A Mr. Gay Hungary 2006 gálaestjén Dukai Regina műsorvezetőként debütált, Galambos Dorinának meg túlzottan tetszett minden, amit látott. A gálán magánemberként részt vett Havas Henrik is, és végigjegyzetelte a fantasztikus műsort. A győztes Gyöngyösi Nándi lett, aki neve ellenére miskolci.

A Mr. Gay Hungary 2006. pajkos fiúkákkal és sztárvendégekkel tarkított gálaestjén jártam szombat este az Alibiben, az Üllői úton. A hangulat forró volt, akár homoszexuális volt az ember, akár nem, mivel a színpadot egy kicsi helyiségben installálták. Rengeteg érdeklődő szorult be kis alapterületre, így a sok meleg és a reflektorok miatt erőteljesen izzadtak a jelenlévők. A Mr. Gay Hungaryt idén másodszorra rendezték meg, rangos eseménynek számít, ugyanis egy nemzetközi verseny előválogatója. A győztes augusztus 27-én megmérkőzik az EU többi országának legszebb melegeivel a Mr. Gay Europe 2006-on.

Maga mit keres itt, tanár úr?

Melegen ajánljuk a galériát

Az est meglepetésembere Havas Henrik volt, aki mikor megérkeztem a színpad elé, ott ült az első sorban olvasószemüvegben, és szorgosan jegyzetelt. Gondoltam, biztos riportot ír a Találkozások magazinnak, elő is vettem a jegyzettömbömet, gondoltam, itt az idő, hogy versenyt írjak a tanár úrral. Közben megtudtam, hogy azért hívatta meg magát, mert könyvet ír az itthoni homoszexuális szubkultúráról. Akkor nem lesz verseny. Pornókönyv után buzikönnyvel örvendezteti meg a prűd magyar társadalmat, ha nem vigyázunk, ő lesz a polgárpukkasztás fenegyereke.

Nem meleg sztárok

A gálaest előtt felmértem a közönséget: nagyjából egyformán kinéző, öt évvel ezelőtti londoni trendet követő, nyurga fiúkból volt a legtöbb. Volt egy-két kamaszkori leszbikusságát élő lány is, meg egy csomó túlsminkelt transzvesztita. Épp az egyik extradurván kicsinosított transzvesztitát figyeltem, és vártam, hogy megszólaljon férfihangon, de nagy meglepetésemre női hangon szólalt meg, mert ő volt Dukai Regina, a gálaest egyik műsorvezetője. A travesztihatást az erős smink és a durva frizura idézte elő nála. Dukai Reginának ez volt az első műsorvezetése, annyira nem is izgult, és jobb műsorvezetőnek bizonyult még Görög Zitánál is.

A legjobban, még a melegeknél is jobban, Galambos Dorina érezte magát, aki a zsűri egyetlen nőtagjaként volt jelen. Nem tudom, mit tehettek az italába, de a gálaest végére elképesztő vicces állapotba került. Szófosása volt, és egyfolytában áradozott valamiről, hogy milyen szuper, hogy neki mennyire tetszik minden. Egy érdekes jelenséget figyeltem meg vele kapcsolatban. A hátsó, VIP-helyiségben gyakran elment az áram pár másodpercre, és észrevettük a fotós kollégával, hogy mindig akkor megy el a fény, amikor Dorina telefonál. Arra gondoltam, ilyenkor biztos szétterjednek az agyhullámai a telefon segítségével, és ettől lesz sötétség.

A zsűriben helyet foglalt kedvenc budapesti személyiségem, Desire Dubounet, a Bohemaian Alibi tulajdonosa, és végig bátorítóan mosolygott a versenyzőkre. A sajtótájékoztatón beígért meglepetés zsűritag Tommyboy volt (nem a DJ). Azt mondták, igényes megjelenésével vívta ki a meghívást.

Nárcisztikus psziché

Klikk!

A fotósok számára lehetett a legizzasztóbb a gálaest, mivel nem nagyon lehetett úgy odaférni a színpadhoz. "Muszáj az arcom elé állni?" - kérdezte a vélhetően meleg fotós, a másiktól. Titkon az igen válaszra számított. A show a melegek himnuszával kezdődött, az "Én" című számot egy jó lábú transzvesztita adta elő. "Nincs senkim, nincs családom..." - szólt a szöveg. "Én-én-én" - így a refrén.

Amanda Elstak, transzvesztita műsorvezető megint irtó szórakoztató volt szexuálisan túlfűtött, néhol alpári humorával. Rövid bevezető után felkonferálta a fiúkákat "fantasztikus strandy bikiniben". Laikus szemmel nem tűnt nagy eresztésnek a mezőny, igaz, én egyáltalán nem tudom, meleg férfiaknak mi jön be egy meleg fiúban. A kisgatyás felvonulásnál volt, aki kitömhette volna egy zoknival a kisnadrágját, de láttunk már kis embert is nagy bottal járni. Mikor egy heteró nő meglátta ezt a kisembert, izgalmában felkiáltott: "Kigyógyítalak, gyere!"

Besírok!

A versenyzők utcai ruhában a mini catwalkon először jeleneteket adtak elő a homoszexuálisok életéből: ismerkedési szokásokat játszottak el (pl: elveszett srác feltűnően gay guide-ot szorongat, arra jön egy másik, majd együtt mennek haza, vagy parkban fagyit nyalogat két fiú szerelmetes nézéssel, majd jön egy harmadik, aki megfogja az egyik fagyizót, felállítja a padról és a helyébe ül). A hagyományos szépségversenyek mintájára itt is volt interjú rész, de itt nem a világbékére voltak kíváncsiak. "Mit nézel meg először egy pasin?" - kérdezte Amanda. "A szemét, mert az a lélek tükre" - válaszolta a fiú. Valakitől meg azt kérdezték, aktív-e vagy passzív.

