Ezek az ultranők céltudatosak és megszerzik, amit akarnak, tudtuk meg a Miss World Hungary bemutatkozó bekezdéseiből, fel is csillant az adriai napon érlelt aranyifjak szeme. Leo elégedetlenkedett, Fásy a legjobbkor hagyta ott a szépségipart, Hagyó Miklós pedig csak velünk osztotta meg, mit hagyott ki a megnyitó beszédéből. Az idei döntő egy Rózsa György vezette Top Show-ra emlékeztetett.

Aki esetleg nem emlékezne arra, milyen is volt egy Rózsa György vezette patinás Top Show szilveszteri gála mondjuk '92-'93-ban, az a Miss World Hungary döntőjén részese lehetett ennek a páratlan élménynek, ha az m1 élő közvetítését nézte. Hogy a mai kultúra is helyet kapjon valahogyan ebben a neonzöld fürdőruhás, boás, Malek Andreás esztrádban, mindezt a Magic Mirror repertoárjával színesítették.

Bodri Krisztina Kínában is tanul

Tekintse meg!

"Most már szabad ennetek, lányok, ihattok is! "- mondta megkönnyebbülten Dávid Júlia kommunikációs igazgató a verseny afterpartiján a sterilre meszelt, friss bazsalikomillatú Vapiano étterem felső szintjén a bárszékeken cigarettázó indulóknak, akik már jó előre gondoskodtak a pezsgő, a Jägermeister és a tiramisu utánpótlásáról. Már tudjuk, hogy a szívbeli ügyvéd, Bodri Krisztina nyerte a versenyt és utazik a Miss World Kínában rendezendő világdöntőjére. Mint a verseny után elmonda, minden bizonnyal a világdöntőre is visz magával tanulnivalót, hogy le ne maradjon a vizsgaidőszakig, de azért majd vegyülni is tervez.

A második helyezett a milánói divatiparon, köztük Ungarón edződött G. Nagy Lilla, a harmadik pedig Freire Szilvia, kommunikáció szakos barna reménység lett. A versenyzők már ellazultak, csakúgy, mint a nagy generáció, Fásy Ádámmal az élen, aki a szépségversenyt két évvel ezelőttig igazgatta.

Fásy Ádám kapcsolati tőkéje

"Talán csak a transzvesztita előadók jelenlétére nem helyeztem volna akkora hangúlyt a műsorban" - magyarázta Fásy Angéla díva döntőbeli fellépéseire utalva, majd félmosollyal az acunkon a Fásy-titokról kérdeztük az egykori mulatós licenszgazdát.

"Kérem, én mindenkivel személyes kapcsolatot tartottam, amíg a szépségversenyben tevékenykedtem. Az utolsó felfedezettem Bende Adrienn volt (őt jól ismerik az internethasználók, ha csak egy mondatot emelünk ki emlékeztetőül: 'Ungarn hat 9 Unesco'. Bende Adrienn, a két évvel ezelőtti Miss Universe Hungary német nyelven rögtönzött videója minden Jackass-rajongó alapműve), róla bizony még tíz év múlva is tudni fogják, kicsoda." Legalábbis a YouTube nézői biztosan. "Úgy vélem, a csúcson kell abbahagyni, én ott tettem le a lantot" - mondta Fásy Ádám és jelentőségteljesen vörösbort kortolt.

Hagyó már megtalálta a királynőjét

Fásy vörös bárszékes asztaltársa volt Hagyó Miklós főpolgármesterhelyettes, aki a versenyen - mint az esemény fővédnöke - beszédet mondott. Hagyó Budapest szeretetét a magyar szépséggel kötötte össze, és ebből olyan bukolikus szókapcsolatok születtek, mint szeretett városunk, nemes versenyünk, és hasonlók. "Egy mondatot kihagytam a megnyitó beszédből, de most önöknek elmondom. Így szól: én már megtaláltam a magam királynőjét. A városok királynőjét: Budapestet" - sóhajtott Hagyó Miklós a bárszéken. "De éreztem, ez már sok lesz." Szomorú, hogy Schmuck Andor távozott, mielőtt megszólaltathattuk volna ugyanerről.

Egy Rózsa György-esztrádon semmi sem lehet sok, de most tekintsük át, miért is gondoljuk ezt. Este hét körül a Hungexpo konferencia központjában gyűlt össze az idei döntő közönsége. Úgy tudjuk, a versenyt azért szervezték a Playmate of The Year gengszterekkel tarkított kihirdetésének napjára, mert az MTV-nek éppen volt a közvetítésre szabad kapacitása.

Elvis és George Michael

Katt!

Így aztán az összes B-listás celebritást mi kaptuk, bónuszban Kikivel, Bíró Icával, Hajdú Péterrel és az eredményeken hőbörgő Leóval együtt. "Most már tudom, ezért nem nyerünk világversenyt, mert itt nem az nyer, aki jó, hanem egy csomó más szempont közrejátszik" - mondta Leo, aki a Főiskolák szépe zsűritagjaként az itt is induló Komenda Mónikára szavazott, de most Bertalan Edina láttán hördült fel legtöbbször, aki amúgy a felkészítőtáborban arra kérte fotósunkat, ne komponálja a képeibe.

