként is mindössze ingerszegény szoláriumtöltelékeknél, akiket az élet még nem pörgetett meg ilyen tárgyon. Mi még az igény, ha hülyék szeretünk lenni? Duzzadó izmok, mindenütt, ha álmunkban ráklattyan a fejünk szerelmes díjbirkózónk hasára, pattanjon az kettőt, vagy súlyzózz még, baba, nemdebár. Méretek. Nőknél a mell az, ami a pasasok fogantyúja, pont úgy semmi értelme nagyra vágyni, azt ünnepelni, mint amott. Szerintem. Ámbár érdekes pillanat az, ha enyhe hátszélben orra zuhan a néni, sőt, kifejezetten irigyelni való, hogy nem vágja pofán a lengőajtó, de miért legyen nagyobb a cici, mint egy átlagos marok? Tud szépen fájni keményebb lovaglás közepette, ne röhögjenek, ez is szempont, ha lóbálódik, ne kelljen odaszigszalagozni a háthoz. Tud még rekordkísérlet alanya lenni, pont annyi joggal, mint hogy valaki el tudja fingani a Für Elise-t beszarás nélkül. Méretek. Roppant fontosak.