Amanda olyan beszólásokkal tartotta a szétfőlő közönségben a lelket, mint hogy "Jajj, de hülye köcsög vagyok" vagy hogy "Dorinának, igaz puncija van, de azért fantasztikus nő" vagy hogy "bepált a punám". Amanda szavajárása, hogy "Besírok!" - amit szinte minden szituációra tud alkalmazni. Például: "Itt van Rácz Kati? Ha nincs, besírok!", de örömét is ezzel fejezte ki: "olyan jók vagytok, hogy besírok." Az egész estét egy mondatban sikerült megfogalmaznia műsorvezetés közben: "Meleg van, és melegek vagyunk" - mondta. Majd hozzátette: "Kivéve én".

Az utolsó kondom

Nekem végig két reflektor világított a szemembe, de amit láttam a showból az nagyon tetszett. Voltak olyan énekesnők, akik tényleg nők voltak, nem pedig nemváltoztatók, őket onnan lehetett felismerni, hogy nem izmos volt a lábuk, hanem hájas. Kifejezetten viccesnek találtam Nina Richet, a transzvesztitát, aki egy brazilos számra rázta nem kis pocakját nagy átéléssel. Desire Dubounet előadta saját feldolgozásban a Europe-tól a "Final Countdown"-t, de az is lehet, hogy rosszul értettem, és valójában a "Final Condom" című számot hallottam. Magyar kiejtését is megcsillantotta az amerikai származású transzvesztita orvoskutató-előadó: a "Mindig kell egy barát" című Zalatnay-szám diszkósított változatát Máté Péter-sítlusban énekelte. Szép volt. Rózsákkal tűzdelt női blúzt viselt, alatta csak egy bugyi, lábán bokalánc. A műsor végére Havas Henriknek is beizzadt a nyaka.

Tojás Tibi

Az egyik versenyző, Csaby barátja a show alatt elmondta, hogy szerinte tavaly bátortalanabbak voltak az indulók, de most nagyon vagányak. Mindenki kapott valamit, illetve mindenkinek járt az a nagyszerű nyeremény, hogy szerepelhetnek Dukai Regina következő klipjében. A nyertes többek közt egy végleges szőrtelenítést is kapott a Gömbvillám Fitneszstúdió jóvoltából, de Amanda a győztesnek felajánlott egy rántottás vacsorát, ahol ígérete szerint Reginával kiverik majd a tojásait. Regina furcsán mosolygott ennek hallatán.

Nándi nyert

Nézze meg Nándit az öltözőben is!

A győztes Gyöngyösi Nándi lett, aki a mostani frizurájával egy az egyben úgy néz ki, mint a Red Hot Chili Peppers énekese, Anthony Kiedis. A miskolci születésű Nándi nagyon gyorsan hadar, és elmondta, hogy négy éve él Budapesten, egy vendéglátóipari nagykerben dolgozik. Ajándékai közül a Mr. Gay Hungary-címnek örül a legjobban, szeretné ezt arra felhasználni, hogy szélesebb tömegeknek mutassa meg, hogy a melegek is normálisak, illetve lehetnek férfiasak is, és nem kell tőlük félni. Aztán levegőt vett. Magáról 18 éves kora óta tudja, hogy a fiúkat szereti, de sokáig nem vállalta fel, próbált úgy élni, ahogy elvárták tőle. "Most már egy ország tudja, hogy meleg vagyok, de nem baj" - mondta. "Egy vidéki srác vagyok a sok közül."

Szerencsésnek mondja magát, mert szülei elfogadták másságát. Sok olyan esetről tud ugyanis, ahol az ilyenért kiteszik otthonról az ember szűrét. Kérdeztem tőle, szeretne-e gyereket majd, azt mondta, régen szeretett volna, de most már nem tudja. Most leköti a csodálatos párja, akivel nyolc hónapja vannak együtt, és halálosan nagy a szerelem. "Mikor régen lányokkal jártam, azt hittem, szerelmes vagyok beléjük, de most már tudom, hogy az nem az volt, ez az igazi. Tetőtől talpig szeretem a barátomat, minden porcikáját" - fogalmazott. Terveiről a következőt mondta: "Nem azt mondom, hogy a világot akarom meghódítani, de szeretném". Úgy gondolja, hülye volna, ha nem hinne abban, hogy eséllyel indul a Mr. Gay európai fordulóján. Itt meg lehet nézni, az eddigi mezőnyt látva lehet esélye.

Bohém alibi

Sok mindent megtudtam szombat este a homoszexualitásról. Például azt, hogy a többi országgal ellentétben nálunk a meleg fiúk inkább nőiesek, más országban nem ez a vékony testalkat dívik, mint itthon. Kint a meleg férfiak állítólag férfiasabbak. Azt is elmondták, hogy az Alibibe jó sokan szoktak járni hétvégenként, heterók is. Valaki szerint szombatonként a 800 fő a minimum. Az Alibiben a buli szokott nagyon nagy lenni, a Capellában pedig a műsor fantasztikus. Meg hogy a melegek nagyon szeretik Madonnát.

Azt az elején éreztem, hogy nem az én bulim lesz a gálaest utáni móka, szokásommal ellentétben nem is maradtam ott lerészegedni a munka végeztével. Egyrészt, hogy akkora tömeg volt, hogy moccanni sem lehetett, másrészt, hogy egész idő alatt csak egy nő, egy Tóth Vera-imitátor fogta meg a derekamat. Ezt egy kicsit kevésnek találtam, így sértődötten hazamentem.