Amíg a közvetítés el nem kezdődött, Sági Kálmán bemelegítőember énekelte el az előre leadott cédéje Elvis és George Michael dalait tartalmazó trackjeit, és olyanokat mondott, mint "szesztilalom korát idézzük majd meg, és ez vonatkozik a buborékos ásványvizekre, amelyek ivását kérem, mellőzzék." Amikor a zsűrit bemutatták, arról is megbizonyosodhattunk, hogy hagyományos szépségipari szakember - például divatfotós, képszerkesztő, stylist - ritkán található az üzletemberek, főszerkesztők és művészek között.

A charleston nem szexi

Azt, hogy a manhatteni Cotton Club "dekadens és szabad" hangulatát idézi a verseny, tucatszor hallottuk, de még viszonylag alapos jazzismerettel sem ismertük fel. Elsőként a már Fásy által is említett Angéla nevű transzszexuális énekesnő lépett a színpadra fűzőben, csillámporral megszórt combokkal, majd neccharisnyás táncműsor következett a hibrid Chicago című musical alapján, amikor valami olyat hallottuk az előttünk ülőktől, hogy a charleston köszönőviszonyban sincs a szexualitással, dacára Josephine Baker erőfeszítéseinek. Végül art deco koktélruhában megjelentek maguk a versenyzők.

Amint a zöld organza blézerbe öltöztetett Novodomszky Éva és a némafilmszínésznek maszkírozott, amúgy bőbeszédű Abaházy Csaba bemutatta a versenyzőket, összegezhettük, szinte mindegyik céltudatos, és eléri, amit akart.

Olyan csajok, apám

Ennek hallatán felcsillant a szeme annak a sok adriai vitorláson nyaraló, napérlelte bronzifjúnak, akik antracitszürke öltönyben várták az eredményhirdetést, hogy megismerhessék a jövőbeni menő csajokat. Emlékeztetőül, ugyanezek a férfiprototípusok a Miss Universe Hungary tavaszi döntőjének fogadásán - a szezon divatszíneinek megfelelően - fehér öltönyben várták a kedvező női visszajelzéseket frappáns szövegükre, esetleg súlyos slusszkulcsukra. Ezek azok a férfiak, akik éjfél után cégbírósági haverjaikat hívják fel, mondván "olyan csajok között vagyok apám, amilyenekről te álmodni se tudsz."

Az élet császárai azonban nem dönthettek a verseny állásáról, és mint azt a két félidő közti szünetben a zsűri tagjai közt ülő főszerkesztőnk mondta, szerinte Bodri Krisztina a legjobb. Igaza volt, de akkor még nem hittünk neki. Talán azért, mert a neonzöld egyberészes fürdőruha lila szaténkesztyűvel természeténél fogva senkin sem mutat igazán jól.

A második félidőben Novodomszky Évának többé nem kellett viselnie az ezoterikus magazinokra utaló blézerét, és piros estélyijében csaknem verte a húszéves reménységek mezőnyét. A harmincas évek redundanciáját nem szívesen közvetítenénk már, így a konzerv riportokban megszólaló kedvenc alanyunk, Larion Oscar sminkmester szavaiból idézünk. "Amikor fotózni kezdtük a katalógust, a lányokból ultranőt hoztunk létre." Ezt szépen mondta.

A Herendi előretörése a díjak között

A közönség rendszeresen nevetett, amikor a Herendi Porcelángyár képviselője az általa kiválasztott versenyzőnek átadta a gyár egyik kézzel festett tálját, de nekünk meggyőződésünk, hogy a leginkább értékálló ajándékot kacagták ki. A verseny különdíjai: a Hilltop hétvégéjét Bokor Bianka nyerte, a Vapiano étterem VIP-kártyáját Perakovics Petra, a Katedra különdíját Tasi Dóra, a kenesei Marina Port hétvégéjét Komenda Mónika, a Miss Maybelline utalványt Bertalan Edina, a Miss Velvet címet egy wellnesshétvégével együtt az önök szavazatai alapján Graff Dóra Eszter nyerte el.


A Miss World Hungary győztese, Bodri Krisztina egy Kia gépkocsit nyert, egy úgynevezett virágkölteményt, sminkkészletet, dekorkozmetikumokat, nyelvtanulási lehetőséget, Vapiano VIP-kártyát, és kézzel festett Herendi porcelánt. A második helyezett G. Nagy Lilla hasonló ajándékokat kapott, de a Varga ékszertől is nyert egy ötvösmunkát. A közönségdíjas Komenda Mónika, Répcelak és a Főiskolák szépe lett, aki nyolc napos all inclusive egyiptomi utat nyert.