Sajnos a vasútnál gatya a helyzet - fogalmazott Zsidró Tamás, aki épp Prágába tart. Steiner Kristóf szerint két káromkodás között mondjunk el egy imát azért, hogy a vasutasok elérjék a céljukat. Körképünkben Havas Henrik és Gáspár Győző is elmondja a véleményét a szerdai általános munkabeszüntetésről.

Szerdán délelőtt általános, hatórás sztrájkot tartanak a vasútnál, de más területen is tiltakoznak a kormány tervezett intézkedései ellen. A munkabeszüntetéshez néhány szociálisan érzékeny celebünk is hozzászólt, és többen szolidaritásukról biztosították a vasúti dolgozókat.

Abaújszolnokon Jenő a pulyka

„Ha majd leáll a vasutas közlekedés, két káromkodás közben mondjunk el egy imát azért, hogy a vasutasok elérjék a céljukat”- mondta Steiner Kristóf a VIVA televízió műsorvezetője, aki ugyan Budapesten él és dolgozik, de fontosnak tartottuk megszólaltani ebben az összeállításban, mert úgy tudjuk, a vonatozás kedvelt szabadidős tevékenységei közé tartozik. A televíziós időnként találomra választ egy induló vonatot a Nyugati pályaudvaron, és elutazik. Lelkesedését egy remek történettel támasztotta alá.

„Néhány éve szilveszterkor az unokatesómmal kitaláltuk, vonatozunk egy jót. Abaújszolnokra indult az első szerelvény, amit megláttunk, úgyhogy felszálltunk. A faluban kivettünk egy kulcsos házat, amit még soha nem vett ki senki, és begyújtottunk a kályhába fával. Az udvarban élt egy Jenő nevű pulyka, őt megetettük. Lencsekonzervet vittünk magunkkal, hogy a hagyományokhoz hűek maradjunk.”

Sztrájkoljon mindenki ebben az országban!

A szerdai vasutassztrájk nem érinti Steiner Kristófot, épp nem tervezi, hogy találomra célpontot választ, és a várható dugókat is elkerüli. „Szeretek ugyanis gyalogolni, és BKV-n utazni is. Tegnap 10.30-ra mentünk forgatni, de én 7-kor már felkeltem, hogy legyen időm elkészülni és sétálni is egy jót a helyszínre.”

Néhány szociálisan érzékeny celebünk

Tudtuk, hogy magas labdát adunk Herczeg Zoltán divattervezőnek, ha megkérdezzük a vasutassztrájkról. A divattervező híres a szociális érzékenységéről, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy legutóbbi blogbejegyzése alapján Gyurcsány Ferenccel álmodott. „Sztrájkoljon mindenki ebben az országban! Mindenki, akit kizsákmányolnak” - szólította fel az olvasókat Herczeg Zoltán, aki ugyan átgondolta, milyen következményei lennének annak, ha felhívásának eleget tennénk, de úgy látja, ez az egyedüli út, hogy a politikusok belássák, baj van az országban. A divattervező támogatja a munkabeszüntetést, de attól tart, egy hat órás figyelmeztetés túl rövid ahhoz, hogy elvezessen a gyökeres változáshoz. Herczeget személy nem érinti a sztrájk, utazni nem szeretne szerdán, amióta elvégezte a közgázt, csak autóval jár.

Kovalcsik Ildikóval folytattuk a körképünket. Az RTL Klub műsorvezetője ugyanis hatvan kilométert autózik a munkahelyére, mert férjével Szentendrén él, a Reggeli stúdiója viszont a Camponában van. „Nagy gondban lennék, ha holnap én vezetném a műsort, nem biztos, hogy be tudnék menni ” - mondta Lilu, hozzátéve, természetesen nem csak egy sztrájk tudja megnehezíteni azoknak a dolgát, akik a szomszédos településekről járnak be dolgozni a fővárosba, a forgalmasabb főutakon szinte minden reggel dugó van.

Gatya a helyzet, az ember meg vakarja a fejét

Legújabb bloggerünket, Havas Henriket is érinti némileg a sztrájk, mert reggel Szegedre kell utaznia, bár mindig autóval közlekedik. „Az autópályán biztos, hogy nem lesz torlódás, és bízom abban, hogy időben odaérek majd a Szegedi Egyetemre.” Zsidró Tamás is úton van, de a sztrájk inkább lelkileg érinti.„Sajnos a vasútnál nagyon gatya a helyzet”- fogalmazott a mesterfodrász, aki éppen egy nappal az általános munkabeszüntetés előtt Prágába indult tárgyalni.

Mint elmondta, az elutazása időpontját nem befolyásolta az előre meghirdetett sztrájk, de örül, hogy elkerüli ezzel a közutakon is várható fennakadásokat. „A MÁV-nak nem lesz több pénze, ha a dolgozók sztrájkolnak, de arra talán megfelelő eszköz, hogy felhívják a figyelmet egy nagy problémára” - folytatta a mesterfodrász, hozzátéve, az ország mellékvonalain a közlekedést nagyon nehezen oldja meg a vállalat, erre pedig nem biztos, hogy az a legjobb válasz, hogy le kell zárni azokat. Zsidró Tamás a magyar közlekedés ellentéteként felidézte tokyoi élményét. „Utaztam a Shibuya gyorsvasúton, amelyik a főváros lakosságának nagy részét szállítja orbitális sebességgel. Egy ilyen élmény után a magyar ember vakargatja a fejét.”

Végül Gáspár Győző tanácsot ad

Egyetlen nyilatkozót találtunk, akinek az utazási szokásaira jó hatással lesz a hat órás leállás. Brunner Zsolt dj Pestszentlőrincen lakik. „Egy nagy forgalmú, és még hagyományosan működő sorompó közelében lakom, így most a sztrájk alatt legalább nem kell negyed órát várakoznom az áthaladásra” - mondta lelkesen a zenész.

Nem zárhatjuk le ezt az összeállítást anélkül, hogy a szociálisan érzékeny Gáspár Győzőt meg ne szólaltattuk volna. Mint megtudtuk, a Gáspár-család életében szintén nem okoz majd fennakadást az esetleges zűrzavar, mert éppen Salgótarjánban forgatnak majd. Gáspár Győző úgy fogalmazott, megérti a sztrájkoló embereket és sajnálja őket.

„Nem tudom, hogy kit hibáztassak. Hála Istennek, hetente egyszer örömet tudok a vasutasoknak is okozni” - utalt a televíziós szereplésére. Gáspár Győző hangsúlyozta, a tiltakozás nem minden formájával ért egyet. A sztrájkot jó dolognak tartja, azokat az embereket azonban butának nevezte, akik október huszonharmadika előestéjén a városban randalíroztak. „Szomorú vagyok, hogy itt élünk” - nyilatkozta Gáspár Győző, aki ekkor már nem a társadalmi jelenségekre gondolt, hanem - mint elmondta - azt nehezményezi, hogy vagyonosodási vizsgálatot indítottak ellene. „Mindenki éljen azzal, amit kapott az élettől, nem kell visszaélni vele” – üzente végül Gáspár megszívlelendő tanácsként.