Év vége előtt néhány nappal arra bíztattuk Olvasóinkat, szavazzák meg, ki kapja 2006 citromdíját. A dobogón Kiszel Tünde és életének egykori párja Kondor Csaba végzett, igaz, Gáspár Győző beékelődött közéjük.

A szavazás végeredményeként elmondhatjuk, a közízlés (az önök ízlése) és szerkesztőségünk véleménye sok ponton találkozik, de önök jobb szívűek és nem emlékeznek a tavalyi hó színére. Mindenképp figyelemre méltó, hogy a 0-5-ig ívelő skálán 3 pontnál kevesebbet senki sem kapott.

A dobogósok

Kiszel Tünde az élen

Nem meglepő módon Kiszel Tünde (4,4) végzett az élen, pedig ahogy rövid jellemzésünkből is kiderült, ő tulajdonképpen nem úgy létezik itt közöttünk, ahogy mi hisszük. Úgy tűnik, a kedves Olvasók nem szeretik a romantikus, csipkés-fodros, tehénformájú fantázialényeket.

Győzike (4,21) lett a második, akinek televíziós - bulvárlapos túlszerepeltetése feküdhette meg gyomrukat.


A mi titkos favoritunk Kondor Csaba (4,01) volt, aki szűk, 4 pont fölötti eredménnyel fejezte be a versenyt, de még az első háromban.

A középmezőny

Győzike második lett

Anettka (3,95) épp csak lecsúszott a dobogóról. Az enyhe elbírálásban év végi vadászrepülése játszhatott szerepet, az embert próbáló sportteljesítmény szemlátomást meglágyította szívüket. Norbit (3,75) sem ostorozták már annyira, mint nyáron, a fitneszkirály csak az ötödik helyig jutott.

Stohl András (3,73) viszont meglepetés volt. Azt hittük ugyanis, csak minket zavar képernyős tevékenysége, de szavazataik az erős középmezőnybe juttatták. Bizonyára nem tetszett a kedves Olvasóknak, hogy állítólag drogozott.

Az utolsó négy és Zalatnay közönségdíjas

Kondor a dobogó harmadik fokán

Az utolsó négy helyezett 3,5 százalék alatt végzett, Medveczky Ilona (3,22) közülük is a legmagasabb pontszámmal. Meglátszik, hogy Csisztut (3,06) az utóbbi időben kevesebbet lehet látni a tévében, az anyaság örömeivel foglalkozó Marsi-Palik sztárpárhoz hasonlóasn, akik idén a 3,00-ás határon zártak.

Többen reklamáltak Zalatnay Sarolta távolmaradása miatt. Neki ezért így utólag kiosztunk egy citrommagot.

Legyenek résen!

Ez volt tehát 2006. Szemünket az újévben is rajtatartjuk Celebfalva lakóin, tegyenek így önök is, kedves Olvasók, jegyezzenek meg mindent, ami zavarja nyugalmukat, hogy 12 hónap múlva ismét együtt klikkelhessünk a citromra.