A Viva műsorvezetői vasárnap este házasodtak össze, majd akkorát mulattak, hogy végül kis híján verekedésbe fulladt az esemény.

Vasárnap este a gödi golfszálló kertjében tartotta esküvőjét Timo, azaz Bánszki László és Ada, aki addig Pintér Adrienn volt, de azóta már a Bánszki vezetéknevet viseli - tudósít a Blikk. A Viva két műsorvezetője több mint kétszáz vendég előtt, a kert rózsalugasában mondta ki az igent, amit hangos ovációval fogadott az ünneplő tömeg.

Nászút-pótlék delfinek helyett

#alt#
Bánszki László és Pintér Adrienn

Timo a vacsora után már szavakat se talált az érzésre, ami akkor fogta el, mikor meglátta 23 éves menyasszonyát a lépcsőn. A szőke műsorvezetőnő és 24 éves férje már első gyereküket várják, ezért hozták előre az esküvőt, és emiatt nem tudják még, hová menjenek nászútra. A nagy közös terv ugyanis az volt, hogy olyan helyet választanak, ahol delfinekkel lehet úszkálni, Ada állapota miatt azonban már nem merik kockáztatni a 12 órás repülőúttal járó utazást. Ehelyett egyelőre egy last minute úttal tervezik elintézni a kérdést - mondta el az újságnak az ifjú pár.

Sörösüveggel érvelt az ifjú nej

Az esküvő utáni lagzi azonban nem zajlott botrány nélkül: két részegen verekedő vendég malackának titulálta Timo nejét, amikor a férj szét akarta választani őket. A Blikk szerint Ada erre állítólag egy sörösüveggel reagált, és az is elhangzott, hogy szétüti a fejét annak, aki felidegesíti az esküvőjén, mivel azonban elég ideges volt, ezt nem ilyen szépen mondta.